Az ezredforduló környékén buzgó mozilátogatóként egy-két alkalommal elfogott az érzés, hogy egyes francia filmek mintha válaszként készültek volna valamely korábbi amerikai sikerre, mintha csak így akarták volna közölni, hogy aggodalomra semmi ok, ilyet bizony ők is tudnak. Erre volt példa a Bíbor folyók, amiről nehéz lett volna nem azt gondolni, hogy a Hetedik stílusát és atmoszféráját célozták be vele, aztán a Memento ötletét jóval brutálisabban újrahasznosító Visszafordíthatatlan, vagy épp ott volt a 2001-es Farkasok szövetsége, melyről pedig nagyon úgy tűnt, hogy ő akar lenni az Álmosvölgy legendája, csak ugye francia módra. A sorozatgyilkolós téma helyett ez már gótikus-misztikus thriller némi horrorisztikus hatással, de sem a példakép, sem pedig szóban forgó követője nem volt annyira durva, hogy ez a műfaji jelölés különösebben el kellene rémisszen bárkit is. Szörnyfilmnek nevezni talán illőbb lenne, bár igaz, hogy az Álmosvölgyben arató fejnélküli lovas technikailag ember, de effektíve egy érzéketlen szörnyetegként viselkedik, hasonlóképp, mint az ebben a filmben áldozatait szedő állítólagos vadállat. Érdekesség, hogy a történet egyébként félig-meddig valós alapokon nyugszik, ugyanis a tizennyolcadik század derekán valóban végbement egy ehhez hasonló tragédiasorozat, viszont a mozivászon kedvéért nem gyengén kiszínezték (mely továbbgondolást a filmben persze elhallgatott igazságként emlegetik:)).

Akárhogy is, de Gévaudan vidékén szabadon garázdálkodik egy állat, vélhetőleg egy nagyobb termetű farkas, ami egymás után tépi szét védtelen emberi prédáit. A falusiak mendemondázásán túl komolyan vehető személyek is állítják, hogy nem fogja a golyó: hiába találják el, csupán összeesik, majd azonnal felpattan és elmenekül. A királyi udvar a hatóságok segítségére küldi egyik sokat látott emberét - főhősünk nem mellesleg fittyet hány a konvenciókra, már a felvilágosodás, a szabad gondolkodás eszméit képviseli a középkorias felfogással szemben. Mindezzel ugyan nem kelt akkora felháborodást, mint amekkorát ennyiből talán sejteni lehet, ettől függetlenül mégis magában hordozza a készítők feltételezhető állásfoglalását a régi világ és az új szemlélet közti konfliktusra nézve.

Ez a téma már az Álmosvölgy után sem eredeti, azt viszont mindenekelőtt meg kell hagyni, hogy az egyébkénti történetvezetés egy izgalmas szörnymozi kívánalmainak igazán eleget tesz. A párbeszédek vannak annyira szellemesek és érdekes figurákból is kapunk eleget ahhoz, hogy a rém felbukkanásának hiányában is lekössön minket a cselekmény, semmi szükség rá, hogy ömöljön a vér. A nyomozások során persze előkerülnek holttestek, de ezekre sem mondanám, hogy totál ízléstelenül ábrázolnák őket, a jeleneteket látva inkább jutottak eszembe sötét hangulatú, de egyúttal inkább a romanticizmust idéző festmények, mintsem hogy afféle önmagáért való trancsírpartik helyszínén járnánk.

Ami a szereposztást illeti, a főszerepet elvállaló színészről fogalmam sincs, hogy ki fia-borja, más filmben nem láttam, de azért akadnak ismerős arcok, mint pl. Vincent Cassel, Monica Bellucci vagy Mark Dacascos, aki a rendező előző filmjében, a Könnyező harcosban volt a címszereplő – a jelek szerint gyümölcsözőnek bizonyult a munkakapcsolat. A későbbi Silent Hill-filmet is dirigáló (illetve a Silent Hill 2 leendő adaptációját is vállaló) Christophe Gans ebből a kvázi akciófilmes múltból hoz is magával egy keveset, ami a kész alkotásnak sajnos nem feltétlenül tesz jót. Aztán lehet csak én voltam így vele, de egy ilyen tónusú műben kissé idegenül hat, amikor a verekedések során gyakorlatilag nekiállnak kung-fuzni, a főszereplő indián komája meg hátraszaltókat dobál… túlzásba végeredményben nem viszik, teljesen röhejessé nem lesz, de ebből a legkevesebb mennyiség is furcsán hatna kissé. Ezen kívül le sem tagadhatnák, hogy hatással volt rájuk a nem sokkal korábban bankot robbantó Mátrix, és a lassított felvételek ugyan érthetőek lehetnek egy harci jelenet során, de amikor egy szerencsétlen asszony sziklához csapkodásakor is alkalmazzák, olyankor elgondolkodik az ember, hogy most egy filmet kellene valahogy komolyan vennie vagy valami fura videóklipet néz éppen.

Az efféle mellélövéseket mégis könnyebben el lehet nézni, mert a forgatókönyv tisztességes munka, amire kifut, az valamelyest még érdekfeszítő is, a fordulatok mind ülnek. Persze mint általában, úgy itt is csak addig nem lóg ki a lóláb, amíg el nem kezdünk komolyan gondolkodni a látottakon. Példának okáért a vége felé egy jócskán meglepő tény derül ki valakiről, tényleg ügyes, de minimum fantáziadús írói húzásnak tartom, épp csak az nem áll össze, hogy a sok vesződség, ami az egésszel járt, tulajdonképpen milyen előnyhöz juttatta? Töröm itt a fejem, de hajlok arra, hogy semmilyenhez. Inkább filmen kívüli értelme volt, jelesül hogy a néző jól meglepődjön és nézzen nagyokat. Ehhez hasonlóan bizonyos személyek vagy érdekcsoportok tettei is kérdőjeleket vonnak maguk után a teljes film ismeretében, de ezeket nem tudnám kifejteni anélkül, hogy a cselekménybe részletesen bele ne mennék.

Aztán aki szereti, ha egy-egy figura minél árnyaltabb, az itt sanszosan megtalálja a számítását. Az én ízlésemhez képest már túlzásba is viszik, a szememben inkább romlik egy karakter megítélése, ha pl. a szerelembe esés folyamata közben csak úgy mellesleg még egy kuplerájban is visszajáró vendéggé válik. Nyilván értem én, európai film, naturálisabb egy amcsinál, plusz ez a nagy felvilágosult felfogás természetesen egy Istentől elidegenült, az állatiasság felé konvergáló magatartást hoz magával, de talán nem feltétlenül a főszereplőn kellett volna demonstrálni. Na meg ezen felül azt sugallják, hogy jellemtől függetlenül minden férfi hasonlóképp erkölcstelen, amihez szerintem a történelem során élt férfiak közül nem kevésnek lenne egy-két keresetlen szava, méghozzá képmutatás nélkül. Az meg már legyen az én egyéni puffogásom, hogy ami felől éretlen tizenévesként nem voltak aggályaim (Bellucci fedetlenebb részei amúgy is eloszlatták volna), azt mai fejjel már egyáltalán látom szívesen.

Mindezzel talán nekem is sikerült kellőképpen árnyalnom a filmet ahhoz, hogy ne legyen túl zavarba ejtő, amiért csak négyest adok rá, holott egyébként nagyon is kedvelem. A történelmi hátteret ugyan elég vadul, de élvezhetően piszkálták meg, kisebb-nagyobb hibái ellenére szórakoztató, a hatások ellenére az epigoni jegyekkel sem parádézik agresszíven. Ezen felül két nagyobb pozitívumot itt hagynék még a végére: először is nem számítottam arra, hogy a meghatónak szánt befejezést olyan eszközökkel tálalják majd, hogy az embert valóban el tudja fogni egyfajta mélységes szomorúság, meghatottság. Másodszor pedig: annak ellenére, hogy a film üzenete inkább azt sugallja, hogy a múlttal le kell számolni, ki a régivel, elő az újat, stb., a keretképp szolgáló jelenetek mégis adnak egyfajta igazságtalan, ostoba és vérengző mellékízt a forradalmak korának. Ezzel már csak azért is tudok azonosulni, mert minél többet olvasok a korszakról, annál inkább az a népszerűtlen, a suliban egyáltalán belénk nem vert gondolat fogalmazódik meg bennem, hogy talán nem feltétlenül kellett volna elűzni és megölni az uralkodóinkat (XVI. Lajos állítólagos utolsó szavai különösen szíven ütöttek, amikor először olvastam őket). A Biblia is azt tanácsolja, hogy ne hadakozzunk a vezetőink ellen, hanem imádkozzunk értük, hogy Istenfélő módon gyakorolják a hatalmukat és így nekünk is jó dolgunk lehessen. Talán ha ezt tettük volna a lenyakazás helyett, a jelenlegi helyzetünk sem így festene egy jó eséllyel még korruptabb, még átláthatatlanabb rendszerben, ahol egyetlen potenciális zsarnok helyett (aki szerencsésebb esetben akár a szívén is viselhetné a sorunkat) mindjárt egy szekérderéknyi nőtt belőlük a nyakunkra.