Ugyan a legkevésbé sem vagyok vádolható azzal, hogy a sorozat különösebb kedvelője volnék, a Resident Evil 5 megjelenését valamennyire mégis vártam. A negyedik résszel ugyan összeakasztottuk a bajszot pár dolog miatt, de olybá tűnt, hogy a következő nekifutásra már köszörülni fognak ezeken az általam nehezményezett csorbákon. Nyilván az sem volt elhanyagolható tényező, hogy az első előzetes alapján egész szép grafikai ugrásra számíthattunk, a későbbi demo által pedig arról is meggyőződhettem, hogy egyrészt szuperül optimalizált játékot kapunk, másrészt a PC-s irányítás is totál pöpec lesz (ellentétben az előző epizód megdöbbentően hitvány portjával), így teljesen nyugodt szívvel döntöttem a vásárlás mellett, és hogy kicsit poéngyilkos legyek, valójában nem is csalódtam. Az ilyesmi persze az elvárások függvénye is, sok ősrajongó szerint ez volt a legrosszabb rész, a vég, avagy mai szemmel nézve a lejtmenet kezdete, ami már inkább csak egy sima akciójáték, mintsem túlélő horror. Mivel én nem cipeltem magammal azt a terhet, hogy sokkal korábban foglalkoztam volna a szériával, így hellyel-közzel önmagában is értékelni tudtam - minden bizonnyal innen eredeztethető a jóval mérsékeltebb ellenszenv.

A játék egyik legalapvetőbb, legmeghatározóbb jellemzője, hogy ezt már csak kooperatív módban játszhatjuk, még akkor is ott fog mellettünk sertepertélni a mesterséges intelligencia által irányított társ, ha egyébként nem tudtunk beszervezni/levadászni/lefizetni senkit, hogy beszálljon mellénk a buliba, és netán a random partnerkereséshez sem fűlne a fogunk. Ez a jellemző szinte minden elemet befolyásol, és persze a sok kritika egyik alapjául is szolgált. Én annak idején valós emberekkel és a gépi társsal egyaránt végigjátszottam s nyilván az előbbi az ideális, de azt mondanám, hogy miután kiismertük az MI ilyen-olyan furcsaságait, akkor az utóbbi, mondhatni kényszeredettebb megoldás is vállalható. Tagadhatatlan, hogy fog hülyeségeket csinálni, de ha védekezés helyett támadó módra állítjuk (PC-n ez a kurzorgomb fölfelé), akkor igazán aktívvá és viszonylag önállóvá válik, nem nagyon kell utasítgatni vagy tutujgatni, lő mindenre, töri a dobozokat, szedi fel a cuccokat, adogatja a nekünk való lőszert. Vicces amúgy, hogy az emberek általában ezt a Sheva nevű társunkat szidják, hogy mennyire buta, holott ha egyszer végigvisszük a játékot, onnantól kezdve már őt is irányíthatjuk a főszereplő Chris helyett, és természetesen az úriember mögött is ugyanaz a program dolgozik, azaz egyformán hülyék, ha hülyék:). Sok-sok random online illetővel való csapatmunka után merem állítani, hogy két tekintetben valójában még jobb is tud lenni a gépi partner, mint a hús-vér: azt talán mondani se kell, hogy halálpontosan céloz, így ha felszereljük valami bitangul felfejlesztett mordállyal, akkor nehéz szinten sem fog össze-vissza puffogtatni, ami komoly előnyt jelenthet, ezen felül egy-két specifikus boss-harcnál elég fontos, hogy a segítőnk jókor legyen jó helyen és jó időben nyomja meg a felvillanó gombokat, valamint egy alkalommal épp az cél, hogy nehogy megöljük, akivel harcolunk, így egyetlen mellélövés is azt eredményezheti, hogy kezdhetjük az egészet elölről, ami nehezebb szinteken már hosszú és verejtékes percek pocsékba menését jelenti majd.

Szintén a kooperatív módnak tudható be, hogy itt már valós időben történik a tárgymenedzsment - ez teljességgel érthető is, hiszen elég hülyén venné ki magát, ha a harc egyszer csak megállna számunkra, mert a kománk valami után kotorászni kezdene a tatyójában. A gyorsbillentyűkkel egyébként ez a procedúra sem vészes, inkább akkor leszünk gondban, ha vagdalkozás vagy golyózápor közben kellene csereberélni, átadogatni egymásnak ezt-azt, szóval érdemes jó előre, okosan betárazni a cumókat. A fejlesztgetés/kereskedelem mikéntje is változott, már nincs itt a negyedik részből a mutogatós bácsi, akivel/akinél intézhettük az ilyesmit, ehelyett a fejezetek közt, illetve a checkpoint-ok betöltésekor szimplán csak ott találjuk magunkat egy menüben, ahol nyugodtan bíbelődhetünk kedvünkre. A jelek szerint nem tudtak kiötölni olyan fortélyt, amivel ezt a műveletet a tényleges játékmenetbe tudták volna szőni, vagy legalább a terepre kitenni, így maradtak ennél, ami szó ami szó, azért piszkálja kissé a beleélést, bár mindenképp praktikus, ha mondjuk egy fűbe harapás után nem kell valami kereskedőt kajtatni fix helyeken, hanem azonnal a helyzetnek megfelelően módosíthatjuk a felszerelésünket.

Ennyi részletekkel való szőrözés után azért rátérhetnék arra is, hogy végeredményben milyen a konkrét gameplay? Szerintem igazán szórakoztató. Lényegében egész hasonló a negyedikhez, ami miatt pedig egy picinykét még tán jobban is tetszik, az az, hogy a QTE-ket, azaz ezt az eszeveszett billentyűverdesést már nem erőltették annyira - továbbra is jelen van, de jóval a tűréshatárom alá kalibrálták, magyarán szólva nem sok fejfájást okoz, szinte csak dísznek van, ami tök jó (persze már csak az lenne jobb, ha egyáltalán nem lenne). De nem vészes, plusz a harcok közben még egész jól is működik, amikor helyzetfüggően kell pofán nyomni, széttaposni, lekéselni vagy a társunkról lerugdalni a fertőzötteket vagy a különféle génmanipulált ganékat. Azt már említettem, hogy a PC-s kezelhetőséget teljesen komolyan vették, egy szavam sem lehet rá, lényegében tökéletes, plusz a késelést és a gyorsfordulást már külön gombra is ki lehet tenni. Azonban hiába érződik pár fokkal folyamatosabbnak a harc, célzás közben ezúttal sem tudunk mozogni, amit sokan nem tudnak elviselni, holott a játékmenet szerves része, az egészet ehhez igazították, ami nélkül már tényleg csak egy sima shooter lenne, mely esetben utóvégre mi maradna a játék survival gyökereiből? Mert hiába, hogy rengeteg a verőfényes napsütésben úszó afrikai helyszín és hiába, hogy kb. sosem lehet se félni, se megijedni, én még mindig a túlélő horrorba sorolnám épp az enyhén, de okkal limitált irányítás, valamint a készletünkkel való ügyeskedés miatt. A negyedikhez képest még annyi változott, hogy a terepek kevésbé szerteágazóak - a témát érintő bejegyzésemben azt sem állottam mondani, hogy "sokkal inkább csőjáték lett", ami így újrajátszva egy picit túlzás volt, mert akadnak valamivel kevésbé egyenes vonalú részek, mint pl. a tankhajón való kódorgás vagy amikor kisebb szigetek közt kell motorcsónakkal lavíroznunk (ez különösen jópofára és hangulatosra sikeredett), de mindenképp alultervezett kissé. Ami viszont közös pont, hogy az utolsó pár szakaszra elfárad az egész ezekkel az unalmasabb, lineárisabb ipari színterekkel, bár ezen a ponton már tényleges, dedikált gombos fedezékharc is felüti a fejét, pontosabban gyakoribbá válik, amihez nem épp a kispályán játszó gépágyús ellenlábasokat passzintottak.

További hasonlóság, hogy itt is kifejezetten jó az újrajátszhatóság, ami főleg a kihozható extráknak köszönhető: most tiszta lappal, elölről kezdtem az egészet és egy időre már épp félretettem volna egy végigvitel után, de ahogy néztem, hogy pont ki tudtam hozni Sheva törzsi ruházatát, mellé pedig még egy végtelen lőszerrel rendelkező íjat is csatasorba állíthattam, úgy ismét jó kedvvel ugrottam neki még egyszer (és folyamatosan elő tudunk csalni valami jópofa újdonságot). Viszont a metódust jóval leegyszerűsítették, mivel az előzőben nem volt átjárhatóság a nehézségi szintek közt, ám itt simán elkezdhetjük a legkönnyebb fokozaton, hogy aztán egyre feljebb lépkedve egyre combosabban tudjunk szembenézni a megmérettetésekkel, ami jelentősen könnyebbé teszi a játékot. Emiatt szerintem pont azok a részek hozzák a legkomolyabb nehézséget, amikor nem számít, hogy mennyire turbóztuk fel a fegyvereinket vagy épp mennyi gyógyító szprével pakoltuk tele magunkat, mert mondjuk bedobnak minket egy géppuskaállás mögé és semmilyen cuccunkhoz nem férünk hozzá, csak az számít, hogy mennyire gyorsan szedjük le a ránk özönlő ellenfeleket, vagy épp mennyire tudjuk jó időben elnyomni a gombnyomkodós részeket, ezeket pedig keményebb fokozaton elég egyszer vagy kétszer elvétenünk, és már meg is pecsételődött a sorsunk. Részben ez utóbbi volt az oka, hogy egy ponton ezúttal le is álltam, bár amúgy sem valószínű, hogy újra végigverekedtem volna magam az összes kihíváson, hisz korábban már megvolt az egész.

És akkor rágódjunk egy kicsit a kevésbé fényes részeken: ugyan nem hozott ki úgy a sodromból, mint a negyedik, de a történet és a párbeszédek itt is valami őrületesen rosszak, egyszerűen elképesztő. Ilyen szempontból a hardcore RE-tábor nekem kissé elvakultan fanatikusnak tűnik, ugyanis valahogy sosem tesznek említést erről, maximum elintézik annyival, hogy nem kell komolyan venni, ez direkt ilyen bugyuta, hogy szórakoztasson, satöbbi... tény, hogy itt azért nem kellett olyan intelligenciagyilkos jeleneteket végignéznem, hogy a mellkasán egy baromi vastag csáppal átszúrt fazon még egy csomó ideig szövegel ahelyett, hogy abban a pillanatban szörnyethalt volna, de amikor a híres-nevezetes "boulder punching"-jelenet következik... akik esetleg nem tudnák, van egy ilyen - persze QTE - jelenet, amikor ha Chris-szel vagyunk, akkor egy utunkban álló óriási sziklatömböt nemes egyszerűséggel úgy hárítunk el az utunkból, hogy simán csak nekifeszülünk és elkezdjük (egy ujjatlan bőrkesztyűt leszámítva) puszta ököllel püfölni, míg tovább nem gördül. Na most ahogy észrevettem, ezt internetszerte mindenki jópofának és mulatságosnak tartja, én viszont csak arra tudok gondolni, hogy hogyan törne szilánkosra a kézfejének összes csontja, akármilyen valószínűtlen bicepszekkel is áldották meg a grafikusok. Most én nem fogom ezt ilyen fals dumákkal szépíteni, hogy "biztos csak az én ízlésemmel nem találkozik", ez már bőven túllép a könnyed agykikapcsolós kategórián, ez már egyszerűen gyökér. Amit ugyanígy elmondhatnék kb. erről az egész RE-univerzumról, sztorivonalról, valami félelmetesen gyenge az egész. Az első végigjátszás után itt is egyből elnyomtam az összes átvezetőt, mert a szövegek vagy totál semmitmondóak vagy egyszerűen elviselhetetlenül ostobák. Igazán kivételes helyzetben van ez a sorozat, hogy ezt így elnézi neki mindenki. Valamelyik egész estés animációs filmet is megnéztem korábban, ugyanez a kategória, rémes. Ami fordulatot pedig egy bizonyos illetővel próbáltak itt bevillantani, az is olyan piszkosul átlátszó, hogy az első pillanatban kitalálja még az is, aki amúgy nem játszott az első három résszel (mint pl. én), és amikor megtörténik a "nagy leleplezés", hát csak szánakozni lehet, hogy felnőtt emberektől mindössze ennyire telik. A legrosszabb pedig, amikor elnyomni sem tudjuk a szövegeket és olyan hülyeségeket beszél még a két főszereplő is, hogy azzal vallatni lehetne. Meg ez a néhány béna "foreshadowing", ahogy egy kangörcsös elefántcsorda finomságával és érzékletességével próbálnak előre elhinteni egynémely eseményt, mint amikor hősünk és hősnőnk először kerül szembe a licker-ként ismert lényekkel, majd utána elbeszélgetnek, hogy "- De jó, hogy nem volt belőlük több... - Hát igen, nem bírtuk volna sokáig egy seregnyivel szemben". És persze, hogy két perc múlva már egy egész sereg fog özönleni belőlük. Jaj, ezek az értő írói kezek, munkájuk mennyire remek... az én kezeim meg csak az alábukó homlokomat tartják vissza az asztalba való becsapódástól...

Egyéb negatívumokat részint már érintettem, a helyszínek pár kivételtől eltekintve kevésbé ötletesen kitaláltak/megszerkesztettek, a főellenségek ugyan élvezetesek, de nem annyira ütősek, mint a 4-ben, nemigen volt olyan eset, hogy egy adott ponthoz közeledve elhűltem volna, hogy most mi következik, és bár nem vett meg kilóra Leon S. Kennedy minden egyes fanyar beszólása, Chris vagy Sheva mind hozzá képest, mind önmagában totál sótlan. Az egész játékban talán a főgonosz az egyetlen valamirevaló karakter, mert neki legalább valamicske stílusa van, bár a végére már ő is egy totálisan blőd, zagyva sablonokat hajtogató megalomán idegbeteg lesz, szóval inkább csak ebben a környezetben emelkedik/tűnik ki egy csöppet. Ámde: másokkal ellentétben számomra inkább hozzáadott a játékhoz a kooperatív társ, mintsem elvett volna (jók voltak a közös interakciók, az egymásnak vállvetve vívott harc, meg hogy lehetett dirigálni a másikat:)), aztán a sztori ugyan továbbra is nívótlan, de az "öklözőst" részt leszámítva talán mégsem olyan inzultálóan, agyrepesztően kretén, mindennek tetejébe a QTE-ket is még az épphogy tolerálható szintre enyhítették. Utóbbi két elem volt számomra a legzavaróbb a korábbi epizódban, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az ötödik részt egy kicsivel magasabbra kell értékelnem, mint elődjét, azaz négyesre. Nyomozást ugyan nem végeztem a kérdésben, de nem tartom kizártnak, hogy ezzel a véleményemmel teljesen egyedül vagyok és senki más nem akart (vagy mert) ilyen verdiktet hozni. Ám sok választásom nincs, hiszen a Resident Evil 5 épp az általam legutáltabb hibákon javított érezhető mértékben (és bár nem tértem ki rá külön, mert nem ez nyomja a legtöbbet a latba, de sokkal jobban, mai szemmel is igazán jól néz ki), így ez maradt számomra az egyetlen logikus döntés. Ez van;)!


*******

És naná, hogy a letölthető tartalmakról is szó lesz - ami nem feltétlenül lenne egyértelmű, mert sokáig úgy nézett ki, hogy a PC-s kiadáshoz ezeket meg sem kapjuk. Az eredeti Games for Windows verzióhoz nem is kaptuk, csak ugye ez a platform beadta a kulcsot és csupán hat(!) évvel később, a már steam-re érkezett Gold Edition-ben juthattam hozzá... volna, ha ennyi idő után akkoriban még érdekelt volna, így csak most, jobban mondva nemrég pipáltam ki a két sztoris kiegészítőt. Elsőként itt van nekünk a Lost in Nightmares, ami leginkább a keménymagnak kedvez, mivel az időben visszaugorva ezúttal egy másik jól ismert és (gondolom) közkedvelt szereplőt, Jill Valentine-t kapjuk Chris mellé társnak, akikkel a legelső rész helyszínén, a Spencer-kúrián baktatunk keresztül. Persze telepakolták sok-sok visszautalással, ami értelemszerűen azoknak jelent majd sokat, akik a Resident Evil 1-et is magukévá tették, bár mivel sok ilyen elem hellyel-közzel a gamer alapműveltség részévé vált, így még számomra is ismerős volt ezek egy része, pl. a Holdfény szonáta, Jill és a zárfeltörős poén, az ablakoknál egy kis kutyaugatás... és még ki tudja, hogy mennyi volt még, ami nekem már nem esett le. Bár valamilyen szinten igyekezték megidézni a játékmenet terén is, de rendesen érződik, hogy az ötödik rész motorját abszolúte nem ilyesmire találták ki, a szintén ismerősként visszarángatott, eredetileg a töltési időt elfedező ajtónyitogatás is elég faramuci érzettel bír, aztán apróbb hanyagság, hogy Chris továbbra is a fekete kontinensbeli kalandját idéző módon vág a késsel, pedig a tokja nincs is ott a hátán:). Kapunk egy kevés puzzle-t is, ezek persze jócskán életszerűtlen, kissé dilis feladványok tudnak lenni (kurbli a széfben...?), viszont ötletességet is tapasztaltam bennük, úgyhogy túl sok rosszat itt nem mondhatok. Az már kevésbé tetszett, hogy az egész olyan piszok rövid, hogy még menteni sem lehet benne, kb. ilyen fél óra, szóval enyhe kifejezéssel élve is nagyobb a füstje, mint a lángja... az mondjuk még kitolhatja ezt az időt, hogy az első kanyar után Jill személyében is nekifuthatunk, így egy másik dögös leányzót is az irányításunk alá lehet vonni, ami nyilván nem egy rossz dolog. Nem mintha lebecsülném, ahogy a férfi hérosz iszonyat felgyúrt karjával romboljuk képen az ellent, de a Jill/Sheva-féle combokkal való szájba rúgással már igazán koedukálttá válik a móka:)!

A nosztalgikus visszatekintés mellett a Desperate Escape-re vethetjük rá magunkat, de hogy a dolgoknak némiképp elébe menjek, olyan nagyon nincs miért megtennünk - az eredeti RE5-sztori két mellékszereplőjével vagyunk (persze egyszerre csak az egyikkel, és itt is másodjára oldjuk ki mindkettejüket), akik nem tartottak a két főhőssel, hogy négyesben verjék le a főgyökeret. Hogy ezt miért nem tették meg, azt különösen az egyikük esetében indokolták a megszokott színvonalon (értsd: arcpirító együgyűséggel), itt pedig megtudhatjuk, mi mindenen mentek keresztül, amíg az utolsó jelenetre ismét felbukkantak, és ahogy arra az ide illő érzékenységgel már utaltam, ez nem egy olyan sztori volt, ami kiáltott volna azután, hogy elmondják. Gyakorlatiasan véve nincs is sztori, ami keveset pedig mégis beletuszkoltak, az ismét csak nudli, inkább a tömény aprítás megy, amivel alapjáraton nem volna akkora baj, inkább az piszkálta a csőröm, hogy egy objektívát szerfelett esetlenül kommunikáltak, ami az e helyütt is elég karcsú, tán olyan egy órás kivégzési időt teljesen érdemtelenül toldotta meg némi ide-oda botorkálás formájában.

Osztályzatok? Hmm... az alapjátékhoz mérve nem kérdés, hogy elmarad mindkettő, már csak terjedelmükben is. A Lost in Nightmares mondjuk legalább valami eltérő megközelítéssel színesíti az összképet, az tán lehet négyes alá, a Desperate Escape pedig egy hármas... és ugyan nem szoktam árakra kitérni, de most tényleg csak halkan hozzátenném, hogy a tizenöt eurós árát totál nem éri meg a pakk... pláne az alapjáték mostanra beérett húszasának tükrében. Még úgy sem, hogy pár extra is jön vele, például az időre menő öldökléssel villantó Mercenaries módba kerített további karakterek (amivel alapból jól el lehet lenni a főkampány után/mellett), vagy az engem totál hidegen hagyó újabb ruházatok. Ilyen soványka cuccot inkább jófejségből, vagy annak legalább az illúzióját fenntartva, azaz ingyen kéne a vásárlók után hajigálniuk. De semmiképp sem ennyiért, úgyhogy aki nincs totál rácsavarodva a játékra, az szerintem simán kihagyhatja, nem sokat veszít.