Szörnyű igazságtalanságokról filmet készíteni mindig hálás feladat. Minél nagyobb az igazságtalanság, annál jobban magunkénak érezzük a helyzetet, annál inkább beleéljük magunkat az elszenvedő körülményeibe. A 2009-es Törvénytisztelő polgár kezdőjelenetei pedig mintaszerűen tesznek ennek eleget: nem telik el öt perc, és a Gerard Butler alakította Clyde Sheldon családját már rablók kerítik hatalmukba. Hogy pontosan mit kell tehetetlenül végignéznie, azt nem hogy látnia nem kéne senkinek, de még beszélni is rémes volna róla. Egyedül ő éli túl a kálváriát, a felesége és a kislánya halott – aligha van olyan, akinek a képernyőt nézve ne szorulna ökölbe a keze. A gyilkosokat elkapják, ám az ügyész maga felé hajló keze miatt foghíjas, engesztelésnek még az árnyékát sem hozó ítélet születik – a helyzet bosszúért kiált, ám a cserbenhagyott Sheldon nem szimplán bosszúra szomjazik: igazságszolgáltatást akar. Ennek következtében nem csupán annyit tűz ki célul, hogy megfizessen az elkövetőknek, hanem magát a rendszert teszi meg ellenségének. Ezáltal ígér a felütés többet a sokadik megtorlás-mozinál, hiszen itt a főszereplő olyasmire készül, amire legbelül mindannyian vágyunk, hisz a legtöbben azt látjuk, hogy az emberek közt nincs valódi igazság, csak önzés és érdek, de hogy egy ilyen Dávid kontra Góliát-féle szituációba valaki belemenjen, arról jó eséllyel álmodni sem merünk.

Sheldon-ról pedig egyre inkább az derül ki, hogy talán nem is olyan lehetetlen számára ez a misszió – ezzel egyúttal előtérbe kerül a film egyik kisebb hibája is, mert annak tükrében, hogy utóvégre ki is ő és mire képes, már nehezebben hihető, hogy a film elején lezajlott tragédia egyáltalán megtörténhetett, hogy ilyen könnyen harcképtelenné tudták tenni. Persze ha csak ennyi lenne a gond, pezsgőt bonthatnánk…

De ne szaladjunk ennyire előre, egy kicsit még elméláznék az erényeken. Butler ugyan nem feltétlenül egy színész-géniusz, de itt tökéletesen átadja a figurát, egyszerűen nem lehet nem szeretni, ahogy becsicskítja a bíróságot, vagy ahogy triviális követelésekkel teszi próbára az ügyészséget, hogy vajon hajlandóak-e apróságokat megtenni nagy horderejű eredményekért, nem utolsósorban pedig képesek-e állni az adott szavukat… és persze annak sem marad el a hatása, ahogy váratlan kegyetlenséggel végez némelyekkel. Pár jelenet elég véres is lett, és itt jön a képbe a bevezetőben már említett tézis: a férfit akkora igazságtalanság éri, hogy a néző hajlamos minden felett szemet hunyni, amit hadjárata során elkövet, mert egyszerűen ne történjen meg a Nap alatt az, ami vele megtörtént és ne maradjon el az elszámolás, egyszerűen nem lehet az, hogy ne nyújtsák be a számlát. Ami pedig a váratlan hatásosságot illeti, egyáltalán nem túlzok: a bejegyzés miatt természetesen újranéztem a filmet, és noha emlékeztem, hogy mi következik, az egyik durvább esemény még így is annyira ütős, hogy szó szerint egy "Aztarohadt!"-felkiáltás hagyta el a számat, amikor megtörtént. És arról sem tudok elfeledkezni, hogy némely esetben milyen erős szövegeket adtak Sheldon szájába, az egyiknél szinte beleremegtem nem is csak a szóhasználatba, de egyáltalán abba, amit előrevetített…

A témája miatt megvolt tehát a potenciál, hogy valami igazán nagy alkotás kerekedjen ki innen, ez azonban több okból sem történhetett meg. Abba nem feltétlenül kell belemenni, hogy vajon mennyire hajlandó Hollywood megengedni azt, hogy kvázi a rosszfiú győzzön – még ha ebben az esetben az efféle határok egy kissé el is mosódtak –, hisz a jelenünkhöz közeledve egyre inkább azt lehetett látni, hogy alkalomadtán ilyesmire is képesek, ha a történet úgy kívánja. Már csak azért sem boncolgatnám ezt a témát, mert konkrét történéseket kéne előre elmondani, azt viszont sosem teszem. Mindenesetre ahogy lezárták ezt az egészet, az nálam erős hiányérzetet hagyott maga után, méghozzá nem is egy okból. Az egyik ilyen maga a rejtély megoldása, hogy a főszereplő végül is hogyan képes mindarra, amire: a kép összeáll ugyan, még csak azt sem mondhatom, hogy teljesen logikátlan lenne, mégis valahogy soknak éreztem – igazságtalan volna nonszensznek neveznem, de mégis ez áll legközelebb ahhoz, amilyen benyomást tett rám. Arról nem is beszélve, hogy maga a lezárás is olyan kifejtetlen, olyan összecsapott…

A másik fő ok az ügyész figurája, aki ugyan a dramaturgia szerint a jófiú kéne legyen, de annyira alávalóan cselekszik, hogy nehéz vele szimpatizálni, és a végére ugyan erőlködnek valamennyit, hogy a részéről legalább a látszata meglegyen valamiféle jellemfejlődésnek, mégis üresen kong az egész. Erről megint nehéz volna anélkül beszélni, hogy a cselekményt részletezném, talán az arányokban volt a hiba, egyszerűen túl sokáig volt egy visszataszító, ellenszenves figura, ennél sokkal mélyebben kellett volna magába szállnia és sokkal erőteljesebben kellett volna megmutatkozzon, hogy elismeri a vétkességét (ha egyáltalán). Tovább súlyosbítja a helyzetet, amit annakidején talán épp az imdb érdekességek-szekciójában olvastam, nevezetesen azt, hogy az ügyész szerepét játszó Jamie Foxx nem szerette az eredeti forgatókönyvet (pláne a befejezést) és jócskán átíratta, különös tekintettel persze a saját karakterének szerepére, befolyására. A pontosság kedvéért újra felütöttem ezt a szekciót, de már nyoma sem volt ilyen infóknak: most vagy az van, hogy képzelődtem, mint valami félbolond, vagy teljesen máshol olvastam ezt, esetleg takarítottak egy kicsit, mert az igazság sértette az egóját… akárhogy is, de amióta megtudtam (avagy megtudni véltem?) ezeket, azóta teljesen ellenszenvessé vált az illető. Azért az elég nagy gond, ha egy filmbe önkényesen belepiszkálnak és nem jöhet ki az eredetileg elképzelt formájában.

És itt ütközik ki az, hogy úgy a háromnegyedéig nagyon csíptem, sőt, most is csípem a filmet, de a vége keserű csalódás: a felvetett kérdésekkel vagy alig kezd valamit, vagy egyáltalán semmit, a kezdeti bátorsága a semmibe vész, az ígéret, hogy egy igazi klasszikust tisztelhetünk majd benne, amelyben kimondanak és megtesznek olyan dolgokat, mint amilyeneket előtte senki, szintúgy beváltatlan marad. A potenciál, a kiaknázatlan lehetőség tehát az oka, hogy az osztályzatom csak négyes alá. Ha valaki minden mélysége ellenére is csak a sokadik bűnügyi sztoriként kezeli, amin egyszer elszórakozik-elszörnyülködik, aztán megy tovább, valószínűleg nem fogja érteni, hogy mégis mi a problémám… holott egyszerűen csak annyi, hogy ez a film ennél sokkal többre volt hivatott, sokkal többet el tudott volna érni.