Több oka is volt, hogy az Aliens vs Predator 2 a maga idejében, azaz 2001-ben nálam kimaradt. Egyfelől a belső nézetű lövöldözős játékok ekkoriban még rendesen elütöttek mindattól, amit egyébként szívesen játszottam (stratégiai játékok, RPG-k, ARPG-k), ez pedig tényleg amolyan echte FPS-nek tűnt, amit nyakon öntöttek az ismert sci-fi horrorfilmek címszereplőivel, és bár a filmeket szerettem, a játékstílust kevésbé. Az álláspontom előítéletektől sem volt mentes: valamiért az volt az elképzelésem, hogy csak valami totál agyatlan, fárasztó mészárszékről lehet szó, ami a lényeg mozivásznon nyújtott fenyegetéséhez kevésbé passzol. Végezetül itt-ott hallottam hírét, hogy viszonylag nehezecske a program, ami kapcsán megint csak azt feltételeztem, hogy mázsaszámra ömlesztett ellenfelekkel érték el, ilyesmihez pedig végképp nem volt affinitásom. A prekoncepcióim egész sokáig elkísértek: ahhoz képest, hogy pár évvel később (elsősorban a Halo-nak köszönhetően) már közelebb került hozzám a műfaj, és a fejlesztést végző Monolith néhány későbbi munkáját is roppant mód megkedveltem, a híres szörnyeket egymásnak eresztő alkotásuknak csak mostanság estem neki, hogy megtudjam, vajon kimaradtam-e valami igazán jóból.
A brigád itt is a saját engine-jét, a Litech-et használta, ami persze a F.E.A.R.-ben megtapasztalt iterációjához képest még jóval kezdetlegesebb formában leledzett, de összességében jónak tartom a látványt, mert egyrészt a filmekből ismert hangulatot remekül hozza, másrészt ekkorra már épp túljutottunk azon a technológiai szinten, amely fejletlenségével, szögletességével még igencsak próbára tette az esztétikai érzékem és jóval nehezebben engedte élvezni az olyan klasszikusokat, mint mondjak a Deus Ex (vagy még inkább a System Shock 2).
A történetet három részre (és három játszható fajra) osztották, az egyikben egy tengerészgyalogost irányítunk, míg a másik kettő a földönkívüli szörnyeket bocsátja rendelkezésünkre. A három rész bármelyikét elkezdhetjük bármikor, nem szükséges egymással kioldani őket, de létezik egy ajánlott sorrend, mégpedig az ember-predator-alien, amely sorrenddel magam is egyetértek, mivel egyes karakterek így jutnak el a végkifejletükhöz és fura lenne az időben visszaugorva azt látni, hogy még egész máshol tartanak, más állapotukban vannak, satöbbi. A három kampány egyébként bizonyos eseményeknél találkozik, ami ötletes elem, és még azzal sem jár, hogy ugyanazokat a placcokat kajtatnánk be háromszor, az átfedéseken túl saját helyszínekből is kapunk eleget. Viszont teljes értékűnek csak egyben számítanak, önmagukban véve rövidkék, saccra olyan két-három óra alatt teljesíthetők, ha nem tévedünk vagy akadunk el nagyon.
Amint az sejthető, az emberekkel leszünk legközelebb a hagyományos FPS-stílushoz, és mivel alaphelyzetben nem magunkat tartanánk az itteni tápláléklánc csúcsának, így a horror-élmény is itt érvényesül a leginkább. A feszültséget roppant okosan adagolják, mozis előismereteinkkel már várjuk az elkerülhetetlent, szinte izzad az egeret markolászó tenyerünk, de nem jönnek, csak nem jönnek... majd amikor mégis, az idegen kegyetlen agresszívek, már messziről ránk vetik magukat rikácsolva, mi pedig pánikszerűen szórjuk őket ólommal, ahogy csak bírjuk. És persze ha átvészeltünk egy-egy összecsapást (bár sokszor fognak széttépni, vagy legalábbis súlyosan lesebezni), a savas vérük kifolyt tócsáit is jobban tesszük, ha kikerüljük. Hangulat tekintetében a második filmet vették alapul - a tengerészgyalogság emlegetésével ez már sejthető lehetett -, megkapjuk az ottani mozgásérzékelőt, ami ugyan nem haszontalan, mert jobb esetben legalább az irányt belőhetjük, hogy honnan várható támadás, de elsősorban mégis inkább az atmoszférát erősíti jól ismert hanghatásaival, hisz a lények így is épp elég gyorsak és halálosak ahhoz, hogy ne kerüljünk által tisztességtelen előnyhöz. És valóban markáns, borzongató érzés töksötét folyosókon, járatokban haladni, melyeket csak a fejlámpánk vagy az eldobott fáklyáink világítanak be valamelyest. Lezárt átjáróknál pedig minden egyes lehegesztett pánt után azonnal megfordulunk, hogy jönnek-e... brrr! :)
Arzenál tekintetében is filmes ismerősöket köszönthetünk, mint pl. a jellegzetes hangzású gépkarabélyt, melynek másodlagos gránátvető funkciója is sok örömteli pillanatot hoz majd. Persze lángszórót is kapunk, előtte pedig egy szuperjó shotit, ami szól, mint az állat, felemelő élmény pofán robbantani vele a dögöket, szakad és fröccsen szét minden, ahogy kell... A smartgun papíron csalásnak érződhet automatikus célzásával, de egyrészt kit érdekel, ha egyszer rohadt menő, másrészt cimboráink jönnek ránk a falakon, jönnek ránk a mennyezetről, jönnek ránk hirtelen, jönnek ránk hátulról és persze ronthatnak ránk messziről... szóval nem lesz az annyira sétagalopp, meglesz a helye a csúzlinak, lőni kell vele egyből, ahogy rájuk irányul a célkereszt (és még úgy is előfordul, hogy elérnek). Aztán lesz még a vége felé rakétavető, előre felpörgethető csövű minigun, viszont baromi hasznosnak találtam, hogy egy dedikált gombbal tudunk visszaváltani az előzőleg használt fegyverre. Főleg a már említett lehegesztés vagy hack-elés után jön jól, hogy nem kell sokat zongorázni a billentyűzeten, hanem a kütyüinket eltéve egyből a kezünkbe ugrik az áldásosztó célszerszám. Idővel pedig egy exosuit-ba is beugrunk majd, ami nem teljesen azonos az Aliens-beli rakodógépezettel, mivel meglepően fürgén mozgunk benne (ez biztos az ultrakönnyű változat:)). A mozgásérzékelőről ilyenkor lemondhatunk, van viszonyt lézerfegyver, lángszóró és egyéb nyalánkságok, többnyire magától visszatöltődő naftával. Érdekességnek elment, de azért a megszokott harci metódus volt az igazi.
Mindezen felül meglepetésemre a sztori is elég jó volt, végül picit többet kaptam annál, mint hogy a bunkó katona megy és szétlő mindent és mindenkit, ennél azért komolyabb energiát fektettek bele az amúgy tényleg szűkös időkeretek és lehetőségek közé, így ki is használták, amit csak lehetett. Bizonyos elemek miatt még némi korai Halo-feeling is megjelent (noha az a játék ekkor még el sem készült), de ennek részletezése, megindoklása poénlelövéssel járna, így ettől most eltekintek, fedezze csak fel magának minden érdeklődő.
Összességében tehát nagyon bejött a tengerészgyalogos kampány, az egyetlen komolyabb kifogásom tán csak az ellen volt, amikor egy pálya erejéig emberek ellen kellett küzdenünk. Na nem is ezzel volt a baj, az csak jó, hogy a változatosságra törekedtek, viszont itt elég egyforma folyosókon kell kavarognunk, ami nekem személy szerint már fárasztóbb volt, ráadásul kissé nehezen behatárolható objektívákkal spékelték meg. Mondjuk az is igaz, hogy ez a pálya nem csak ebben a sztoriban jön elő, így inkább a teljes játék negatívumaihoz volna ildomos sorolni. Ja, és egyetlen helyen volt egy bugos létra, lementem rajta, de aztán képtelem voltam visszamászni, be kellett töltenem egy korábbi mentést.
A predator bőrébe bújva már döcögősebben indul a móka, ahogy bevezetni igyekeznek minket a vadászat rejtelmeibe. Ezt leginkább arra fognám, hogy egy dzsungelben kezdünk, ami persze illik a lényhez, épp csak a grafika nem tartott még ott, hogy épületbelsők mellett ilyenfajta környezetet modellezzenek le anélkül, hogy megtörte volna a beleélést. Továbbá a tökegyforma, komikusan szögletes fákon ugrálva, majd ezt némi vérontással fűszerezve könnyen elveszíthetjük a fonalat, hogy tulajdonképp milyen irányból jöttünk és merre kéne továbbhaladni.
Maga a játékmenet értelemszerűen eltérőbb és egyedibb, mert pl. itt nem lesznek elszórt egészségcsomagok, hogy visszaállítsák az életerőnket, ehelyett megint csak a filmeket idézve magunkat gyógyíthatjuk, ami energiába kerül, ugyanabba az energiába, amit a láthatatlansághoz vagy fegyvereink egy részéhez használunk. Viszont furcsa mód ezt is bármikor újratölthetjük, ami egy kissé faramuci helyzetet eredményez, mert ugye ha az életerőnk bármikor visszanyerhető, mivel tudják elérni, hogy a nehézség ne legyen triviális? Természetesen azzal, hogy sok helyzetben igen gyorsan el lehet patkolni: nem csak a valamivel tán nagyobb tömegben érkező xenomorfok jelentenek komolyabb fenyegetést, de még inkább az automatizált géppuska-őrszemek végeznek ki pikk-pakk. Megszokható rendszer, bár valamilyen külső, keresni való és tőlünk független energiaforrás nélkül elég dinamikátlan. Ezt arra értem, hogy gyakran kell elvégezni azt az unalmas procedúrát, hogy lesebeztek, hoppá, nincs már energia gyógyulni, úgyhogy töltsük fel, utána gyógyítsuk fel magunkat, majd töltsünk ismét energiát, hogy legyen másra is, szóval csak állunk egy helyben és eseménytelen módon csak gombokat nyomogatunk.
Nem maradhatott el a különböző hő-tartományok érzékelése sem, mindegyikben más-más ellenféltípus válik láthatóvá, így ezek közt néha váltogatnunk kell. Fegyvereink közül a jól ismert korong és a váll-löveg megfelelő hő-kép esetén magától becélozza az ellenfeleket, így nekünk nem marad más dolgunk, mint nyomni a tüzelést, illetve hátrálni közben, ha szükséges. Ez a harcmodor kb. pont olyan felemelő és izgalmas, mint amilyennek hangzik, csak sajnos a leghatékonyabb is. Próbáltam egy ideig közelharcban emberkedni, de amikor egy falka alien özönlik ránk, szinte esélytelennek tűnt helyt állni, végül megvontam a vállam és elfogadtam, hogy ezt valószínűleg ilyenre tervezték. A hő-képekkel egyébként még annyi volt a gondom, hogy többnyire teljesen egyszínűvé teszik a képet, és mivel szinte folyamatosan alkalmaznunk kell őket, a normál grafikát mellőzve leginkább csak így fogjuk látni a világot, ami kétségkívül indokolt, de nagyon hamar egyhangúvá válik, fárasztja a szemet és rossz lesz ránézni. Persze valamit valamiért, hisz minden kifogásom ellenére ezek a részletek mégiscsak elérik, hogy azért még éppen predator-nak érezzük magunkat, ne csak a szokásos ide-oda szaladgáló FPS-muksónak. Megvan a varázsa, ahogy láthatatlanná válva becserkésszük a zsákmányt, vagy amikor egy-egy kaszaboláskor diadalmasan felüvöltünk.
Ezt a varázst viszont nem csak a hirtelen elhalálozásokkal próbálták valamivel földközelibbé, talmibbá tenni, hanem elég rendesen befigyelnek majd a kapcsolókeresgélős mizériák, a toporgások egyhelyben, néha magát a pályatervezést is elég ósdinak, rosszabb esetben hitványnak éreztem. Ez viszont hozott vicces pillanatokat is, egyszer pl. egy hatalmas barlangban járva pont megfigyeltem, hogy a járat tetejéről kezdte el potyogtatni rám az alien-eket, de vagy hetven méter magasról... végül is így jó eséllyel tényleg nem számítunk majd rájuk:)
A Ragadozó-szakasz egy fokkal tehát kevésbé tetszett, de mi volt a helyzet H. R. Giger rovarszerű agyszüleményét irányítva? Ami a sztorit illeti, sajnos rémesen ostoba módon indokolták meg a kiszabadulásunkat, másfelől viszont tényleg mindent megtettek, hogy átéljük ezt a fajta létet, ahogy végigvezetnek minket az egyedfejlődési szakaszokon. De nem is csak az a poén, hogy arctámadóként kezdünk, hanem egy megfelelő áldozatba való belepetézés után a mellkasából is első személyben rághatjuk ki magunkat! Utána még tart egy kicsit a felfegyverzett katonák elől való bújócska, de kifejlődve már kezdődhet is a kölcsönkinyír visszajár. Persze itt is szem előtt tartották, hogy ne legyen sétagalopp, így csak ésszel mehet a marcangolás. Még némi döntéshelyzetet is felkínálnak harc közben, mivel meg tudjuk tenni, hogy nagyon messziről, akár lőtávolon kívülről vetődve rámarjunk valakire, ezzel viszont teljesen széttrancsírozzuk, márpedig életerőt leghatékonyabban úgy nyerhetünk vissza, ha egyben maradt fejekre harapunk rá a jól ismert "belső szájjal" (ha jó helyre nézünk, maguktól megjelennek az állkapcsok), kisebb mértékben pedig a test további részeinek szétkaszabolása is segít. Lélekben amúgy nem vedlettem át teljesen, fegyvertelen tudóst például csak akkor csócsáltam meg, ha tényleg nagyon kellett az életerőpont:).
További eszközünk még a farkunkkal való bénító csapás (rossz az, aki rosszra gondol), na meg a falakon való mászkálás is rendelkezésre áll, de ebbe szerintem totál bele lehet zavarodni, én lehetőség szerint kerültem, ahogy tudtam. Egyébiránt kétségkívül remek dolog, hogy valaki kitalálta, hogy legyenek ilyen játékok, ahol nem csak az embereket irányítjuk, ebben a szerepben is jól kiélhetők a gyilkos hajlamok, az alien-érzet átadásra kerül, de azért vannak abból fakadó anomáliák, hogy szerep ide vagy oda, a billentyűzetet mégiscsak egy ember kezeli. Mert egy ehhez hasonló ösztönlény miért is állna meg egy szellőzőben, hogy végighallgassa néhány tudós diskurzusát, ami többnyire a háttérsztorit mélyíti vagy viszi tovább, azaz nekünk, vagyis a játékosnak szól? Aztán egy mechanizmus miért indul be, ha szétverik a berendezést? Meg egy alien hogyan tudná elolvasni, hogy egy kapcsolópanel mire jó, egyáltalán honnan tudja, hogy az egy kapcsoló, és ha szétüti azt és a környékét, akkor de jó lesz?
Ha pedig ilyen csekélységeken túllépünk, még mindig ott van az, hogy a szellőzőkben való kavargást nem feltétlenül fogjuk életünk élményének nevezni, márpedig néha tényleg többet kell ezeket keresgélni, mint effektíve vérengzeni. A pályákkal egyébként sincs minden rendben, két alkalomra kifejezetten emlékszem, hogy rettentő hülye helyre tettek rettentő hülye módon elérhető pontokat, amelyeken keresztül tovább kellett jutni, amit - old school FPS ide vagy oda - nem nagyon csípek. Mindezek miatt ezt a küldetéssorozatot élveztem a legkevésbé, a pályaszerkesztés furcsaságai a navigációt is egyre inkább megnehezítették, így bevallom, hogy egy ponton túl már alig vártam, hogy vége legyen.
A három nekifutáson átívelő sztoriról még annyit, hogy bár nem rossz, de a vezetése néhol kissé zavaros, illetve viszonylag sokat épít az elolvasható jegyzetekre, naplóbejegyzésekre, viszont ezek elég szárazak voltak, nem annyira olvasatták magukat. Némely infó még úgy is elment mellettem, hogy én magam nem mentem el mellettük, továbbá néhány átvezető jeleneten erősen látszik, hogy filmszerűség terén ekkoriban még csak gyerekcipőben jártak (ami egyébként az egész játékiparra igaz volt), néhol csak pislogtam, hogy itt most mi történt, és később kellett utánaolvasnom részleteknek, homályosabb mozzanatoknak.
Hangulatkeltő elemként viszont annál jobban tetszett, hogy ötletes módon mindhárom fajnak a mentési fájlokon is látható saját színe van (kék, vörös és zöld). És itt kanyarodnék vissza a játék legnagyobb erényéhez, a fantasztikus hangulathoz, amit a gameplay is egész szorosan követ, így minden kritizálható pont és sirám ellenére egy igen erős négyessel jutalmazom. A filmeket ismerő és kedvelő játékosok szerintem kár volna, ha kihagynák, akik pedig kevésbé érzékenyek a fentebb kifogásolt részletekre, az én osztályzatomnál végül jóval magasabbra is értékelhetik - klasszikus volta nehezen tagadható.
*******
Az AVP 2 örökségére azonban árnyékot vet egy tényező, mégpedig a Primal Hunt kiegészítő megléte, aminek célja leginkább a bevételek kiegészítése volt, mintsem hogy érdemi tartalmat adjon vagy hogy jobbá, teljesebbé tegye az alapjátékot. Némi cinizmussal itt most fel lehetne szólalni, hogy végső soron minden kiegészítővel ez volt a cél és maradt is ez mind a mai napig, amit nem is vitatok, viszont ebből a szándékból kihozható olyan eredmény is, amivel ténylegesem magasabbra emelik az adott program nimbuszát, valamint olyan is, amit itt kapunk (és persze nem is a Monolith-tól, mert a kiadó egy teljesen más brigádnak passzolta le a hálátlan melót).
Na de kezdjük először az újdonságokkal, ami miatt elviekben meg kellett volna érnie kicsengetni a lóvét ezért a pakkért. Most is kapunk három kampányt, pár új helyszínt, fegyvereket, valamint alien helyett predalien-nel lehet nyomulni (ahogy azt a szemfülesek már a borító alapján kiszúrhatták). Ezekből tényleges pozitívumként maximum a fegyvereket tudnám felhozni: az emberek duál-pisztollyal rohangálhatnak és géppuska-őrszemeket rakhatnak le, a predator egy afféle plazmapisztolyt kapott (semmi extra, de többnyire mégis ezt használtam, mert legalább nem auto-aim), a predalien pedig... nos, mivel ő úgy jön létre, hogy egy arctámadó egy predator-ba tol bele egy tojást, így neki már ezek a jellegzetes csáprágók is feltűnnek a pofázmányán belső nézetből is. De hogy ettől többet sebezne vagy hogy bármilyen módon erősebb vagy szívósabb lenne, az nekem egyáltalán nem tűnt fel.
Egyébiránt előzménysztorit kapunk, humánként pl. az alapjátékból ismert zsoldosnő lesz a főszereplő, illetve továbbra is lesznek kapcsolódási pontok, összefonódások, de nem sokra emlékszem az egészből, aminek legfontosabb oka a penetráns játékmenet. Érződik, hogy a készítők valószínűleg kevés anyagi folyósítással és szűkös határidővel dolgozhattak, így a roppant csekély végigjátszási időt mindenféle taszító eszközzel próbálták valahogy kitolni. Annyira azért mégsem szeretnék mentegetni senkit, mert indoklások, szépítgetések ide vagy oda, végül mégis csak egy primitív, gyökér végterméket kellene valahogy élveznünk. Röhejes, ahogy ömlenek ránk az ellenfelek, ráadásul a saját társaim(!!!) égetnek el mellettük lángszóróval ahelyett, hogy azokat ölnék, abszolúte szánalmas... Istennek hála hamar kikerülnek a képből, de a nehézség továbbra is abból adódik majd, hogy ész nélkül dobálják ránk az ellenséget elől-hátul, tiszta hülye helyekről potyog a nyakunkba a sok agyhalott, rommá szkriptelt ellenfél. Elképesztően amatőr az egész, nincs semmi hangulata, cseppet sem félelmetes vagy feszültségteli, legfeljebb ideggörcsöt kelt, ahogy rohannak ránk és másznak elő még a föld alól is, igénytelen okádás... mellesleg beraktak mindenféle béna állatféleséget az élővilágból, de csak úgy saját kútfőből, van itt ilyen majomszerű izé meg a földből kiharapdáló óriásférgek, de mi a fenének? A kutya se kíváncsi ezekre, Aliens vs Predator van kiírva a borítóra, nem?! Mással kellett volna a változatosságra törekedni, nem ilyen marhaságokkal...
A predator egy fokkal elviselhetőbb volt, valószínűleg azért, mert már nem vagyunk annyira védtelenek. Hiába no, azért elég rendesen fel van turbózva őkelme, plusz a dögpotyogás sem annyira irritáló - ami mondjuk annak is köszönhető, hogy itt valamiért jobban beleakadtak a tereptárgyakba és csak rohantak előre egyhelyben, szóval még ami kétes módon jónak mondható, az is rosszból származik.
Amikor áttérünk a predalien-re, sajnos ismét végig kell másznunk az egyedfejlődés ranglétráján, így magával a kifejlett döggel csak igen keveset játszhatunk (bár nem feltétlenül kevés ideig... de erről mindjárt). A belepetézős szakasz persze lényegesen komolyabb kihívás, arányaiban nem gyengén elhúzódott, szerintem ez a lény a valóságban sose született volna meg, ha ilyen sasszemű predator-őrjáratok közt kellett volna ellavírozgasson, ráadásul egy fejlesztők által figyelmen kívül hagyott, de értelem tekintetében rútul kiugró részlet miatt az embrió gazdatestbe való juttatása végül egy kifejezetten bornírt jelenetbe torkollik. A végső alakot elérve pedig újra felmerülnek az olyasféle érdekes kérdések, hogy akkor most ezek a lények tudnak olvasni? Mert a sztori végigjátszásához emberi értelem kéne, feliratokat kéne tudnia elolvasni... és egyébként a szereplők mióta nevezik őket alien-eknek? Nem xenomorf volt inkább? Elég bugyuta és szándékolatlan módon törik át azt a bizonyos "negyedik falat"...
A rikoltozó gyilkológép esetében már nem játszották meg az ellenség ömlesztését, cserébe viszont a pályatervezés lett egy valóságos fertő. Tényleg ez az undorítóan ostoba, az agyrohadásig túlkomplikált, zagyva kontárság, végigjátszás nélkül soha az életben nem fejeztem volna be. Ugye a mesterségesen megnövelt játékidő, mikor híján vagyunk az érdemi tartalomnak... ez a kiegészítő számomra az elavult, ósdi, élvezhetetlen FPS-ek csimborasszója. Bár elavultnak nevezni kissé visszás, mivel már a maguk idejében sem szenvedhettem el az ilyeneket... megtestesít kb. mindent, amit ebben a műfajban gyűlölni tudok. Amint végeztem, már töröltem is le és mentem vissza az alapjáték pályáira, hogy ne ez legyen az utolsó emlékem és leöblítsem velük ezt a szennyet. Ami jót meg össze lehetne szedegetni, az sem ellensúlyozná számomra a rosszat, az alapjáték szinte semmilyen erényével nem bír, így nálam ez kettes alá. A többjátékos mód már valószínűleg más tészta, én ugyan nem próbáltam, de csak jókat hallottam róla, a modern rendszerekre rajongói úton kipofozott verzióknak állítólag ma is van valamicske bázisa. Mivel a játék ma már az abandonware-kategóriába esik, azaz hivatalosan nem árusítják, nem hozzáférhető, így kell hozzá egy kis kutakodás (ugye nekem is kellett az egyjátékos részhez, mivel csak most pótoltam), de a jelek szerint meg lehet oldani.
