Mivel a Halo-sorozat közel húsz éve a legsikeresebbek közé tartozik - még tán a saját stílusán, vagyis az FPS-eken túlmenően is -, így nem különösebben szorul rá, hogy nekiálljak bemutatni. Persze a teljesség meg a vicc kedvéért azért elszónokolok egy keveset az alapokról, de igazából mindenki tudja, hogy miről van itt szó, inkább az a kérdés, hogy én magam hogyan látom a jelenséget - na nem, fenébe a jelenséggel, hogyan látom magát a játékot? Azt már egyszer-kétszer biztosan megjegyeztem, hogy nem én vagyok az első személyű lövöldözős játékok legnagyobb barátja, nekem általában kell valami plusz, ami érdekessé teszi őket annyira, hogy egyáltalán esélyt adjak nekik és leüljek eléjük. S hogy a különböző fajtájú, méretű és vérmérsékletű idegen lények mellett még a poént is lelőjem: igen, a Halo - Combat Evolved nyújtott nekem annyit, hogy nem csupán végigjátszani tudtam, de a sorozat valamilyen szintű kedvelőjévé is váltam.

Lássuk be, hogy az akciójátékok nem csak két évtizeddel korábban, de igazából még ma is hajlamosak arra, hogy rendkívül akaratlagos kerettörténetekkel és érdektelen környezettel "szolgáljanak" a játékosok felé. Ízlés dolga, hogy kit mennyire érdekel ez, én mindenesetre üdvözöltem a tényt, hogy a Halo némiképp egyéni sztorival és sajátos háttérvilággal rendelkezik. Azért mondom, hogy némiképp egyéni sztorival, mert a gyűrű alakú, mesterséges bioszférával rendelkező és gigantikus méretű űrlétesítmények, amelyeket itt Halo néven ismerünk... nos, ezek nem voltak éppen előzmény nélküliek a sci-fi irodalomban, elég csak az obligát Ringworld-regényekre gondolni. Volt tehát némi merítés máshonnan, de gondolom ez jogi úton tisztességesen le volt rendezve, ha járt ilyen következményekkel, emellett pedig én már akkor dögunalmasnak tartottam az akárhányadik kommandós vagy pokolban démonokat lövöldözős FPS-t (ehh, előre is bocsánat a kifejezésért, de elsőre ezt véletlenül FOS-nak gépeltem, igazán érdekes véletlen:)), amikor azoknak még csak az első képviselői jelentek meg és hódítottak tért. Visszatérve a Halo-hoz: a 2500-as években járunk és az emberi faj képviselőiként a Covenant nevű nagy számú csoportosulással akasztjuk össze a bajszot, mely csoportosulás elég változatos fajtájú idegen lényekből tevődik össze, így ha a kínálat nem is végtelen, de ezt a pár fajtát elég változatosan pakolták össze. Ha megunnánk a sok kis nyominger lecsapkodását, akik olykor élből fejvesztve menekülnek előlünk mindenféle komikusan gügye hangot kiadva, vagy a hasonlóan kistermetű, energiapajzsok mögé rejtőző kollégáikból szenderítettünk sokat jobblétre, akkor még ott vannak a megtermettebb komáik, akik némely esetben még láthatatlanná is tudnak válni, hogy aztán a lesből egy csapással végezzenek velünk. Ha pedig már ellenük is nagyon janinak érezzük magunkat, akkor beleszaladhatunk a párosával közlekedő Hunter-ekbe, akinél nagyon jól jön, ha a kezünk ügyében van egy rakétavető, mert amúgy tárak tömkelegét szórhatjuk beléjük. Közel kerülve persze különösebb probléma nélkül iktatnak ki minket, de ha netán a plazmalövegük talál képen... nos, az még gyorsabban visszaküld minket a legutóbbi mentési pontra. 

A Covenant mellett van két másik ellenségtípus, egy mechanikus és egy... nem éppen mechanikus, de mivel megadom az esélyét annak, hogy valaki korábban csak az első néhány pályát játszotta végig és csak most jött rá a csillapíthatatlan vágy, hogy végig kell ezt játszania, így ezekről többet nem beszélnék. A lényeg, hogy ezek is elég ötletesek, jelenlétük, illetve az ellenük való harc igencsak hangulatos. A sztori egyébként nem túl bonyolult, de nagyon jól és érdekesen adagolják, szerintem ez lehetett az egyik első, vagy tán a legelső FPS, aminek tényleg lekötött a története. A kevés szereplő is jól eltalált mind design, mind szinkronhangok tekintetében, itt persze elsősorban mindenki kedvencére, a Cortana névre hallgató mesterséges intelligenciára gondolok, de biztosan sokan kedvelik az egyébként elég szótlan szuperkatonát, az általunk alakított Master Chief-et is. A sityakját én mondjuk mindig egy kissé komikusnak találtam, de aztán az évek során csak hozzám nőtt ez a kissé komolytalan küllem, pláne ha a hordozója már jóval kevésbé komolytalan helyzetekbe keveredik, a vállaira nehezedő feladatok súlyáról nem is beszélve. Amit még szerettem, hogy nagyon hangulatos elnevezésekkel találkozunk a játék során, mint például Pillar of Autumn, Silent Cartographer, Foehammer, stb.

A világ és a terepek is elég jók lettek, ugyan űrhajókon való bolyongásban is bőven lesz részünk, de elég gyakran megfordulunk tágabb térségekben, még egyenesen tengerpartokon is. Ami viszont nagyon jó, hogy nem kell ezeket végigkutyagolnunk, hiszen járműhasználat is van - kooperatív módban kifejezetten mókás, ahogy az egyikünk vezeti a járgányt, míg a másikunk a hátsó részre felszerelt gépágyút kezeli. De többszemélyes tankokat is kommandírozhatunk, ami elég nehezen kiszedhető jószág, leginkább az vet véget a vele való játszadozásnak, ha például úttorlaszok miatt már fizikailag nem tudunk vele tovább menni és gyalog kell folytatnunk az utunkat. A járművek mellett pedig lecövekelt védelmi ágyúkba is behuppanhatunk, ha ezek épp üresen állnak vagy kilőttük a kezelőjét.

Kifejezetten pofás lett a harc, és ez ugye pláne nem egy olyan jellemző, amit nagyon be kéne mutatnom, mindenesetre én csíptem, hogy nem csak az egészségügyi csomagokat kell gyűjtögetni, hanem van egy bizonyos idő után visszatöltődő energiapajzsunk is, melynek jelenléte a páncélzatunk miatt teljesen logikus. Nem pont ez volt a reakcióm, amikor egy ismerősöm a kezembe nyomta valamelyik CoD-ot, talán a második részt... csöppet idiótán hatott, hogy a világháború közepén néhány lövedékkel a testünkben elég csak beugrani egy félreeső sarokba, és a teljes életerőnk visszatöltődik pillanatok alatt. Máig nem vagyok oda ezért a rendszerért... de itt ugye meg van magyarázva értelmesen, így nem is zavaró, ráadásul amint azt említettem, a medipakk-hajkurászást sem kell elhanyagolnunk és egyúttal jobban is kell vigyáznunk az életünkre. Néha nagyon nem mindegy, hogy egy automatikus (grrrr...) mentés után teljes csomaggal kell szembenéznünk a nyakunkba szakadó ellenfelekkel, vagy az energiapajzsunk leapadása után azonnal ki is végeznek, mert minden bekapott lövés elhasznál egy gyógyító "dobozkát"...

Fegyverek terén sok ilyen típusú játékhoz hasonlóan itt is a shotgun a király, néhány combosabb ellenfelet leszámítva bármelyik ellenfelünket egyetlen közeli találat kifekteti, és még jól is szól. Valamikor a játék közepén jutunk hozzá, onnantól kezdve pedig folyamatosan ügyeltem, hogy legyen nálam (egyszerre csak két fegyverünk lehet), addig pedig rohampuskával és pisztollyal kell beérnünk, esetenként pedig hozzánk vágnak egy-egy mesterlövészpuskát vagy a már említett rakétavetőt is. A lőszerre oda kell figyelni, néha kénytelenek leszünk az idegenek elejtett fegyvereit felvenni, de ezek a sajátjainkhoz képest tényleg "idegenül" fognak hatni, ezzel együtt szorult helyzetben teljességgel használhatók. Kétféle gránátunk is lehet, a sima repesz-, illetve a plazmagránát, utóbbi ráadásul hozzá is tapad ahhoz, akit eltalál. Mivel a mesterséges intelligencia egész pofás, így többek közt ők is előszeretettel megdobálnak, így ha nem vigyázunk és ott figyel majd rajtunk az "időzített gránát", már készülhetünk is a halál-animációra. Az első néhány pályán viszonylag könnyen végig tudunk szaladni, de a közepe tájától már egyre gyakrabban haraphatunk a fűbe és egyre gyakrabban kell izzasztóbb kihívások elé néznünk, amin az is csak esetenként segít, hogy az ellenfeleink olykor egymást sem különösebben szívlelik és a kialakult konfliktus mellett szép csendesen elsomfordálhatunk. Mindezzel együtt nagyon élvezetes a küzdelem és jót is tesz a kihívásnak, hogy nem feltétlenül fogunk halál nélkül végigdarálni a játékon, még ha engem elég sok esetben tényleg csak a saját hibámból ért is utol a végzet, például óvatlanul fordultam be egy sarkon, ahol bizony szembesülnöm kellett azzal, hogy még nem végeztem minden ellenséges elemmel - és nem is akármilyenekkel nem végeztem:).

Azért akadtak kevésbé ínyemre való tényezők is: finoman utaltam már a checkpoint-ok és autosave-ek kizárólagos jelenlétére, ami ugye manuális mentés hiányában elég szivatós helyzeteket tud eredményezni. Emellett néha igen hülye script-ekbe is belefuthatunk, mi több, a program olykor egyenesen csal és olyan helyekre rak be ellenséget, ahol egyébként nem lehetnének, az ilyen esetek azért bosszantóak voltak. Zavart az is, hogy minden új pályán adott fegyverekkel kezdünk, de még akkor is, ha az új pálya az előző közvetlen folytatása és valójában nem volt lehetőségünk váltani, így hiába konzerváltam szépen a shotgun-hoz való lőszert, a következő pályán két teljesen más stukkerrel kellett kezdenem. Emellett a zoom megoldása volt még némiképp fura, két külön gombbal lehet csak közelíteni vagy visszavenni belőle a jól megszokott egérgörgős megoldás helyett, amire harc közben elég nehezen tudtam átállni, így alig használtam. Ami pedig szinte mindenkinél szóba kerül, az a sok egyforma folyosó és a helyszínek viszonylagos ismétlődése, amin nem segít az sem, hogy a sztori szerint a játék második felében egy-két helyszínen újra tiszteletünket kell tegyük, még ha ezek a helyszínek addigra jóval viharvertebbé is váltak. Viszont én ezt az utóbbi negatívumot inkább csak a rend kedvéért említem, mert engem személy szerint annyira nem zavart. Egyrészt az átlagnál egy fokkal talán jobb a monotonitástűrésem, másrészt a sztori szerint tényleg van miért visszatérnünk ezekre a helyekre, úgyhogy én indokoltnak éreztem a változatlanság ilyetén formáját.

De minden apróbb hiba vagy kellemetlenség ellenére én ezt a játékot a mai napig jól kezelhetőnek és nem hogy bőven vállalhatónak, de még jobbnak és élvezhetőbbnek is tartom, mint sok mai FPS-t. Az egyedüli kényelmi funkció, amit joggal lehet hiányolni, az a sprintre való lehetőség, egyébként viszont teljesen rendben van. Kicsit azért tanakodtam a végső értékelésen, de nem találtam igazi okot, hogy az ötösnél lejjebb adjam, hiszen igen-igen szerethető játékkal van dolgunk, aki pedig a multiplayer-t is űzi, annál még magasabbra emelheti az ázsióját. Király egy cucc ez, és a folytatásokkal se nagyon lőttek mellé, így könnyen lehet, hogy a jövőben azok is szerepelnek majd itt.