A Dragon Age - Origins viszonylag hamar megkapta első nagyobb kiegészítőjét, amely az Awakening névre hallgat. Ezt nevezhetjük klasszikus kiegészítőnek, eleve külön lemezen is kiadták, nem csak az online üzletükből lehetett lekapni. Ha nagyon röviden akarnám összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy szinte minden jelen van itt, ami az alapjátékban, csak kompaktabb, esetenként pedig jobb, javított formában. Ez legalábbis az érme egyik oldala, mert sajnos benn maradt néhány súlyosabb programhiba is, amit a későbbiekben sem javítottak. 

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük az alapfelállást: a történet a királyság egy kisebb szegletében játszódik, ahol is újra felütötte fejét a darkspawn-probléma. Bőrlehúzásról viszont szó sincs, az események visszanyúlnak az Origins történéseihez és az új adalékinformációk más megvilágításba helyeznek egy-két részletet, a sztori egyáltalán nem érződik légből kapottnak, amit csak úgy előrángattak, hogy legyen valami indoklása egy újabb eladható kiegészítőnek. Némi csatározás után egy erőd is a birtokunkba kerül, amely némi menedzselésre is szorul majd. Nem kell eget rengető részletességre gondolni, inkább csak a várfal fejlesztésére kell nagyobb összegeket szánnunk, illetve itt-ott nyersanyaglelőhelyekre bukkanhatunk, amelyek ugyanezt a célt szolgálják, továbbá a seregeink páncélzatát erősíthetjük velük a megfelelő mesterember rendelkezésére bocsátva. Nincs túlbonyolítva, de a végjáték során azért lesz ezeknek jelentősége. Érdekesebb ennél, hogy egyúttal a tartomány bírái is leszünk, így aztán ítéletet kell majd hoznunk mindenféle vitás kérdésben, akár élet-halál ügyében is, ezek igazán jól sikerültek, átérezzük a súlyukat. Ezt a harmadik részben jobban kibővítve vissza is hozták nekünk, és okosan is tették, mert nagyon szórakoztató. Ha nem kívánnánk ezekkel foglalkozni, rábízhatjuk őket az egyik főemberünkre, de miért is ne akarnánk mi magunk meghozni ezeket a döntéseket, ráadásul pont egy RPG-ben, ahol így még mélyebben kibonthatjuk, érvényességre juttathatjuk karakterünk jellemvonásait?

Az erődünkön kívül Amaranthine városa lesz a másik nagyobb központ, ahol kereskedhetünk és ahol kisebb-nagyobb küldetéseket is kapni fogunk. Érdekes, hogy a tónus olykor itt még sötétebb, a mellékmissziók során találkozunk öngyilkossággal, szerelmi tragédiákkal, de olyan is lesz, hogy az egyik helyszínen két önbíráskodó alakra lelünk, akik kivégeztek egy házasságtörőt. Ezek az elemek mégsem annyira hangsúlyosak, köszönhetően többek közt a jól megírt és nem ritkán igencsak poénosra vett párbeszédeknek: néha tényleg szakadtam a röhögéstől a társaink beszólásain, vagy épp az egymás közt folytatott beszélgetéseiken. Azt kell mondjam, hogy az összes felvehető harcostársunk remek lett, legjobban talán Sigrun-t kedveltem meg, aki egy törp zsivány, és a Holtak Légiójának tagja, mely szervezettel az alapjátékban már találkoztunk. Csapattagjainkat egy kivétellel be is sorozzuk a Grey Warden-ek közé, két esetben pedig mi magunk is élhetünk azzal a joggal, amellyel az Origins elején minket juttattak a rend kötelékeibe, ami nagyon hangulatos. Természetesen minden társunkhoz jár egy-egy személyes küldetés is, bár az egyikük esetében nehézségeink lehetnek, ha nem visszük magunkkal mindenhova, mert egyébként kevesebb párbeszédre való lehetőség fog adódni vele, és csak ajándékokkal tudjuk majd feltornázni a nála való elfogadottságunkat, hogy aztán megossza velünk a problémáját. Bizonyos végigjátszásaimkor ezt csak úgy tudtam elérni, ha az alapjátékból megmaradt, csekélyke hatással bíró tárgyakkal dobtam meg őt, ezek lökték át a kritikus bizalmi ponton. Ajándékok tehát itt is vannak, nyilván kevesebb, mint az alapjátékban, de egyúttal hatásosabbak. Igazából a sztorira, a fő-, és mellékküldetésekre, a párbeszédek és a társaink kidolgozottságára vagy a döntéshelyzetekre egy rossz szavam se lehet, remekül sikerültek. 

Szintén csupa jót tudok mondani a karakterfejlesztésről is, minden kaszt kapott egy-két sornyi új képességet, amelyek jóval erősebbé teszik őket, én különösen az íjásznál néztem nagyot, hogy micsoda gyilkológéppé válik itt, az egyik buffja (állóképességért fenntartható bónusza) segítségével akkorákat sebez, mint az ágyú! De például az egyébként lassú és talán kevésbé izgalmas kétkezes közelharcost is jól feldobták azzal, hogy most már több harci mozdulatot vethet be az összecsapások során (bár tény, hogy még mindig olyan lassú, hogy a távolsági karaktereink gyakran azelőtt leszedik a célpontját, mintsem hogy bevihetné az ütést). Emellett két-két új specializáció is jár mindenkinek, szóval lehet örömködni, a bőség zavarában az ember sokszor szinte azt se tudja, mit fejlesszen először egy-egy szintlépésnél. Kapunk persze új tárgyakat is, páncélok, fegyverek, miegyéb, de itt már az állóképességet is visszatölthetjük, nem csak a manát, úgyhogy a varik és a rugók (warrior, rogue) fellélegezhetnek, végre csapathatják kedvükre. Lesz egy új szakma is, a rúnakészítés. Rúnákat az alapjátékban is találhattunk, hogy aztán valamely felszerelésünkbe helyezve erősítsük azt, itt viszont már magunk hozhatjuk létre őket mindenféle összetevőből. Maga a folyamat kissé körülményesre sikeredett, mert az ehhez használatos kezelőfelület nem lett a legátláthatóbb, a különböző típusok össze-vissza szerepelnek. Ezzel együtt persze érdemes legalább az egyik karakterünkkel megtanulni és tökélyre fejleszteni, mert azon túl, hogy hasznos bónuszokhoz jutunk, az egyik melléküldetés is igényel egy bizonyos rúnát, ami nem vehető meg sehol, csak mi magunk készíthetjük el. Arannyal immáron bőven el leszünk látva, így ez sem képezi majd akadályát, hogy különösebb megszorítások nélkül élhessünk a szakmák adta lehetőségekkel. Emellett a kiegészítőben már le tudjuk nullázni a karaktereink képességeit, tulajdonságpontjait, hogy aztán az ezekre elhasznált pontokat újra elosszuk, ha valamivel nem lennénk elégedettek. Ez azért is hasznos lehet, mert például eleinte még nem lesz olyan karakterünk, akit tankként használhatnánk és felfogná a sebzéseket (hacsak nem mi magunk képeztük magunkat ilyen irányba), így aztán a warrior-kasztba tartozó, kétkezes fegyvert forgató társunkat át tudjuk képezni a pajzsok használatára. Van, aki nem csípi az ilyesmit, amit meg is értek, de én speciel jobban kedvelem, ha ki lehet javítani egy elrontott karaktert, miután később jöttünk rá bizonyos karakterbeli jellemzőkre, összefüggésekre, amelyek nem világosak az elején. Így nem fog pocsékba menni sokszor több tíz órányi játékidő, ha mondjuk az ember annyira maximalista (vagy mániákus), hogy inkább kezdi az egészet elölről. 

Ilyes panaszunk mondjuk pont nem lehet az Awakening estén, mivel olyan tizenöt óra alatt kényelmesen végigvihető, ha pedig nagyon képben van az ember, hogy mi hol van és mivel mit kell tenni, akkor rövidebb is lehet. Ezt a viszonylagos rövidséget mégsem tudom negatívumként felróni, az alapjáték eleve elég masszív játékidőt biztosított, arra már nem feltétlenül lenne jó rápakolni ugyanannyit, számomra ez így jó, ahogy van, végig élvezetes és még pont nem unja meg az ember se a sztorit, se a harcokat, melyek során a felturbózott képességeinknek köszönhetően tényleg azt érezzük, hogy jóval erősebbek lettünk és elég keményen oda tudunk csapni. Persze kapunk új ellenfeleket is, akiknek odacsaphatunk: ezek egy része az alapjátékból félig-meddig ismerős, illetve azoknak valamilyen változata, például a páncélozott ogre, de lesz egy, amelyik teljesen új és kifejezetten ötletes, emellett pedig a boss-harcok is hangulatosak voltak. 

Erős negatívumként igazából csak a bevezetőben említett programhibákat tudom felhozni, mert sajnos tényleg van két-három igen izmos bug, ráadásul ezek közül az egyik szinte kikerülhetetlen. A történet során egy alkalommal olyan helyzetbe kerülünk, hogy minden felszerelésünket elveszik, és csak később tudjuk majd ezeket visszaszerezni. A szerepjátékokban nem ritka, amikor ilyen húzásokkal igyekeznek feldobni a játékmenetet, itt viszont ha bizonyos tárgyak rajtunk vannak a kérdéses esemény során (főleg a DLC-itemekre háklis), akkor az elvett cuccainkat sosem látjuk többé, egyszerűen nem lesznek ott, ahol lenniük kéne. Rajongói modok készültek ugyan ennek kiküszöbölésére, de ezek nálam vagy működtek, vagy nem, úgyhogy a megoldás annyi maradt, hogy a fogságba esésünk előtt le kell vennünk a gyanús tárgyakat, vagy még egyszerűbb, ha mindent bedobunk a hátizsákba, és úgy sétálunk be a kelepcébe. Ha meg valaki sosem vitte még végig és belefut a bugba, Istennek hála legalább az automata mentés olyan helyen történik, ahol még rendben van minden és menteni lehet a menthetőt, miután az ember ráeszmél, hogy mi történt. Emellett vannak olyan mellékküldetések, amelyek megoldhatatlanná válnak, ha nem olyan sorrendben haladunk, ahogy azt a program gondolja, a legkellemetlenebb eset pont a kedvenc társammal volt: ha Amaranthine-ben előbb vesszük fel a várkapitány küldetését, mint hogy Sigrun személyes küldetésébe belebonyolódtunk volna, akkor sanszosan befejezni sem fogjuk, mert ilyenkor egy ponton elakad az egész. Ilyen-olyan bugokat jobban elnéz az ember, de hogy komplett küldetések, történeti elemek váljanak elérhetetlenné, az egy ilyen játékban igen súlyos hiba. Javítás pedig sosem érkezett, pedig ezeket nem gondolom, hogy túl nehéz lett volna kiigazítani (de még ha nehéz lenne, se kéne minket érdekeljen, ők adtak el hibás terméket). Azért jól mutatja, hogy mivé lesz egy független fejlesztőcsoport, ha eladja magát egy nagyvállalatnak: na, megvette a sok balek, innentől minket nem érdekel, legfeljebb ha akkora lesz a felháborodás, ami már a rontja az imázsunkat... Nagy felháborodás pedig nyilván nem volt, a rajongók összevadászták és a fórumokon megosztották egymást közt, hogy mihez kell kezdeni egy-egy bug jelentkezésekor, így ennyiben is maradt a dolog, a fejlesztők nem csináltak presztízskérdést abból, hogy ettől függetlenül mégse maradjon már ilyen állapotban a játék... 

Ezt leszámítva ez egy szinte kifogástalan kiegészítő egy kiváló játékhoz, szívem szerint jelesre értékelném, de így marad az ötös alá. Tartom ezt azzal együtt is, hogy miután már képben van az ember és tudja, hogy mire figyeljen, az imént részletezett kellemetlenségeket teljes mértékben el tudja kerülni. 

***** 

...innentől pedig a kisebb kiegészítéseket, DLC-ket fogom sorra venni és értékelni. Elsőnek ott van az alapjátékból kivágott Warden's Keep: tényleg elég gusztustalan üzletpolitikára vall, hogy hiába vette meg az ember akár a gyűjtői változatot is, ezt akkor sem kapta meg, de már az első naptól kezdve külön megvásárolható volt. Ez nyilván irreleváns annak, aki ma szerzi be a játékot, mert egyben megkap mindent, de akkoriban ez igen gusztustalan precedenst szolgáltatott, és bizony követte is az, amit ma látunk. Ezt leszámítva maga a cucc teljesen rendben van, lényegében egy amúgy nem túl hosszú küldetést kapunk érdekes sztorival, illetve egy döntésünk nyomán plusz képességekre is szert tehetünk, néhány erősebb kezdő tárgyról nem is beszélve. Az alapjátékról írt beszámolómban említettem, hogy eredetileg nem volt ládánk, amibe elraktározhattuk volna a dolgainkat, az csak ezzel a DLC-vel járt. Azért ilyen elemi dolgot kivenni és külön árusítani tényleg alávalóság és a vásárlók semmibe vétele. Ettől eltekintve ha önmagában nézem, akkor nem tudok indokot, amiért ne adnék ötöst rá, mert egyébként a normális DA:O minőség, vagyis teljesen rendben van. 

A The Stone Prisoner szintén a Warden's Keep-hez hasonló kimetszett tartalom, ennél annyiban volt jobb a helyzet, hogy a gyűjtőihez odaadták ingyen, normál kiadásnál pedig ugye külön kellett megvenni. Gyakorlatilag a csapatod egyik tagjáért kellett külön fizetned, mert erről szól ez a DLC: kapsz egy társat, és persze a hozzá tartozó mellékküldetéseket, mindezt kiváló minőségben. Itt is látszik, hogy ez a karakter az alapjáték része volt, semmiben sem marad el a többiektől, így az értékelésem ebben az esetben is ötös. 

A Return To Ostagar-tól kezdve már az alapjáték kiadása után megjelent anyagok jönnek, vagyis ezek már nem kivágott részek, bár a szóban forgó DLC még valamelyest annak érződik: itt a játék egyik korai szakaszában történt összecsapás helyszínére tudunk visszamenni, melyet azóta már belepett a hó. Történet tekintetében semmi nagy dologra nem kell számítani, ad egyfajta lezárást, bizonyos konklúziót az ott történt eseményeknek, illetve egy picikét árnyalja azt, de lényegében ez egy egyszerű kis mellékküldetés, talán olyan fél óra alatt végig is lehet vinni. Némi háttérinfóhoz, egy jobbféle páncél-szetthez és néhány fegyverhez jutunk általa, nincs miért kihagyni. Az előző kettőhöz képest mondjuk nem annyira tartalmas, úgyhogy legyen mondjuk négyes. 

A The Darkspawn Chronicles egy elég jellegtelen valami, papíron mondjuk jónak tűnt, hogy a darkspawn-ok szerepében is harcolhatunk, méghozzá úgy, mintha az alapjátékban irányított karakterünk már az elején meghalt volna. Mivel pedig nem volt, aki megmentse a világot, a világ elvész, a szörnyek győznek, ezt kell végigjátszanunk. Naivan valami többre számítottam, mielőtt kijött, valami bővebbre, valami jobban kibontottra, de ez csak annyi, hogy az utolsó csatát vívjuk meg újra a rémek különféle típusait irányítva, ennél tényleg nem sokkal több. Szerintem elég ócska DLC, egyszer ugyan érdemes lehet végigvinni, mert akkor kapunk egy jóféle kardot az alapjátékba és az Awakening-be egyaránt, de egyébként felejtős, nálam kettest ér, egyáltalán nem tetszett. 

Ezek után ismét egy olyan küldetéscsomagot kaptunk, amely nem része az alapjátéknak: a Leliana's Song a címben is szereplő csapattagunk múltjának egy jelentősebb szegletét mutatja be nekünk, persze magát Lelianát irányítjuk benne. Viszont az itt taglalt történetet már tőle is hallhattuk, ha az alapjátékban beszélgettünk vele valamicskét. Pár részletet leszámítva itt ugyanaz lesz, mint amit már megismerhettünk, a kevés különbséget is csak azzal magyarázzák, hogy mivel nagy kópé, talán nem is úgy mondta el, ahogy az valójában történt... Ettől függetlenül nagy eltérés nem lesz, meg úgy eleve az egész felejthető, ráadásul csak újra felhasznált helyszíneket fogunk bejárni. Pár társat még beleerőltettek, hogy a főhősnő teljes csapatban tudjon lavírozni, de totálisan jelentéktelenek. Egyszer lezavarni ezt is javallott, mert így az alapjátékbeli karakterünk megkapja az egyik legjobb vértet, amit rogue karakter viselhet, bár elképzelhető, hogy valaki az ilyesmit csalásnak fogja fel és nem kíván vele élni. Ebben az esetben viszont kihagyható az egész... hármas alá. 

A Golems of Amgarrak esetén már a saját karakterünket tudjuk importálni, viszont a korábbi társaink közül senki sem tarthat velünk, helyettük kapunk három új csapattagot, hogy a létszám végül teljes legyen, bár ezek nem túl erősek. Nagyjából ebben rejlik a DLC nehézsége is, mert itt nem támaszkodhatunk a már felépített és megszokott kompániánk jól bejáratott módszereire, erősségeire. Jó pár kemény ellenféllel nézünk majd szembe, akik elég rendesen lebénítják majd az embereinket, illetve maga a főellenség sem piskóta, külön trófeát ér, ha a két legnehezebb fokozat egyikén végzünk vele (a Dragon Age 2-ben viszont ismét felbukkan egy... fajtársa?) Egyébként itt sem kapunk új helyszíneket, a terep nagyjából úgy néz ki, mint az Awakening-ben megismert Kal'Hirol belső terei, csak kicsit módosítva, inkább a logikai feladványokat érdemes megemlíteni, melyek során a színekkel kell játszani majd egy keveset, valamennyire azért érdekes formában. A küldetés egy-másfél óra alatt végigvihető, bár én még így is egy kicsit vontatottnak, nyögvenyelősnek éreztem, és persze fájlaltam a csapatom hiányát is, de objektíven nézve megadja azt, amit ígér, tehát egy rövid, de kihívást nyújtó kis dungeon-t, ezért egy négyest én is meg tudok neki adni. És igen, itt is ki lehet oldani új tárgyakat, az egyiket ráadásul elég masszív összegért lehet eladni, ami ismét csak belepiszkíthat az eredeti egyensúlyba. 

Utolsóként kaptuk a Witch Hunt névre hallgató DLC-t, ami lényegében az egyik társunkkal való kapcsolatunk betetőzését tartalmazza, és igen, teljesítése esetén megint csak megdobnak minket pár extra erős tárggyal. Mivel ez már jobban köthető a sztorihoz, illetve a harmadik rész bizonyos elemeinek is megágyaz, így legalább egyszer tényleg érdemes végigjátszani. A történeti oldalát leszámítva - melynek lényegi részét amúgy is csak az utolsó két percben kapjuk meg - a fejlesztők itt sem túlzottan erőltették meg magukat, a helyszínek megint csak ismerősek korábbról, de az alapból velünk tartó kutyánk mellett most legalább két olyan karaktert is kapunk, akik rendelkeznek némi jellemmel, így szerethetőbbek is a korábbi ágyútöltelékeknél, akikkel feltöltötték a csapatot. Ez sem hosszabb egyébként két óránál, ami az újrázott terepek miatt talán nem is baj. Viszont ebből kifolyólag az erre adott értékelésem már csak négyes alá, mert tényleg marha unalmas látni, hogy megint ennyire igénytelenek voltak, pedig emlékszem, hogy ez a DLC még drágább is volt a korábbiaknál. 

Létezésük miatt még meg kell említenem a Feastday Gifts, illetve Feastday Pranks névre hallgató... izéket. A két csomag kizárólag tárgyakat tartalmaz, pontosabban az alapjátékbeli társainknak adható ajándékokat, pozitív és negatív hatásúakat egyaránt. Vannak általános, mindenkire ható cuccok, de mindegyikük számára kitaláltak két-két személyre szabott darabot is, ezek már masszívan módosítják az elfogadottságunkat. Ilyen például az erényöv, amit az enyhén szólva lazább erkölcsű tünde orvgyilkosnak adhatunk, értelemszerűen durva ellenszenvet keltve, szóval ha azt nézzük, hogy poén az egész, úgy elfogadhatóbb, ilyen szinten pedig még ötletesnek is mondható... de mégsem látom igazán létjogosultságát, mert még ha jópofa is, valahol mégiscsak csalás, fizetett cheat. A többit is értékeltem, úgyhogy ez legyen egy... kettes alá. 

Végezetül pedig van itt még nekünk ez a bizonyos A Tale of Orzammar... erről igazából írni sem terveztem, mert sosem érdekelt, de most, ahogy végigfutottam a DLC-k listáját és megláttam köztük, úgy voltam vele, hogy üsse kő, végigviszem, hadd legyen teljes a kép. Ez egy nyúlfarknyi kis szösszenet, gyakorlatilag az egyik eredettörténethez, a törp nemeshez szolgáltat egy kevéske adaléksztorit. Külön karaktert kell hozzá kreálni, de a kb. fél órányi időtartam miatt nagyon nem érdemes alakítgatni rajta semmit. Eleve az egész egy ingyenes cucc, amit eredetileg valamilyen újsághoz adtak mellékletként, még szinkront sem kapott ahhoz a kevéske szöveghez, amit tartalmaz. Végigjátszani nem igazán érdemes, kis szinten kell végigcsapkodni semmi perc alatt, és ugyan egy kevéske előzményt tényleg szolgáltat az említett eredettörténethez, de egyrészt jelentéktelen, másrészt össze is csapták, mert ha egy bizonyos tekintetben valamit nem pont úgy csinálsz, mint ahogy azt a készítők gondolták, akkor a végén egy teljesen abszurd jelenetet láthatunk. Ingyenesség ide vagy oda, ez csak egy ócska kis tákolmány - kettes alá, és még jó fej voltam. 

A végére sajnos már nem mindenért tudtam lelkesedni, ettől függetlenül azt lehet mondani, hogy amikor hagyták a fejlesztőket dolgozni és nem csak úgy össze kellett rántani valamit akár a könnyű pénz érdekében, akár más miatt, olyankor továbbra is igényes munkát adtak ki a kezük közül. Ami pedig kevésbé sikerült, az többnyire nyugodt szívvel kihagyható, vagy elég belőle egy alkalom is, mindez tehát nem változtat a tényen, hogy a Dragon Age - Origins egy igen jó kis szerepjáték, a legjobbak közül való - ami azt illeti, már mocorog is bennem a késztetés, hogy a közeljövőben ismét végigvigyem egy olyan fajta karakterrel, amilyennel korábban még nem tettem... hmm... legyen mondjuk egy dual-wielding warrior...?