Hogy is kezdtem a legutóbb? "Ó igen, a Mass Effect 2"... lehetne most is hasonló: Ó igen, a Mass Effect 3... a rossz emlékű, a rettentő, a csalódást keltő, a gyalázatos... na álljunk meg egy szóra, valóban az volt? Tény, hogy a játékipar addigi egyik legnagyobb botránya és a játékosok addigi talán legszélesebb körű felháborodása kapcsolódik a címhez, de mindez ténylegesen jogos volt? A többség a befejezés miatt érzett nagy csalódást - némelyeknek egyéb téren is voltak kifogásai, de emlékeim szerint a legnagyobb halmazt azok tették ki, akik szerint minden szuper volt, még akár jobb is, mint bármikor korábban, épp csak a végét rontották el emberesen. Árnyaltabb kell legyen tehát a kép, ha egy játék ennyi oldalról betámadható, de kinek van igaza? Egyáltalán létezhet objektív igazság? Megérdemelte-e a csapat a rengeteg savazást, vagy pusztán kommunikációs zűrzavar lépett fel? A saját véleményem szubjektív közlése mellett ezeknek a kérdéseknek szeretnék utánajárni, és mivel én magam híve vagyok annak, hogy létezik objektivitás és létezik igazság, néhány tekintetben leszek olyan merész, hogy tényként való kijelentéseket is teszek. Aki úgy vélekedik, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága és egymásnak ellentmondó kijelentések is lehetnek egyszerre igazak, az még most spurizzon innen gyorsan, máskülönben kellemetlen érzések járhatják át:)

Elsőként szokásomhoz híven az alapfelállással kezdeném: a Reaper-fenyegetés nyilván itt kulminálódik, és mivel méret tekintetében szó szerint kolosszális lényekről beszélünk, nem is nagyon tudtam elképzelni az első két rész idején, hogy voltaképpen mit lehet majd ellenük tenni, egyáltalán hogy nem fognak minden ellenállást játszi könnyedséggel leverni. Erre a kérdésre igazán kielégítő választ nem kaptam: a játék elég erősen, már-már erőltetetten is in medias res-módra kezd, Shepard a Földön tartózkodik és egy fejesekből álló tanáccsal diskurál a küszöbön lévő veszélyről, és hopp, micsoda meglepetés, nevezettek máris berobbannak és megkezdik az inváziót, amivel szemben a galaxis lakott planétái sokszor meglepő hathatóssággal állnak ellen ahhoz képest, hogy az első részben egyetlen Reaper ellen kb. egy flotta nem lett volna elég a főszereplő segítsége nélkül. Egy ilyen kapkodós, kimunkálatlan felvezetésnél jobban esett volna valami átgondoltabb, de legalább életszerűbb megoldás, ráadásul innentől kezdve már ébredezni kezdett bennem a gyanú, hogy a sztorival bizony gondok lehetnek. Márpedig ha akadt valami komolyabb elvárásom, az mindössze tán annyi volt, hogy a történetnek legyen értelme. Így vagy úgy, de hősünk elhagyja a Földet, hogy egy szuperfegyvert hajkurásszon, melynek megint csak micsoda meglepetés, de a tervrajzai pont most kerültek felszínre - emellett úgy néz ki, hogy a legintenzívebb támadás épp a mi bolygónkat érte, mintha valami miatt kifejezett jelentősége lenne az otthonunknak (vagy épp nekünk), így még a többi fajt is meg kell valahogy győznünk arról, hogy a saját irhájuk mentését kvázi háttérbe szorítva a mi kisegítésünkre is bocsássanak haderőt. Amint arra már utaltam, az ellenség valahogy kisebb elánnal darálja le a civilizált világokat, mint amire én személy szerint számítottam, úgyhogy továbbra is életképes marad a régi jó Mass Effect-es, vagy mondhatni BioWare-es metódus, hogy nagyjából azért mindenre lesz időnk, mehetünk mellékküldetésezni, járkálhatunk ide-oda, a szokásos. A konkrét játékmenet terén inkább csak annyi érződik az egész offenzívából, hogy a galaxistérképen - ahol kissé komikus módon már manuálisan vezetgetjük a Normandy-t - semmilyen minijáték nem szükséges, hogy felleljük a fellelhetőt, semmi bolygószkennelés vagy ilyesmi, most egy afféle űr-szonáros megoldással operálunk, amit ha túl sokat használunk, kis mini-Reaperek jellennek meg, akik üldözőbe vesznek minket. Ez is olyasmi, amin azért még agyalhattak volna egy kicsit, mert kinézetre ez is eléggé megmosolyogtató, plusz ilyenkor mindössze annyit kell tennünk, hogy ki-be lépegetünk egy csillagrendszerből, mert amikor újra megjelenünk, ők újra a szélső peremről indulnak, így kevéske ügyességgel a jelenlétük ellenére is gond nélkül összeszedhetünk bármit.

S ha már így elkanyarodtuk a játékmeneti részre, akkor folytathatjuk akár itt is. A Dragon Age II után megint csak ordít, hogy a csapatot sürgették, rengeteg elemen érződik, hogy kutyafuttában lökték a játékba, de úgy általánosságban véve is butítottabb érzést kelt. A grafika élből valahogy sivárabb, mosottasabb, mintha kevésbé lett volna idejük kidolgozni - nem kifejezetten csúf, csak ilyen téren is érződik némi összecsapottság, a karakterek is butábban festenek, akár az arcokat, akár a hajat nézzük. Ez magán az importált Shepard-ön ütközik ki a legfeltűnőbben, mert némely esetben pl. ugyanaz a hajtípus itt valamivel másképp néz ki, elnagyoltabb, bénább... de ha valami olyasmit is szóba hoznék, amin látszik a munka és a fejlődési szándék, az maga a harc: ugyan szegény hősünk olyan szánalmas testtartásban sprintel, mintha összecsinálta volna magát, viszont a mozgáskultúránk mindenképp bővült, lehet ugrálni, ide-oda vetődni, még a ránk kilőtt skill-eket is ki tudjuk kerülni (ugyanerre az ellenség is képes!), a fedezékrendszeren is csiszoltak egy csöppet, emellett a földre került társaink is felsegíthetők, ha odamegyünk hozzájuk, a medi-gél néven futó egészségügyi csomag sem kell hozzá. Az ellenség már gránátokkal is igyekszik kimozdítani minket a pozíciónkból, illetve füstgránátokkal fedi el a sajátját, továbbá lesznek közöttük olyanok is, akik amolyan rohampajzsot tartanak maguk előtt, mely mögül leginkább biotikus képességekkel tudjuk őket kiszedni, vagy pontos célzással is lesebezhetők. Újdonság még a rögzített géppuskaállás, az energiapajzsot generáló szerkezetek (ezeket érdemes mielőbb szétlőni), valamint mechák is elérhetőek lesznek az ellenség és a mi számunkra is egyaránt. Látszik tehát az igyekezet, valószínűleg ez az egyetlen része a játéknak, ahol inkább előre-, mintsem visszalépést lehet érzékelni, bár meg kell mondjam, hogy minden újítás ellenére nekem a harc nyögvenyelősebbnek érződött, mint korábban. Ez valószínűleg az állandó füstgránátozásnak köszönhető, ami gondolom ízlés dolga, hogy valaki kedveli-e vagy sem, én személy szerint egy idő után már untam, hogy emberi ellenfeleknél kb. sose látok semmit és folyton kerülgetni kell őket és ide-oda kavirányálni, hogy célkeresztbe kerülhessenek (már ha a terep egyáltalán megengedte). Nyilvánvaló, hogy ez változatosabbá teszi a küzdelmeket, bár nekem a biotikus-, és tech-képességek használatával már így is érdekesebb volt egy sima shooter-nél, szóval nem éreztem szükségét annak, hogy rátegyenek még egy lapáttal, de abszolút elfogadom, ha valakinek ez bejön. Azt már kevésbé szívleltem, hogy nehézfegyver többé nem lehet nálunk, csak néha felvehetünk egyet-egyet a csatatéren, hogy aztán eldobjuk, viszont a többi fegyverünk testreszabhatóbb, mint eddig, felszerelhetők kiegészítőkkel, ezen felül már súlyuk is van, így ha több, illetve nehezebb stukkert hordunk magunkkal, úgy a képességeink visszatöltési ideje is megnő. Ha adept-et, sentinel-t vagy valami egyéb olyan kasztot indítottunk, amelyik erősen támaszkodik a skill-jeire, akkor okosabb lehet csak egyetlen pisztolyt magunknál tartani, vagy ha nagyon muszáj, akkor legfeljebb kettőt (nekem legalábbis fontos volt, hogy folyamatosan tudjam ontani a shockwave-eket). S ha már skill-ek: a biotikus képességek itt valami oknál fogva nem ütnek akkorát, mint azelőtt - papíron minden korábbi lehetőségünk adott, nem vettek el semmit, de a gyakorlatban nem érződik a régi erejük, nincs az, hogy felemelsz valakit és látványosan kihajítod a pályáról, a fizikát itt némiképp visszafogták. A másik bajom az infiltrator legyengítésével volt, mely karakter a mesterlövészpuskák avatott használója, aki célzáskor olyan erősen fókuszált, hogy egy kis időre le is lassult a kiszemelt áldozat, amivel ugye lényegében azt érzékeltették, amikor egy lövész a távcsőbe nézve a lélegzetét is visszafojtja a lövés előtt. Itt viszont már elvették ezt a tulajdonságukat, amivel szerintem eléggé kiherélték... persze lehet erre mondani, hogy van olyan fegyverre való kiegészítő, ami visszahozza ezt, de egyfelől csak egy gyengített változatban, másfelől bármilyen fajta karakter számára elérhető, így pont az exkluzív jellege és a szóban forgó kaszt egyik jellegzetessége veszett el (nem is bírtam sokáig játszani az ilyen típusú karimmal).

A hack-elős és egyéb minijátékokat ért kritikákra a fejlesztőbrigád azzal reagált, hogy az érintett elemeket kihajították úgy, ahogy voltak, vagyis amint a bolygók letapogatásához sem kell már semmilyen külön procedúra, ehhez hasonlóan a zárt ajtókat pár másodperc erejéig simán csak megérintjük az omni-tool segítségével, és máris nyitva minden kapu. A karakterfejlesztéssel kapcsolatban valamivel örvendetesebb fejlemények fogadtak minket, mivel nem nulláról kezdünk, hanem az importált karakterünk fejlettségének megfelelően már alapból több képességünk is ki van oldva, vagyis végre nem igyekeztek valami mondvacsinált okkal kimagyarázni, hogy miért kell ismét level1-ről indulni, hanem figyelembe vették, hogy Shepard nem egy zöldfülű újonc, hanem sokat látott, tapasztalt profi. Szintén megsüvegelendő, hogy az egyes skill-eknél magasabb szinten már többször lehet dönteni, hogy milyen irányba módosítsuk - igaz, hogy továbbra is csak két lehetőség közül választhatunk, illetve többnyire azért nem fogunk sokat gondolkodni rajtuk, mivel az esetek többségében a nagyobb sebzés kontra szélesebb hatókör vonalán mozognak, de legalább látszik, hogy próbáltak valami többet nyújtani.

Ami a csapatunkat illeti, a második részhez képest valamivel kevesebb társ közül választhatunk, hogy csatlakozzon hozzánk a küzdelmekben - ők részben az első epizódból visszatérő barátaink, akiket a 2-ben így vagy úgy, de nélkülöznünk kellett, mint pl. Liara, Ashley vagy Kaidan. Lesznek persze új arcok is, pl. a James Vega nevű tengerészgyalogos, aki a kigyúrt, robosztus külleme ellenére közel sem olyan mamlasz, mint ahogy arra esetleg számíthatnánk, de a többieket nem lőném le, mert viszonylag érdekesek és jobb, ha az ember maga találkozik velük először. Azonban hiába hiányoznak az osztagunkból többen is, szinte az összes mellékküldetésünk valamelyik korábbi társunkhoz kapcsolódik, lényegében Wrex-től kezdve Mordin-on át Jack-ig vagy Thane-ig mindenki visszatér ilyen-olyan formában, de még az olyan, egyébként fizetős DLC-kkel érkező karakterek is felbukkannak, mint mondjuk Kasumi Goto. A hozzájuk kötődő küldik hozzák is az elvárt minőséget, nem rémlik, hogy bármelyikkel kapcsolatban panaszom lett volna. Mi több, a Samara kedvéért teljesített misszió végén bevallom, hogy szó szerint elsírtam magam, annyira szíven ütött, az ilyesmi pedig azért elég ritkaság nálam. Egyéb mellékes feladatok terén viszont megint csak érződik a butítás és/vagy a fejlesztési idő szűkössége: már nem bonyolódunk dialógusokba, amikor felvesszük ezeket, egyszerűen csak a Fellegvár folyosóin haladva ilyen-olyan beszélgetéseket hallunk meg az emberek, ill. űrlények között, hogy mittudomén, "Jaj, már hetek óta nem hallottam a szállítmány felől, ami az X csillagrendszer Y bolygójáról kellene érkezzen, vajon mi történhetett?", a küldetés pedig simán bekerül a naplónkba, mehetünk is utánanézni. Más szóval kihallgattuk őket. Ez is elég igénytelen és összecsapott így. Aztán belefuthatunk vitás felekbe, akik a végtelenségig ismételgetik az álláspontjukat egész addig, amíg az egyiküknek egy gombnyomással igazat nem adunk. A korábbi részekben ilyenkor is tisztességes, szerepjátékokhoz illő párbeszédeket tudtunk lefolytatni (csípőből itt az jut eszembe az első részből, amikor egy várandós nő és a sógora közti nézeteltérésben kellett állást foglalnunk, hogy a születendő gyermeket alávessék-e génkezelésnek), úgyhogy ezeket látva sem feltétlenül fog mosolyra húzódni a szánk. Persze akik nem szeretik a párbeszédeket, hanem csak darálnának, azoknak ez nem gond, sőt, ők külön örülhetnek, mivel nyomhatják full buta módban, ahol a válaszokat automatikusan kiválasztja nekünk a rendszer, így már simán elnyomkodhatnak mindent. Hurrá...

A csapattársak tehát ha amúgy nem is kaptak olyan ütős küldetéseket, mint a második Mass Effect-ben, összességében azért rendben vannak, ilyen téren inkább csak egy részlet borzolhatja fel a kedélyeket, de az nagyon: ott van ugyanis a quarian Tali'Zorah, aki a fajára jellemző gyenge immunrendszere miatt folyamatosan védőöltözetet visel, így némi várakozás azért kialakult azzal kapcsolatban, hogy vajon hogy is néz ki (meg hát nem is csak őrá voltak az emberek kíváncsiak, de úgy általánosságban a quarian faj külső jellegzetességeire is). Amennyiben Shepard romantikus kapcsolatba bonyolódik vele, akkor egy fényképen látható lesz az arca, és itt ismét csak borzalmas igénytelenségről tettek tanúbizonyságot a BioWare-nél, mivel ahelyett, hogy ők maguk alakítottak volna ki neki egy fizimiskát, vagy akár a szinkronszínész vonásait vitték volna a játékba, ők egyszerűen gugliztak egy licenmentes, ingyenesen felhasználható női arcképet, picit módosítottak rajta, hogy "idegenes" legyen, és kész is lett a nagy mű. Ezt persze hamar felfedezték a szemfülesek, úgyhogy még egy rovátkát lehetett húzni a "szánalmas" oszlopba (a felújított kiadásra persze lecserélték valami semmitmondó, de legalább saját változatra).

Rendben, elég ideig kerülgettük a forró kását, végül csak rá kell térni a történetre s persze majd a befejezésre. Amint arra már utaltam, nekem egy kicsit elkapkodott volt ez, hogy az ellenség csak úgy megjelenik, illetve nem különösebben volt világos, hogy mégis miképpen tartanak ki ilyen sokáig a galaxis népei. Nem mondom, hogy nincsenek érzékeltetve a veszteségek vagy nem látni a pusztítást, csak ezek a dögök rengetegen vannak, batár nagyok és olyan simán tarolnak le mindent, hogy az kész, és valahogy én mégis hetekig-hónapokig elkorzózok az űrben mindenféle marhaságot művelve. Ehhez a helyzethez valahogy pont nem illik a szokásos ide-oda röpködős, side quest-es vonulat, lényegében tehát kevéssé jött át a fenyegetés, inkább csak a vége felé, bár akkor sem túlzottan, plusz akkor már szinte minek is...? Ilyen téren tehát egy kissé csalódott voltam, és persze attól sem voltam lenyűgözve, hogy valami csodafegyvert kell hajkurásznunk, amiről lerítt, hogy utólag szuszakolták a sztoriba (és erre még visszatérünk). Az sem segített a dolgon, hogy bár találkozunk az ellenséges létformák által deformált szörnyszülöttekkel, többségében megint csak emberek ellen harcoltunk, ami amúgy meg volt indokolva, de az arányokat mégis eltolta: inkább éreztem magam valami űrkommandós lövöldében, mintsem egy gigantikus lények elleni, életre-halálra vívott küzdelem csataterein. Pluszban kapunk egy Kai Leng nevű rosszarcút, akinél unalmasabb és jellegtelenebb ellenlábast szerintem szándékosan sem lehetett volna alkotni... ezzel párhuzamosan a főellenség... na jó, ez túlzás, igazából a játékban nincs főellenség, de az utolsó jelentősebb ellenséget gyakorlatilag pont úgy tudtuk elintézni, ahogy azt az első részben Saren-nel is megtehettük, amit baromi nagy lustaságként könyveltem el a részükről. Aztán itt van ez a gyerek. Te jó ég, ez a gyerek. Nem fogok részletekbe menni a sztorit illetően azok kedvéért, akik még nem játszották végig, tehát a befejezésről is csak virágnyelven fogok beszélni, de mivel ez még a játék legelején történik, így nem lövök le vele semmi poént. Tehát a játék elején mikor elpályázunk a Földről, még szemtanúi leszünk egy gyerek halálának, persze nem túl durva vagy naturális ábrázolásban, hanem simán csak szétlőnek egy hajót, amin menekült. Valamiért az írók kitalálták, hogy Shepard-öt ez úgy megrendítette, hogy utána visszatérő álmok gyötrik, melyekben egy erdőben kujtorogva rohangál a kölyök után. Én nem értem, hogy hová tették az eszüket... nem egy szerepjátékról beszélünk? Nem arról van szó, hogy a főszereplő jellemét ha valamennyire korlátozottan is, de mi alakítjuk? El kéne hinnem, hogy ez a rengeteg mindent megélt, kőkemény katona lelki válságba kerül emiatt? Ezt még paragon szemlélettel is nehezen tudnám elfogadni, de ha valaki renegát megközelítéssel játszik, abban az esetben menthetetlenül röhejessé válik az egész. Azt kéne elhinnünk, hogy egy könyörtelen mentalitású, már-már pszichopátiás jegyeket magán viselő, a legalitás védelmét élvező martalóc, aki korábban kb. poénból lökött ki egy embert egy felhőkarcoló tetejéről és válogatás nélkül ölt meg és végzett ki mindenkit, akivel csak tehette (olykor pedig a kínzástól sem riadt vissza), el kéne hinnünk, hogy éppen ő fog megnyekkenni, csak mert meghal egy gyerek, akihez ráadásul kb. semmi köze? Egy kicsit túl durva dolgokat lehetett már itt megtenni ahhoz, hogy egy ilyen nonszensz baromságot csak úgy rá lehessen húzni a sztorira. Én nem tudom, hogy hova tette az eszét, aki ezt kitalálta, talán rossz ajtón ment be a stúdióban, és nem vette észre, hogy egy másik játékon dolgoznak? Ezek után még ezt is elhinném. Persze a legvégén nyilvánvalóvá válik, hogy mire ment ki a játék, de azzal is csak az erőltetett jelleg világlik ki még teljesebb valójában.

És igen, a vége... na igen, a vége. Volt némi kísértés, hogy egy szép nagy "SPOILER" felirat alatt részletekbe menően fejtsem ki a témát, de végül úgy döntöttem, hogy megmaradok az eddigi szokásomnál és konkrétumok nélkül fogalmazom meg az álláspontom. Kezdetnek azt érdemes megnézni, hogy mi volt az elsődleges panasz a befejezéssel kapcsolatban: a többségnek azzal volt gondja, hogy a döntéseink semmiben sem befolyásolták a játék végét, hanem egyszerűen adott volt három lehetőség, válassz egyet, aztán szevasz, jön a nyúlfarknyi végső videó, ami még notóriusabbá is lett azáltal, hogy a végső döntéstől függetlenül is szinte ugyanaz volt mind, csak pár részlet különbözött, illetve más-más színárnyalatban futottak le. Na most egy művésznek, illetve egy alkotói brigádnak joga van ahhoz, hogy olyan formában hozza létre a művét, amilyenben szeretné, így első látásra nem feltétlenül tűnhet jogosnak a felháborodás. Nyilván érthető, ha egy rajongó szeretné látni, hogy egy három részes, éveken át követett sorozat végén mi történt a kedvenc szereplőivel, szeretné látni, hogy a végső események után hogy alakult a sorsuk, ahogy pl. más játékok esetén is le szoktak futtatni minimum egy diafilm-szerű képsorozatot, itt meg ugye csak úgy vége lett az egésznek, mintha elvágták volna, ráadásul némely részletre nézve bántóan értelmetlen, de legalábbis megválaszolatlan módon. És ha a készítők így akarták? Akkor ők így akarták és punktum. Lehetne mondani ezt is. Lehetne mondani egészen addig, amíg nincs arról tudomásunk, hogy az egyik vezető fejlesztő nem sokkal a megjelenés előtt kijelentette, hogy a döntéseink jelentős hatással lesznek a befejezésre, nem kell olyasmire számítani, hogy lesz egy A, B és C választás, aztán ennyi. És persze ennek ellenére pontosan ez lett a vége. Nekem amúgy nem is elsősorban ezzel volt bajom, mert hozzám el sem jutott ez a bizonyos interjú, de akikhez igen, azok teljes joggal érezték magukat becsapva, hiszen szó szerint a képükbe hazudtak. Ez objektív igazság, ezen nincs mit magyarázni, a helyükben pedig nekem is felszökött volna a vérnyomásom. De az én bajom nem is ezzel volt. Én el tudtam volna fogadni egy olyan lezárást is, amelyik hirtelen vet véget az egésznek, ami nem érződik tisztességes, vagy hülye kifejezéssel élve kielégítő befejezésnek, az sem zavart volna, ha brutálisan drámai eseményekkel zárult volna, mondjuk hogy a galaxis megmentése érdekében minden általunk kedvelt szereplő kivétel nélkül el kellett volna pusztuljon, még ez sem zavart volna, ha a történetnek lett volna értelme. És erről beszéltem az írásom elején is: legyen a történetnek értelme. De ennek a történetnek nem volt értelme - nem hogy trilógiaként nem állja meg a helyét, de önmagában is elbicsaklik a saját lábában. Két fő probléma van vele: az egyik, hogy a játék legeslegvégén behoznak egy addig teljesen ismeretlen szereplőt, ami egy három részen át alakuló eseménysorozat esetében minimum merészség (még a Mátrixnál is csak a második részben mertek hasonlót elkövetni), ám az igazán nagy baj ezzel az, hogy ennek a szereplőnek a puszta létezése értelmetlenné tette az első rész teljes cselekményét. Az első részben ugye a Sovereign nevű Reaper ellen küzdöttünk, akinek volt egy bizonyos célja, nekünk pedig meg kellett őt akadályoznunk ennek elérésében. Viszont ha ez a korábban ismeretlen szereplő végig jelen volt, akkor bármikor elintézhette volna azt, amit Sovereign próbált elérni, vagyis nem volt miért tennie, amit tett, szó szerint semmi értelme nem volt. Az írók egyszerűen elfelejtették, hogy miről szólt az első rész. Manapság egyre többször találkozom olyan retrospektív véleményekkel, hogy "hé, nem is volt az a befejezés olyan rossz, nekem semmi bajom nem volt vele, nem is értem, hogy miért szidták annyian". Nos, itt most jól meg kell gondolnom, hogy hogyan fogalmazzak anélkül, hogy túl nyers vagy sértő lennék, mindenesetre aki szerint ezzel a befejezéssel nem volt semmi gond, az játék közben semmiképp sem teljes fordulatszámon pörgette az agyát. Kevésbé érzem szükségét a szavaim megválogatásának azon személyek esetében, akik viszont már azt hajtogatták, hogy az emberek azért utálták, mert nem értették. Az ő esetükben már nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az ilyenek igen közelről súrolják a gyengeelméjűséget, és vesztükre még világgá is kiáltják, hogy pont ők nem fogták fel a sztorit. Ironikus, de erről legyen is ennyi elég, nézzük inkább a másik fő problémát, ami nem volt más, mint hogy a harmadik részre még át is írták a sztori lényegét, azaz a Reaper-ek motivációját teljesen megváltoztatták. Ennek az okai némiképp homályosak, nyilván köze volt hozzá annak is, hogy az addigi vezető író otthagyta a céget, és az utódja talán az "új seprű jól seper" elvén kukázta a korábbi tervet, nem tudom, mindenesetre az eredeti befejezés ezen felül még ki is szivárgott, úgyhogy egyes források szerint már csak emiatt is inkább átírták... ami elég nagy baklövés volt, én a magam részéről kifejezetten ostobaságnak is tartom, mivel ha már van egy sztori, amit hellyel-közzel egy bizonyos végkifejletre akartak kifuttatni, akkor jó nagy marhaság utólag módosítani, már csak a történetmesélés integritása miatt is. Vagy akkor nem is fontos a történet? Épp a BioWare-nél nem fontos a történet, holott addig kb. védjegyszerűen szállították a jó sztorikat? Valójában nem is akartak semmit elmesélni, tökmindegy volt, hogy miről szól ez az egész? A helyzetet az rontja csak igazán, hogy az eredeti befejezésre már voltak jelzések, finom kis utalások már a második részben is, ezeket pedig így szépen lógva hagyták a levegőben. Egyáltalán nem is értem, hogy minek foglalkoztak azzal, hogy kiszivárgott? Sokan nem is tudtak erről (én sem, pedig én elég nagy figyelemmel követtem a kapcsolódó híreket), aki meg direkt lelőtte magának a végét, az úgy járt, kész. Emiatt átírni egy történetet... és persze borzalmas is lett. Ugyan a harmadik részben már erre az új befejezésre mutató előjeleket helyeztek el, de amivel végül előálltak, az elég agyatlan logika alapján működött, sok értelme nem is igazán volt, pláne hogy kifejezetten ebben a részben történtek olyan események, amelyek teljesen aláásták az egyébként is sablonos, sokszor látott és ügyetlenül kifejtett mondanivalót. Engem személyesen is rosszul érintett, hogy volt bőr a képükön ezzel a marhasággal előállni, emiatt, illetve egy másik ez idő tájt megjelent, hasonló csalódást keltő cím miatt hosszú időre teljesen el is ment a kedvem a történet alapú játékoktól, ha be is izzítottam valamit, azok inkább csak ARPG-k voltak. Úgyhogy a bevezetőben feltett kérdésekre válaszolva... igen, úgy vélem jogos volt a felháborodás, mert egyrészt a saját szavukat szegték meg ezzel a trehánysággal, másfelől ez a hányaveti, lukakkal teli újrairkálás is kiszúrta az emberek szemét (már ugye ha nyitva tartották), de akit nem érdekelt a történet, még az is egy fokkal gyengébb minőséget kapott az előző részekhez képest. Még tovább ásta a fogadtatás sírját, hogy az egyik választásunk teljesen maga mögött hagyja a sci-fit és gyakorlatilag behozza a mágiát. Még csak annyi hiányzott, hogy Shepi közben elkiáltsa magát, hogy "abrakadabraa"... szégyenletes ostobaság az egész.

Zárszóként mit is lehetne még mondani, hacsak nem az eddigiek kivonatát más szavakkal? A harmadik rész minden tekintetben rosszabb lett az elődjéhez képest, némely ponton csak enyhébben, némely ponton drasztikusan, de ha túl tudjuk magunkat tenni a hiányosságokon (esetleg egy ponton simán csak befejezzük és nem visszük el a végéig), akkor itt is találni szórakoztató, jól sikerült elemeket, el lehet molyolni a fegyverekkel, a képességekkel, a főküldetések közül pedig némelyik azért iszonyú ütősre sikeredett - már csak a nagy konfliktusok, tehát a quarian-geth vagy a krogan-salarian ellentét rendezésével kapcsolatos feladatsorok miatt is megéri végigvinni a játékot, de a mellékküldetések is nem egyszer sültek el remekül, ahogy azt Samara kapcsán már említettem. Viszont mindezzel együtt is óriási tökön rúgás volt nem csak a rajongóknak, de magának a BioWare-nek is, ahonnan mára már kb. minden régi tag elszelelt, ezért aztán a megmaradtak gyakorlatilag csak a nevükben képviselik a stúdiót. Érthető módon azóta sem találtak magukra, valószínűleg már nem is fognak. Nem mondom, hogy a Mass Effect 3 volt a vég kezdete, mert ugye ott volt egy évvel korábban a Dragon Age második része is, de a szomorú helyzet kialakulásához minden bizonnyal még nagyobb mértékben járult hozzá. Egy szó mint száz, nálam ez a játék négyes alá.
 

*******

Szokás szerint az alapcucc után végigveszem a letölthető tartalmakat is. Na nem mindegyiket, csak a számomra jelentőséggel bíró egyjátékos DLC-ket (ezzel a résszel már multiplayer is érkezett, ami kooperatív időtöltésnek amúgy egész tűrhető volt, de nem játszottam vele annyit, hogy számottevő módon értékelhettem vagy bemutathattam volna).

Első a sorban a From Ashes, ami a gyűjtői kiadáshoz ingyenes volt, más esetben pedig külön kellett fizetni érte. Én ismét csak a gyűjtőit vettem, úgyhogy ez gyakorlatban nem érintett, de mégis parasztság volt ez az eljárás, mert itt már szó szerint készen álló tartalmat vágtak ki haszonleső indíttatásból. Undorító. Gyakorlatilag ha bementél a boltba és megvetted a játékot csak úgy az alapverziójában, akkor a teljes árért nem a teljes, elkészült játékot kaptad. A második részhez is voltak első naptól elérhető DLC-k, de az mind a tiéd volt, ha újonnan vetted, csak az perkált külön, aki használtan szerezte be, ez itt egész más. Elvi alapon ezért tartalomtól függetlenül nullát érdemelne, viszont magát a tartalmat önmagában nézve négyest adok rá. Egy társat kapunk, akiről nem volna jó bármit is mondani, mert elég érdekes és valamennyire meglepő is a személye, ráadásul tényleg teljes értékű csapattag, ugyanúgy vannak szövegei és ugyanúgy reagál a világra és a többiekre, mint bármely másik kománk, ami persze nem csoda, hiszen ugye anyagi érdekből kivett szereplőről beszélünk. A szinkronhangját egyébként nem annyira kedveltem, de nem ezért nem kapott magasabb értékelést, hanem mert a háttéréből ennél egy kicsivel többet is ki lehetett volna hozni.

Az Extended Cut a befejezést hivatott kipofozni, az első verzióban hiányolt konklúziókat igyekeztek pótolni, a három döntést megtoldották egy negyedikkel is, ami kb. annyi volt, hogy visszautasítod a döntést (sokan nehezményezték, hogy egy renegát Shepard ez nem teheti meg, és hát valóban, miért is ne tehette volna?), aztán mindegyik befejezés kapott egy kisebb videót, amelyekben egy kicsit bővebben megmutatták, hogy utóvégre mivel is járt egy-egy döntésünk, majd ezek után megkaptuk a valahol azért joggal várt összefoglaló részt, ahol ejtettek pár szót a főbb karakterekről, vagy épp csoportosulásokról. Lényegében egy tisztességesebb befejezést kanyarítottak egy továbbra is pocsék történethez, nem változtattak rajta egyébként semmit, csak részletesebben, becsületes módon kifejtették. Értékelnem kéne a szándékot, de mivel ugyanazt a hülyeséget hozták ki igényesebb csomagolásban, így ez nekem a legnagyobb jóindulattal is csak négyes alá.

Ezt követte a Leviathan, ami már egy kisebb küldetéssorozatot tartalmazott némi harccal és némi nyomozással. Kissé faramuci a helyzete, mert igazából ez is a játék befejezésével, illetve a Reaper-motivációval és egyáltalán az eredetükkel kapcsolatos, viszont ha most utólag játssza valaki frissen, akkor elég sok mindent előre elmond a végkifejletről, mivel a kiadásakor feltételezték, hogy az alapjátékot már mindenki végigjátszotta. Másba úgy nagyon nincs mibe belekötni, egy normál ME3-as, amúgy tűrhető küldetés, csak ugye szervesen kapcsolódik az eredeti kampány baklövéseihez, úgyhogy megint csak négyes alá.

Az előzőeknél valamivel hosszabb lélegzetű missziót tartalmaz az Omega nevű DLC, melyben a nevezett hely visszaszerzésében kell segítenünk tulajdonosának, Aria T'Loak-nak. Az Omegán ugye már jártunk a második részben, így Aria személye is ismerős lesz, szóval ha valaki csípte a személyét, az itt többet kaphat belőle. Aztán azok is jól járnak, akiknek szemet szúrt, hogy sehol egy női turian, mert most az egyik társunk személyében épp egy ilyen szereplő érkezik mellénk. A sztori nem egy nagy eresztés, vannak persze átvezetők, de amúgy elég nagy darálda az egész, a vége felé már bele is fásultam kissé. Akad azért egy-két jobb jelenet, bár ezzel együtt volt, amit meglehetősen értelmetlennek tartottam (egy hősiesnek szánt önfeláldozás olyan körülmények között, hogy simán elkerülhető lett volna), illetve a kihívások kedvelői is pozitív élményeket szerezhetnek, nekem legalábbis úgy rémlik, hogy magasabb nehézségen elég combos feladat volt lenyomni a főellenséget, úgy ömlöttek rám a barom csicskásai. Legyen mondjuk négyes.

Végezetül pedig itt van az egyébként nem túl fantáziadús címmel ellátott Citadel, ami lényegében arról szól, hogy az utolsó főküldetés megkezdése előtt még partizhatunk egy jót a cimbikkel. Anderson lepasszolja nekünk a kéglijét, ahol szépen elvigadhatunk az összes elérhető társunkkal poénosabbnál poénosabb helyzetek és párbeszédek közepette, úgyhogy már csak ezért is bőven megéri a pénzét. Van egyébként sztori is, amit sokan savaztak, de szerintem eléggé adta magát a második rész miatt, nekem mindenesetre nem volt bajom vele, plusz ennek során is kialakult pár érdekes és vicces szituáció (Traynor és a fogkeféje...:)). Negatívumként inkább csak annyi jut eszembe, hogy egy bizonyos szakaszon egy szál pisztollyal kell helyt állnunk, ami legnehezebb fokozaton azért elég szivatós tud lenni bizonyos kasztok számára - na nem mintha akkora hardcore játékos lennék, hogy nálam csak így mehet bármi, viszont a Mass Effect-ek esetében azt tapasztaltam, hogy ha nem Insanity-n vagy legfeljebb eggyel alatta játszom, akkor tényleg borzasztóan könnyű és unalmas. Akárhogy is, de az utolsó történetalapú kiegészítés esetében talán nem alaptalanul ér majd a vajszívűség esetleges vádja, számomra mégis megszolgált egy ötöst, és így legalább a végkicsengés is pozitívabb egy kicsit.