Egy szörnyes film (vagy ahogy az angol mondaná: creature feature) kapcsán nem árthat feltenni a kérdést, hogy… mégis mennyire gagyi? Mert ami a kivitelezést illet, ugyebár jócskán bele lehet futni röhejesebb darabokba, hogy az épp csak megírt sztorijukról ne is beszéljünk. A bestia című 1997-es horrorhoz nekem anno a moziban levetített előzetes is elég volt, hogy beüljek rá: ugyan nem mindig volt pontosan világos, mit látok, de elég rejtélyesnek és érdekesnek tűnt, és persze nem érződött ócskának. Ha pedig manapság futnék vele össze először, valószínűleg több okból is adnék neki egy esélyt: Peter Hyams rendező korábban pont azt a két Jean Claude Van Damme-filmet dirigálta, melyeket különösebb kínos feszengés nélkül végig bírtam nézni (Időzsaru, Hirtelen halál), úgyhogy az úriembernek tényleg tudnia kell valamit:). Ezen felül a kreatúra-effekteket Stan Winston-ra bízták, aki ilyenkorra a Terminátorral, A bolygó neve: halállal vagy a Jurassic Parkkal már bőven megszerezte hírnevét, ha különféle lények megalkotásáról, „életre” hívásáról volt szó, úgyhogy taszító igénytelenség kilőve. Persze van, akinek épp a trash-jelleg adja meg egy-egy film báját, így a szóban forgó mű nekik nem lesz elég jó. Vagyis nem lesz elég rossz. Mert nekik ugye a rossz a jó. Vagyis a jó a rossz. Tehát akkor… összezavarodtam. Hol is járunk?
Chicago-ban, azon belül is a Természettudományi Múzeumban, ahová némi dzsungeles kitérő után jutunk el. Az intézmény egyik kutatója visszapostázta mindazt, amit talált, épp csak a hajó legénységét mészárolták le, amin érkezniük kellett volna, kisvártatva pedig a múzeumban is felbukkan egy leszaggatott fejű hulla. A film jórészt A cápa által meghonosított sablonokból építkezik: az ottaniak nagy pénzt várnak egy rendezvénytől, ami bebiztosítaná a működést, csak hát a gyilkosság miatt dugába dőlne az egész, majd tévesen úgy látják, hogy elhárult a veszély, hogy aztán megigyák szépen a levét. Ilyet már akkortájt is láthattunk eleget, de ettől függetlenül teljesen működőképes módon írták meg a történetet (nyilván nem lehetett hátrány, hogy már létezett egy alapul szolgáló könyv), ami egyéb klisé pedig fel is üti a fejét, az is belesimul az összképbe. Blődségek kétségkívül előfordulnak, de talán még nem az igazán fájdalmas, hanem inkább az elnézhető fajtából. Mondjuk azt már jobban nehezményeztem, hogy egy hangeffekttel effektíve csaltak, hogy elérjenek egy bizonyos hatást – aki megnézi a filmet, jó eséllyel azonnal érteni fogja, melyik jelenetre gondolok.
Tom Sizemore és Penelope Ann Miller szolidan hozza, amit a szerepük megkövetel, bár utóbbira talán egy picivel nagyobb feladat hárult, mivel a szebbik és gyengébbik nem képviselőjeként jobban át kellett adja a rémületet, valamint azt, ahogy háttérbe szorítja az életben maradás érdekében. A mellékszereplők hasonlóképp rendben vannak, plusz meglepően sok humorral oldják a hangulatot. Végignyeríteni persze nem fogjuk a filmet, de pl. a boncolást végző cinikus idősebb hölgy szerintem sokak kedvence lesz.
Na és a szörny! A főattrakciót a trükkfilmesek régi iskoláját követve valósan is megépítették, és bár ilyenkor már egyre jobban másztunk bele a totális CGI-korszakba, a számítógépes effektek sem festenek kínosan, vagy nekem legalábbis semmi bajom nem volt velük. Egy ilyen méretű és súlyú kelléket egyébként sem tudtak volna minden esetben úgy megmozdítani, ahogy azt a cselekmény igényelte. Emellett amit a végén művelnek vele, az kifejezetten menő látvánnyal jár, úgyhogy a horror-rajongóknak már csak ezért az utolsó szakaszért is érdemes megnézniük. Ahhoz túl bizarr kinézetű, hogy mondjuk egy Predator-szinthez közelítő ikonikus státuszt elérhetett volna, de ebbe a sztoriba éppen így passzol. Aki persze berzenkedik a műfajtól, eme film láttán is csak fanyalogni fog, én viszont megadom neki a négyest. Helyre kis szörnyes mozi, nem szolgál rá, hogy durvábban belekössünk, ámde túlértékelni sincs miért.
