Az első részt még idejében felfedeztem magamnak ahhoz, hogy a F.E.A.R. 2: Project Origin nevet kapott folytatást már kiemelt érdeklődéssel tudtam várni. Egy ideig az a faramuci helyzet állt fenn, hogy a fejlesztők nem is használhatják a nevet, így sokáig csak az alcím alatt futott a cumó, végül aztán az új kiadójuk megvásárolta a jogokat, vagyis ilyen téren minden a helyére került. A játékhoz akkor még divatos módon demo is érkezett, amit a sztori mód bizonyos helyszíneiből és jeleneteiből fűztek össze egész ügyesen, így ízelítőt kaphattunk minden főbb elemből, legyen az a tűzharc, a horror-elemek vagy épp a mecha-kkal való csapatás (mert ide már ezt is behozták). Természetesen kipróbáltam ezt az előzetest és noha nem minden része nyerte el a tetszésem, még így is elég jónak tűnt ahhoz, hogy első napos vétel legyen. 2009 óta persze sok idő eltelt és sok mindent el is mondtak róla, és nyilván nekem is újra kellett játszanom, hogy ne beszéljek túl nagy zöldségeket, noha az átfogó véleményem azóta sem változott.

Az első említésre méltó benyomás ezúttal a kezelhetőséget illetően ért: nem rémlik, hogy a korabeli operációs rendszeren ilyen gond lett volna, mindenesetre kínlódtam egy kicsit az egérsebességgel, még a lehető legalacsonyabbra véve is kényelmetlenül gyorsan forgott a kamera. Kis kutakodást követve megtudtam, hogy nem egyedi a probléma, megoldásra viszont nem leltem, ezért a konkrét játék előtt és után rendszerszinten kellett módosítsam a jó öreg rágcsáló fürgeségét. Egyéb téren azt lehet tapasztalni, hogy immáron jobban előtérbe helyezték a konzolos-, illetve (ahogy azt ma már tisztábban látom) a CoD-os közönséget: előbbire elsősorban az enged következtetni, hogy minden felvehető cuccot méretes, egyébként igencsak beleélés-romboló négyzetekkel jelöltek körül, hogy semmiképp se lehessen őket szem elől téveszteni, utóbbira pedig a katonai shooter-ekre jobban hajazó hangulat, illetve a harsányabb horror-jelenetek. Most sem fogunk ész nélkül rohangálni, mégis elég rendesen visszaszorult az a taktikusabb, visszafogottabb, szinte már intimnek is nevezhető játékmenet, ami az előzményt jellemezte. Az időlassítás persze most is jelen van, de nem olyan ütős, mint korábban, mivel zoom-nál már nem csak a nézetet hozzák közelebb, hanem magát a stukkert is a látóterünkbe emeljük, így ha valamilyen távcsővel is el van látva a fegyver, az nem is keveset takar ki a látómezőből, vagyis kevésbé lehet látni, ahogy az ellenfeleink lassított felvételben szanaszét szakadnak. Ezen felül az is elveszi a küzdelmek megszokott élét, hogy a slow-mo használatatkor az ellenséges egységek enyhén világítanak - érteni vélem, hogy ez miért kellett, de nem fest valami jól, igazán meghagyhatták volna opcionálisnak, hogy csak a nagyon vaksi és/vagy igen könnyedén frusztrálható játékosok éljenek vele. A találataink erejét is jóval kevésbé érezzük, a kifröccsenő vér meg inkább lekvárra hasonlít, mivel mindent megpakoltak effektekkel.

Nos igen, a grafikai motort érthető, várható és persze elvárható módon igyekeztek felturbózni, de ezzel együtt a hangulatot is csorbították... az említett effekt-hegyek miatt a kinézet nem olyan tiszta és éles, így a fény-árnyék hatásokkal való játszadozásnak is búcsút mondhatunk. Nem mondom, hogy ronda a játék, mert egyébként nem az, de művibb lett és eléggé elvesztette a saját arcát, ráadásul néha még kifejezett visszafejlődést is tapasztalhatunk: az üveg például úgy törik be, mintha valaki egy marék sót hajítana el, nincs már lemodellezve, hogy valódi üveghez hasonló módon hulljon szét.

Azt viszont kifejezetten komolyan vették, hogy ne folyton irodaházakban, raktárépületekben és hasonlóan ingerszegény terepeken menjen az akció, a helyszínek sokkal változatosabbak, úgyhogy akinek ilyesféle panasza volt az első részre, az elégedetten dőlhetett hátra. A szereplők arca is részletesebb kidolgozásra került, ami azért sem hátrány, mivel több lesz a mellékszereplő és több lesz a szövegelés másokkal (jobban mondva többet hallgathatunk másokat, mert a játékos karakter amúgy nem beszél). Az első néhány fegyverünk kinézetével nem voltam megelégedve, elég sutácskák lettek, de a később érkezőket néhol már kifejezetten menő volt kézbe venni, így inkább csak az első impressziók voltak defektesek. Sokat nem variáltak az arzenálon, újdonságként lesz egy energiafegyverünk, amihez lőszer már nem nagyon dukál, továbbá egy félresikerült lángszórónk, ami inkább tűzgombócokat dobál, mintsem a klasszikus értelemben ontaná a nyalábokat, a lézerfegyver is elég vacak, viszont csíptem pl. az automata shotgun-t, illetve ismét van egy penetrator-jellegű csúzli, amivel továbbra is falhoz lehet szögezni az ellenséget, noha a többi fegyverhez hasonlóan ezt sem annyira ütős használni, nem szólnak, nem ütnek akkorát, visszarúgásuk se nagyon van. A gránátok használata mondjuk tényleg elég rossz lett, mivel nem becsapódáskor robbannak, hanem van egy időzítőjük, amit viszont harc közben enyhén szólva nehézkes pontosan belőni... nem is értem, hogy ki szerint volt ez jó ötlet.

A mesterséges intelligencia az előzőekben baromi jól muzsikált, itt viszont valahogy kevésbé jöttek ki az erősségei. Egy-két esetet leszámítva nem viselkedett az ellenfél kifejezetten hülyén (ha mégis, akkor többek közt nekem háttal, az orrom előtt ültek be a fedezékbe vagy értelmetlen módon rohangáltak ide-oda), viszont nem is nagyon tapasztaltam, hogy baromira összedolgoznának. Bár ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a pályák struktúrája megváltozott, sokszor elég szűk területeken mennek a csaták és így nem tudtak igazán villantani, sajnos alig akadt olyan hely, ami jobban bejárható lett volna és lehetőséget kaphattak volna, hogy komolyabban bekerítsenek. Ezzel együtt azért produkáltak pár jó értelemben vett érdekességet, egyszer pl. az egyik lángoló fickó beugrott a vízbe, hogy eloltsa magán a tűzet, továbbá ők is használják a felborítható tereptárgyakat, hogy fedezéket kreáljanak maguknak. Ez is egy újítás, de amúgy teljesen értelmetlen: fellökdöshetünk asztalokat, ital-automatákat és efféléket, viszont előre rögzített módon dőlnek fel, többnyire teljesen előnytelen szögben, na meg néha annyira alacsonyak, hogy simán kilőnek mögöttük is, így én leginkább semmilyen hasznukat nem láttam, egy idő után nem is próbálkoztam velük. Ide kapcsolódik még, hogy a karakterünk irányítása még akkor is némiképp suta, ha az elején említett egérérzékenységgel kapcsolatos problémákat orvosolni tudtuk: futni alig tudunk valamennyit, mert az állóképességünk elég kevéske, ráadásul csak egy kicsivel később állunk meg, mint ahogy elengedjük a gombot, ami kifejezetten zavaró. A közelharci mozdulataink sem olyan hatásosak, illetve az időlassításba beiktattak egy pici szünetet, tehát ha leállítjuk, nem tudjuk egyből újra használni, így ha megmarad egy kósza ellenfél, akit nem vettünk észre, nem tudunk egyből visszaváltani. Nem valószínű, hogy emiatt meghalnánk, de az első rész után ez is egy kellemetlen és értelmetlennek érződő változtatás.

Na most elég sokat hasonlítgattam szegény Project Origin-t az elődjéhez (szerintem mondjuk joggal), de ha nem méricskéljük, akkor önmagában nézve milyen a játék? Önmagában nézve nem rossz. Más a hangulata, de ez a hangulat sem kellemetlen, néhol kifejezetten borzongató tud lenni (lásd pl. az atomcsapás utáni város romjait a hamuvá égett járókelőkkel), ötletes az egyik új ellenfél is, amelyik afféle bábjátékosként támasztja fel a közelében lévő halott katonákat, a játéktér pedig tényleg kellemesen változatos, és ha simán csak egy lövöldének tekintjük, akkor az átlaghoz képest szerintem még élvezhetőbb is. Lesznek kifejezett mesterlövész-szekciók, aztán néhol a már szóba hozott páncélozott lépegetőkből is szórhatjuk a golyózáport meg a rakétákat, ami nagyon király lett, de ha valaki ettől eltérő véleményen lenne, az is örülhet, mert nem kötelező a használatuk. Ja igen, akadnak majd olyan részek, amikor rögzített állásból kell ágyúznunk a tömeget, de ez elég szimpla és érdektelen.

Horror-tekintetben pedig... nem, a F.E.A.R. sajnos továbbra sem igazán félelmetes, inkább akkor tudtam csak megugrani egy kicsit, amikor az abomination név alatt futó, kúszó-mászó rémségek közül valamelyiket nem vettem észre és lesből rám tudott verni egyet, mielőtt ízelítőt kapott volna abból a bizonyos fajta rétesből. Hogyhogy milyen rétesből, hát a sörétesből:)! Persze ha a horrort ocsmányságban mérjük, akkor más a helyzet, pl. még konkrét kiontott beleket is láthatunk, persze félni ettől sem fogunk, legfeljebb a hányinger kerülget majd minket. Már csak amiatt sem tud rettegést kelteni a játék, mert a zenét ilyen szempontból elbaltázták - nekem kifejezetten hangulatromboló volt, ahogy az akcióknál dübörögve berobbant, ezért egy idő után teljesen ki is kapcsoltam, hogy közelebb hozzam az első rész feeling-jét. A hanghatásokkal amúgy nem volt gond, hacsak nem az, hogy a sniper-es részeknél mindig valami kürtféleség jelezte az ellenséges lövészeket, ami kb. a beépített csalás kategória...

Ennyi visszafogottan lelkesítő vagy felemás téma mellett jöjjön az, ami számomra mégis megmenti ezt a játékot: a történet. Most egy Michael Becket nevű Delta Force-os katonát alakítunk, aki csapatával együtt azt a feladatot kapja, hogy védőőrizetbe vegye az előzmény mumusaként szereplő cég elnökét. Az első fél órácska után az események szálai összeérnek az első résszel, majd egy nem túl kellemes történés folytán az időlassítás képességét is megkapjuk, valamint a halott kislány szelleme, a már jól ismert Alma itt is riogatni kezd minket... nem is csak riogatni, hanem egy idő után nekünk is esik (ilyenkor gombnyomkodással kell lelöknünk magukról). Amint mondtam, itt már több a mellékszereplő, én speciel kedvelhetőnek is találtam őket, bár volt egy-két eset, hogy a történetük a várakozásaimat valamelyest alulmúlva kulminálódott - az egyik főgonosz esetében pl. lespórolták a konkrét boss fight-ot, simán csak gombnyomkodást kapunk alig eltérően attól, mint amit Almánál, de a Snake Fist nevű karakterből is kihozhattak volna többet annál a kényelmesen hányaveti megoldásnál, amit végül elénk tettek. Ezeket leszámítva viszont nagyon is működik a sztori, engem legalábbis végig lekötött, az a befejezés pedig... mit is mondjak... megdöbbentő volt. Én a világon mindenre számítottam, csak arra nem, ami történt, szóval keresgéltem az állam rendesen. Már csak azért is jól működött, mert a végét látva már felfogtam a sztori közben megmutatkozó előjeleket, vagyis nem gyengén más megvilágításba került az egész. Azóta hallottam, hogy némelyek kiakadtak a végén, amit egyfelől megértek, de úgy igazán mégsem, mivel aki ennyire érzékeny, az eleve miért játszik egy köztudomásúan horror-játékként reklámozott címmel? Tény, hogy maga a gameplay nem különösebben félelmetes, de a témából adódóan azért lehet számítani elborult és súlyosabb dolgokra...

Akárhogy is, de szerintem baromi nagyot ütött a vége, még ha a nálam megszokott módon azért pár kérdőjel fel is bukkant (pl. hogy akkor ez most... khmm... "technikailag"...egész pontosan hogy is történt...?:)), meg amint mondtam, az egész történet jól működött elejétől a végéig, ilyen téren még jobb is, mint az első, ezért aztán a játék egésze is felértékelődött a szememben. Mérlegre téve tehát van nekünk egy önmagában nézve egész tűrhető kis FPS-ünk, viszont ha az elsőhöz mérjük, akkor szinte minden téren valamilyen szintű visszalépést, minőségcsökkenést hozott, mindehhez jön egy igen jól sikerült sztori egy olyan befejezéssel, ami felér egy balegyenessel, számomra minimum egy teljes osztályzatot lendít az egészen... mindezekből következően a F.E.A.R. második része nálam ötös alá lett. Bizony, a szememben ilyen sokat számít a sztori, elég jelentősen tud befolyásolni akár negatív, akár pozitív irányba. Ez minden bizonnyal a későbbiekben is gyakorta fog kiütközni... :)


*******

Letölthető tartalmat mindössze egyet kaptunk Reborn címen, ahol már nem a jó öreg Becket lesz a főszereplő, hanem egy klónkatonát fogunk irányítani, aki az előző részből ismert Paxton Fettel-től kapott telepatikus sugallatokra kiszakad az alakulatából és engedelmeskedik a hívó szónak (nem, ez nem az a "Call of Duty":)). A Fettel-lel való kapcsolat egyik érdekessége, hogy az egyes pályaszakaszok előtt amolyan látomásként bevillan egy-egy kép, hogy mi vár majd ránk, ami szerintem tök jó ötlet volt. Elsőre most sem tudunk időt lassítani, csak később jutunk a képességhez (a sorozat a folytatásokra nézve valamennyire meg is ásta a sírját azzal, hogy mindig valami magyarázatot kellett adjon ezekre a reflexekre). Örvendetes, hogy az alapjátékkal ellentétben a kezelőfelület már nem tartalmazza a sisakunk kijelzőjét, amit egy idő után ugyan meg lehetett szokni, de mindenképp hülyén festett és sokkal jobb, hogy eltüntették. A DLC amúgy nem nagyon tököl, egyből egy páncélos szekcióval indítunk, lehet rombolni kedvünkre, egyébként pedig kb. mindent bedobnak, amit a fősztoriban már megkaptunk, az összes fajta ellenségtípus felbukkan újra, pluszban még egy nagyon kicsi bujkálós rész is lesz. A helyszínek továbbra is elég változatosak (a kidőlt épület emeletein lavírozni pl. elég poén), úgyhogy akkor sem nagyon unnánk el magunkat, ha a játékidő nem lenne nyúlfarknyi. Én speciel egy óra húsz perc alatt vittem most végig, vagyis ár-érték arányban emlékeim szerint nem volt a legjobb, bár ahogy nézem, manapság már elég zűrzavaros a beszerzése, ha egyáltalán lehetséges külön hozzájutni. A játékmenet tehát jó, a sztori meg afféle előkészítése lett volna egy majdani harmadik résznek, ami végül egy másik stúdióhoz került, ők pedig köptek az egészre, vagyis mintha meg sem történt volna, ami ebben a DLC-ben lezajlott, szóval nem is igazán számít. Osztályzat? Hmmmm... nem rossz ez, legyen egy négyes.