A legendás hírű első rész nálam (akkor még) kimaradt, így a tizenegy évvel később érkezett előzménysztori, a Deus Ex - Human Revolution ilyesféle hátszél nélkül, saját jogán keltette fel az érdeklődésem. Voltak azért fenntartásaim, szám szerint főképp kettő: először is nem vagyok különösebben oda azért, ha egy szerepjátékban előre definiált karaktert kell irányítanom, aki nemhogy külsőleg nem szabható testre, de gyakran még a jelleme, a háttere, a világhoz való viszonyulása is többé-kevésbé adott. Egyebek mellett a Witcher-szériát is emiatt hanyagoltam, ám Ríviai Geralttal szemben az itteni főhős, bizonyos Adam Jensen már jóval szimpatikusabb figura, ráadásul (és itt jön képbe a másik előzetes aggályom) nem saját maga dönt úgy, hogy részben gépesíti önnön testét, így a transzhumanizmus ideológiájával szembeni igen erős ellenérzéseim sem képeztek már olyan hathatós visszatartó erőt. Akárhogy is, de RPG-kedvelőként sokakhoz hasonlóan én sem vacilláltam, a 2011-es megjelenéskor simán belevetettem magam a futurisztikus kalandtúrába (megtehettem, hisz akkoriban még nem számított ilyen szintű botorságnak az első napos vétel, hogy az "előrendelés" néven ismert, mára sajnos igen elterjedt patológiás tünetről ne is beszéljünk). Nem mellesleg az a mókás helyzet alakult ki, hogy mire eljutottam idáig, tehát a beszámoló megírásáig, kb. két-három hete már a klasszikus Deus Ex is lekerült a bepótlandó játékok listájáról, ettől függetlenül ezt a részt elsősorban önmagában fogom értékelni, hisz eredetileg is a korábbiak ismerete nélkül fogtam bele, no meg persze nekem ez volt az első:).

2027-ben járunk, mikor is a társadalmat elég rendesen szétfeszíti az augmentációk kérdése, véleményem szerint kissé túlságosan is, mondhatni hiteltelenül. Nem is abba akarok belekötni, hogy az írók csöppet optimisták voltak, hogy ilyen közelre helyezték azt az időt, mikor a technológia eljut erre a szintre (legalábbis a lakosság számára is elérhető, közszemlére tett formában), inkább azt tartottam egy kicsit vadnak, hogy itt tényleg kb. kétfelé oszlik az emberiség és boldog-boldogtalan valamilyen robotikus erősítéssel jár-kel. Nálam hamarabb senki sem ismeri el, hogy a tömegeket játszi könnyedséggel lehet megvezetni, vagyis kellő hangerejű és gyakoriságú agitációval úgyszólván bármit el lehet hitetni az utca emberével, de azt mégis meredeknek tartom, hogy sokakat úgy rápörgettek a témára, hogy a "fejlődés" nevében simán leamputáltatták a végtagjaikat (pláne, hogy az implantátumok és protézisek kilökődését meggátló orvosi anyagot aranyárban vesztegetik és életük végéig nyomniuk kell magukba). Azért ez nem egy olyan dolog, amire csak úgy rábólint az ember, divatmajomság vagy tömegpszichózis ide vagy oda. A mi menő fizimiskájú Jensen-ünk sem vette rá magát erre, őt ugyanis kvázi a halálból hozza vissza az őt alkalmazó Sarif Industries, mely vállalat egyébiránt az említett robottechnológia zászlóvivője, így aztán "ha már lúd, legyen kövér"-alapon elég masszívan fel is turbózza első számú biztonsági emberét. A főszereplőt innentől kezdve nem pusztán emberi voltából való kiforgatása, vagy netán sértett büszkesége motiválja, mivel a tragikus incidensért felelős támadók nem csak őt vágták haza, de a cég több tudósa, köztük Adam volt szerelme is odaveszett.

Az RPG-elemek sejthető módon jobbára az augmentációk élesítéséből tevődnek ki, hétköznapi stat-okat nem növelhetünk, ellenben minden szintlépéskor kapunk egy-egy praxis-pontot, melyeket szabadon eloszthatunk a testrészeinkhez csoportosított erősítések közt (már amennyiben az előfeltételként szereplő képességeket is kioldottuk). Ezek közt vannak olyanok, amelyeket én már kb. beépített csalásként értelmeztem, így eddig egyetlen végigjátszásom során sem éltem velük (ilyen pl. az ellenség pontos nyomon követése vagy a láthatatlanná válás), ellenben mindig elsőként pakolok a hack-elés erősítésére vagy mondjuk a tárhely növelésére. Félig-meddig cheat-ízzel bír még a "Social Enhancer" nevű is, amely a párbeszédek során való meggyőzést könnyíti meg nem pusztán azáltal, hogy pontosan jelzi a szópárbajban való "ellenfelünk" személyiségjegyeit és rábeszéltsége szintjét, de gombnyomással feromonokat adagolva lényegében csendes erőszakkal, a megfelelő válaszokra való ügyelés nélkül is rábírhatjuk az akaratunkat (kivéve, akiknél nem, és náluk ez olykor vicces jelenetekbe torkollik:)). Aztán ott vannak még az ilyen ritkábban használatos, de bizonyos helyzetekben igen hasznos talentumok, mint a magas helyekről való biztonságos lehuppanás (ennél lecsapva ki is üthetjük az érkezésünk környékén tartózkodó ellent), netán a falak gyengébb pontjait is át tudjuk ütni. Utóbbival mondjuk két kisebb gond van: egyrészt ha magunktól észrevesszük a repedést, akkor egy gránáttal is átszakítható a kérdéses rész, továbbá ha valaki épp ott áll a túloldalon, akkor automatikusan kitörjük a nyakát, így ez nem túl előnyös, ha ölés nélkül akarjuk végigvinni a játékot.

Ebből már sejthető, hogy ez lesz a megközelítésünk egyik kérdése, nevezetesen hogy drága-e nekünk az emberélet, illetve hogy nyílt konfrontációval vagy lopakodással oldanánk meg a problémákat. Minden megoldás működik, bár ha engem kérdeznének, szerintem ez a játék úgy az igazi, ha rejtve maradva és mindennemű ölést elkerülve játsszuk. Oké, a főellenségek más tészta, azokat sajna ki kell nyírni, rájuk nem fordítottak elég figyelmet, még a későbbi javítások után is elég cinkesek maradtak. Vicces mód lövöldözős megközelítéssel a legnehezebb megbirkózni velük, a legutóbbi ilyen stílusú kanyarnál öt-hat alkalommal is neki kellett szaladnom néhányuknak, ellenben ha az ember kifejleszti a Typhoon nevű skill-t, akkor elég azt elsütni párszor és már meg is feküdtek (ily módon hiába halálos, ezekre az esetekre a settenkedős játékosoknak is ajánlott). Viszont meg kell mondjam, hogy én az összes hasonló babérokra törő játék közül talán itt élveztem legjobban a lopakodást: annak mondjuk megint egy hangyányit csalás-íze lehet, hogy fedezékhez tapadva külső nézetre váltunk és könnyebben belátjuk a terepet, de így is akadnak olyan elrendezésű, belakottságú helyszínek, ahol nyújt némi kihívást észrevétlenül lecsapkodni mindenkit, na de persze annál nagyobb öröm, amikor összejön szépen. Ilyenkor használhatunk nyugtatólövedéket kilövő puskát, ami pár másodperc múltán elaltatja az eltalált célpontot (járőröző társaik felkeltik őket, ha rájuk akadnak), de ha a helyzet engedi, én mindig a közvetlen közelről való kiütést erőltetem, mert ilyenkor mindig valamilyen random animációt játszik be, amelyek néha nagyon mókásak - mindig jót derülök, ha egyszerre két delikvens buksiját üthetem össze, de a kedvencem az, amikor megkocogtatjuk az ipse vállát, aztán PIFF!!! Nem lehet megunni:)! Bár igaz, hogy az egyik ilyen kis jelenet során az illető könyökét is megreccsentjük - efféle szadizmusra nem tudom, hogy mi szükség van az egyszerű, hathatós képen törlésen túl.

De hogy a viccesebb oldalra kanyarodjak vissza: a kiütött testekkel néha kialakulnak fura, úgymond "érdekes" helyzetek is, mint amikor a jóember hanyatt fekve tengődik, az elejtett shotgun-ja pedig a két lába közül mereven áll az ég felé... na szépen vagyunk:) A lesből való kiütés kissé irreális módon nem hallható, míg az ölés igen, így utóbbi némiképp öncélú is, hisz mindkét fajta animáció ugyanannyi ideig tart, viszont előbbiért több xp-t kapunk - legfeljebb a mesterlövészpuskát érheti meg valamennyire használni a nyugtatólövedék helyett, mivel az egyből kifekteti a célpontot és nem bóklászik tovább. Azt talán mondanom sem kell, hogy periférikus látás itt se nagyon van, egy folyosó sarkán simán kiüthetünk valakit úgy, hogy a középen álldogáló manus nem veszi észre. Az őröket az elejtett fegyverek sem zavarják, az sem tűnik fel nekik, ha valaki a posztjáról eltűnik, de az ajtónyitásra se mindig figyelnek fel, legfeljebb ha épp nagyon abba az irányba néznek, ellenben ha csak üldögélnek egy szobában, a szemük sarkában kinyíló ajtó az smafu. Szőrszálhasogató kedvünkben tehát van itt mibe belekötni, viszont egy száz százalékig reális lopakodós játék minden bizonnyal teljesen élvezhetetlen lenne, itt viszont minden kis nyűgjével együtt is remek szórakozást nyújt.

Masszív részt képez még a korábban említett zár-, és számítógépes feltörés, amit egy igen jópofa minijáték képében tálalnak. Az eredetiben ilyen nem volt és hallottam olyan véleményeket, hogy ide sem kellett volna, de én ezt is nagyon élveztem: ugyan van benne némi szerencsejáték a százalékos eséllyel történő beriasztás miatt, de elég hamar össze lehet szedni olyan és annyi segédprogramot (és persze beválasztani sok ilyesféle fejlesztést), amelyekkel már totál jó móka tervezgetni, hogy hogyan menjünk végig a hálózaton. Ráadásul tapasztalati pontot is érnek, így akár megtaláltam, akár nem találtam a megfelelő jelszót vagy kombinációt, mindenképp meghekkeltem mindent, mert ahogy a régi görög mondás is tartja, "az xp úgy kell, mint egy falat kenyér" - hiába, ezek a görögök tényleg nagyon bölcsek voltak:)! Hasonló indíttatásból "ha kell, ha nem" alapon minden szellőzőnyílásba bemásztam, mert ezekben kajtatva szintén megnövekedhet az xp-csík, szóval megint csak sokak véleményével ellentétben az én arcom mindig kaján vigyorba hajlott egy "úúú, még egy szellőző!"-féle felnyögés kíséretében:). Ennek megfelelően a legutolsó hekkelős-nemölős végigjátszás záróakkordjára jó tizennégy fölös praxis-pontom maradt úgy, hogy egy idő után már tényleg nem sajnáltam semmire, így ha mindenest nem is faraghatunk az emberünkből, azért egy kiszemelt modorhoz mindenképp össze tudjuk szedni a kellő mennyiséget. Ha meg valakinek mégse fűlne a foga a szöszöléshez, sok kódot fel lehet lelni, korlátozott mennyiségben automata kütyü is van hozzá, plusz ha nagyon agyatlan mód akarjuk végigdarálni a sztorit, ahhoz amúgy sem kell annyi fejlesztés, elég a sebzést csökkentő, tüzelést segítő bónuszokra, valamint a fizikai adottságokra figyelmet fordítani. Annyit azért én is elismerek, hogy mikor beszabadulunk egy-egy irodaépületbe, ami tele van számítógéppel, ott aztán az általam kedvelt megközelítéssel jó ideig mást sem fogunk csinálni, csak a hack-elést, ilyenkor nyilván ez is elég egyhangúvá tud válni, szóval nem minden esetben sikerült eltalálni az arányokat.

A becélzott viselkedésünktől függetlenül is jól tesszük, ha alaposan bejárjuk a két főbb játékbeli (köz)területet, mert szerepjáték révén itt is jó pár mellékküldetést tudunk felhajtani, minimálisan a karakter jellemét is árnyalhatjuk a szokásos jófiú/tajparaszt-tengely mentén, és bár első látásra itt is a Mass Effect-szerű konzolbarát tárcsás párbeszédrendszert alkalmazzák, ez alkalommal pontosan kiírja, hogy mit fogunk mondani, így nem ér majd minket kellemetlen meglepetés. A mellékes feladatok igazából nem rosszak, de úgy ténylegesen emlékezetes csak kevés akadt közülük - az előzetes videók alapján én arra is gondoltam, hogy itt valami VtM - Bloodlines-féle jóság készül, de túl sok köze nincs a kettőnek egymáshoz (egy számítógépen mondjuk találunk utalást a nosferatu hacker Mitnick-re, ezt díjaztam), pláne a zseniális melléksztorik és szereplők okán. A pilótánkat, Malik-et persze nagy valószínűséggel mindenki kedvelni fogja, a vele való kapcsolatunkat és a hozzá kötődő extra feladatokat dolgozták ki talán a legjobban, emellett sokan csípték másik "kománkat", a szerintem elég tenyérbe mászó stílusú hálózati gurut, bár számomra nem kifejezetten világos, hogy miért... max. annyit tudok előnyére említeni, hogy a végére tanul némi tiszteletet és mutat valamicske jellemfejlődést - voltaképp ezt is lehet értékelni, bár kissé soványka.

Itt áttérnék a grafikára, ami alapvetően nem kellene, hogy túl fontos legyen, e téren végül mégis felgyülemlett bennem némi szidalom, ami csöppet megnehezítette a szereplőkkel való szimpatizálást: én ennél ocsmányabb, visszataszítóbb arcokat semmilyen más játékban nem láttam. És itt nem a technológia gyerekcipőben járásról beszélek, vagy épp poligonszámokról és textúrákról, ezek a fizimiskák egyszerűen szánalmasan ostobán festenek, rossz rájuk nézni, mintha valami totál kezdő grafikusokat állítottak volna rá a feladatra, vagy mondjuk előzőleg valami komédiába szánt gyurmafigurákat digitalizáltak volna be, mindenesetre rémes az egész úgy, ahogy van - nem is értem, hogy ezt miért nem hozta szóba tudtommal senki, talán csak engem zavar? Egy-két fontosabb figuránál azért próbálták összeszedni magukat, Jensen pl. nyilván rendben van, de a többség siralmas. Amit viszont elég egyöntetűen nem szerettek a népek, az az aranyszínű filter, amit a későbbi Director's Cut-ban le is szedtek róla - nem tudom, nekem ezzel sosem volt bajom, plusz nekem még mindig az eredeti változat van meg, szóval összehasonlítani is max. videók alapján tudnám, ha különösebben érdekelne a dolog. Tán csak annyiba tudnék komolyabban belekötni, hogy van némi plasztikusság, műviesebb érzés a tárgyakra, de akár az ellenfeleink kidolgozottságára nézve is, ami akár betudható a gépies, mesterséges, technokrata miliőnek is.

A világépítésről már említésre került, hogy valamicskét csőlátású, a legtöbb járókelővel ha párbeszédeket nem is folytathatunk, de jócskán mondanak valami egyedit, noha ezek elsősorban az augmentáltsággal kapcsolatos aggályaikat vagy elragadtatásukat érintik. A készítők abból már kevésbé csináltak morális kérdést, hogy szinte mindenhova bemehetünk, akárhová betörhetünk és elemelhetjük, ami mozdítható, ráadásul biztonsági főnökként... a Detroit után következő Hengsha-ban a boltosok szeme láttára bemehetünk a hátsó helységbe vinni, ami tetszik, a lakásokban pedig gyakorlatilag sosincs otthon senki... én azért jobban szeretem, ha ezt is megoldják értelmes módon, ha már RPG...

És akkor jöjjenek a szokásos kisebb-nagyobb nyűgjeim, ha már ilyen irányba terelődött a szó: a fősztori bár összességében rendben van s a végére már egész grandiózus léptékűvé válik, azért tartalmaz egy-két elég meredek, homlokráncoló véletlent, plusz a cselekmény bizonyos elemeit is némiképp hányaveti módon tálalják (én különösen Jensen személyes érintettségét illetően voltam csalódott). Néhány konfliktust nemkülönben erőltetettnek, mondvacsináltnak éreztem, illetve a jobb és átlagosabb mellékküldetések mellett kapunk egy-két gyengébbet is: az egyik során valami éktelen bénasággal próbálnak moralizálni az ember-gép-lélek kérdéskörét illetően, amely témában egyébként lett volna kakaó, de kiaknázni végül nemigen sikerült, ezt az egy esetet leszámítva nem is nagyon foglalkoztak vele, meg úgy egyébként sem igazán fogták meg a lényegét. A végkifejletet is érték negatív felhangok, miszerint csupán egy-egy gombnyomás dönti el az utolsó pillanatban, hogy hová fut ki az egész, mint nem sokkal később a Mass Effect 3 esetében - én ennyire nem lennék szigorú, mert a végső szakaszon szét kell egy kicsit nézni és beszélni kell egy-két emberrel, hogy az összes lehetőség elérhetővé váljon, de szó se róla, a kivitelezés valóban nem makulátlan. Aztán a különböző küldetések helyszínei közt olykor zavaróak voltak az átfedések, továbbá volt egy pont, amikor egy igen hosszú szakaszon semmi lehetőségünk nincs a kereskedésre és eléggé fájó szívvel dobáltam ki végül a cuccokat, melyeket amúgy jó pénzért elpasszolhattam volna, de úgy egyébként is leterhelt kissé, hogy csak nyomulok előre bármiféle "emberi" interakció nélkül. Ja, és hogy valami tényleg személyes kicsinységet is említsek: a gyorsmentés-gyorsbetöltést igazán jó néven vettem volna, ha lett volna lehetőségem átállítani a sokáig berögzült F5/F8-as megoldástól eltérően is.

Egyéb negatívumot fentebb már kifejtettem, de minden effélével együtt is egy elég király játékot kaptunk a kezünk közé (az említetteken felül a zene és a szinkronmunka is nagyon jó), szóval nálam ez egy ötös alá, ráadásul a csapat becsületére legyen mondva, hogy a folytatásra már lényegében minden problémát orvosoltak, esetenként igen látványos és meggyőző módon. De hogy összességében hogyan teljesített az elődhöz képest, az már egy más alkalommal kerül terítékre, ámbár azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy az érdekesség és a változatosság kedvéért a nemrégiben kipipált legelső részt fogom előbbre ütemezni.

*******

Persze ez alkalommal sem feledkezem el a letölthető tartalmakról, pontosabban itt csak egyetlen érkezett, a The Missing Link. A cím onnan jön, hogy az alapjáték sztorija során egyszer potyautasként hajózunk át egy fontosabb helyszínre, itt pedig azt mutatják be, hogy mi történt azon a bizonyos hajóúton. Ez elsőre totál feleslegesnek hangozhat, mivel egyébként semmi nem utalt rá, hogy történt ott bármi is azon kívül, hogy Jensen egy konténerben fekve szotyizott, viszont utólag nézve igazán megérte kiadni. Egyébként amennyire tudom, ma már csak a korábban említett Director's Cut-változatban érhető el és vásárolható meg a játék, amibe ezt a DLC-t már teljes egészében beépítették. Nekem ugye még az eredeti változatban van meg, azaz külön játékként feltelepítve tudok nyomulni vele: szerintem ez a jobb megoldás, mivel a normál játék így is kellően hosszú, ha ezt a pár órát még pluszban bepasszírozták volna középre, az elég rendesen túlnyújtotta volna, viszont így, hogy ha valamivel később, a főkampány kivégzése után kedvünk támadna még egy kis Deus Ex-hez és visszatérhetünk ide, meglátásom szerint sokkal frissebb élmény lesz, plusz jobban is fog esni, hogy nem vagyunk egyből annyira felfejlesztve. Jobb egy ilyen mellékzönge során újra kirakosgatni a pontokat, mintha a főjáték közepén lennél, nem érzed magad visszafogva, legyengítve, ahogy csak fokozatosan tudod visszanyerni az erőd, mivel a történet elején emberesen odavernek nekünk...

Egyszerűen amúgy annyival lehetne elintézni, hogy ugyanabból van itt pár órányi, metodikától függően több vagy kevesebb cucc, de én ezt több okból is igazságtalannak tartanám. Először is a grafikát nem egy tekintetben feljavították: nagyon hangulatos az óceán közepén, a hajó fedélzetéről látni a vihart, az esőt, a víztömeg hullámzását, itt szerintem olyan effekteket is alkalmaznak, amit az alapban még nem, továbbá itt már a pofák sem annyira vállalhatatlanok. Nyilván több idejük volt, hogy ennek a néhány szereplőnek tisztességesebben kidolgozzák az ábrázatát, a rajtuk kívül való többség amúgy is csak a szokásos zsoldoskatona-csődület. A sztori és a fordulatok kifejezetten tetszettek, sokkal jobb volt, mint amit vártam volna (van némi kapcsolódás az alapjáték főellenségéhez is), az egyik jelenlévő sorsa felett pedig még sajnálkozni is tudtam. A terep felfedezése is ugyanolyan örömöt tudott okozni, mint még a szárazföldön császkálva (már csak azért is, mert az egyik súlyosabb kimenetelű küldetés végeredményét elég rendesen befolyásolja, ha jól körülnézünk...)

Na most itt az a meglepő helyzet állt elő, hogy mivel az alap DE-HR esetében előbukkanó hiányosságok az elválasztottságból következően kevésbé ütik fel fejüket, vagyis a kompaktabb, sallangoktól mentes sztori és a szerethetőbb küllem mellett a már megszokott erények is teljes mértékben képviseltetik magukat, így osztályzatképp ide már egy ötöst tudok bevésni, egyszerűen nincs miért levonnom ebből. Az egyetlen, amit felhozhatok ellene, hogy a hajón van egy belépési szkenner, ami elég lassan fut le (bújtatott töltőképernyő lehet), de amikor a sztori miatt rövid időkülönbséggel többször is ki kell állnunk a procedúrát, az kicsit zsibbasztó tud lenni. Ezt leszámítva ugyanaz, mint korábban, ám bizonyos értelemben mégis több - mondhatnám úgy is, hogy esszenciálisabb -, és sokkal jobban áll neki, ha lehetőség szerint külön tudunk játszani vele, akár némi szünet után.