Alkalomadtán, hébe-hóba előfordulhat, hogy az ember belehallgat egy korábban teljesen ismeretlen lemezbe, és már a kezdeti pillanatokban, az első fél percben az a benyomása támad, hogy egy igazi klasszikussal van dolga – engem pont ez a ritkán tapasztalt érzés fogott el, amikor először elindítottam a Beyond Creation 2011-es bemutatkozó albumát, amely a The Aura címet viseli. Már az igen hangulatosra sikeredett borító láttán sejthető volt, hogy death metal-t rejt, annak is inkább a technikásabb vállfajából, de még így is meghökkentem az igencsak virtuózba forduló nyitóriffek magával ragadó sodrásán, az őket támogató basszusgitár különleges hangzásáról és kezelésmódjáról nem is beszélve! A zene progresszívebb megközelítésén, komplex voltán túl – illetve annak mentén – bír egyfajta futurisztikus jelleggel, mégsem mondanám lelketlennek vagy ridegnek. Nyilván sok a tördelt, matekosabb témázgatás, de még azok sűrűjében is rendre előfordulnak igazán fogós, szinte egyből rögzülő, azonnal ható ismétlődések és kiállások, arra pedig tán nem is számítanánk, hogy a higgadtabb, elmélyültebb momentumok és a szólisztikus részek milyen érzelemgazdagon tudnak megszólalni. Az itt hallható teljesítmények alapján szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy minden résztvevő mestere a hangszerének.
A lemez legkiválóbb részegységeként az első négy tételt nevezném meg, a zsenialitás számomra ezen a tájékon tömörül a legkoncentráltabb, legkirívóbb formában. A kezdő No Request for the Corrupted kvalitásait fentebb már belengettem, melyekre a míves, fantasztikusan kimunkált gitárszólók helyezik fel a koronát, őt pedig személyes kedvencem, a Coexistence követi. Itt érdemes megjegyezni, hogy a megszokott death-vokál mellett előszeretettel használnak black-esebb károgást, a valamelyest vérmesebb indításból viszont olyan sokrétű zenei utaztatás kerekedik, hogy az ember csak ámul. Észbontó szóló, szaggatott betonozásra felkúszó, fenomenális tapping-futamok, majd egy érzékeny, szinte merengő lelkiállapotba ringató váltás… utánozhatatlan. A rokonszenves őrületet egy rendkívül intenzív instrumentális track folytatja, a rövidsége ellenére is bámulatosan király riffekkel és ritmusokkal operáló Chromatic Horizon, míg az Omnipresent Perception ismét egy hosszabb lélegzetű darab nem épp egyszerű, de változatlanul ragadós elemekkel, ahol még a „refrént” is szívesen brummogja velük az ember, ezen felül még egy simogatóan búgó basszusszóló is belefért a mókába.
Lekicsinyelni a továbbiakat sem tudnám, legfeljebb annyit tudnék felhozni, hogy egy-két hajszállal azért mégis elmaradnak az imént taglalt négyestől. Talán az Insjustice Revealed váltott ki kevesebb lelkesedést a valamivel tompább, sótlanabb felvezetése végett, illetve a Social Disability környékén éreztem némi fáradást, mely egy jobban eltrafált ötletet leszámítva már eléggé összefolyik számomra. Menti a helyzetet a virgoncabb, elvetemült tempójú Le Détenteur, ahogy a címadó sem szégyenkezhet: kellemes atmoszférájú intró, továbbra is összetett, egyszersmind emlékezetes témahalmozás – szintén a krémhez tartozik, és ehhez hasonló nagy dobásnak, a dalcsokor eposzának szánhatták a tizenegy perc fölé nyúló The Deported-et. Szó se róla, az őt megelőző békés, már-már meghitt érzetet adó, tisztán hangszeres Elevation Path után komoly hatással robban be a kvázi keretet adó, remekül eltalált gitárvillantás, mégsem igazán fedezem fel benne azokat a hangulati íveket és zenei sztorit, ami indokolná a hosszát, egyszerűen csak hosszabb, mint a többi, de se nem jobb, se nem más. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy itt is bővelkedünk a sokrétű, gyakran briliáns megoldások okozta műélvezetben, pozíciója miatt egy leheletnyivel mégis többet, koherensebbet vártam volna.
Akad tehát részemről egy kevéske szőrszálhasogatás, de hát az osztályzatok, az értékelések teljes skálája ki van fizetve, használjuk is ki szépen, nem ám csak dobálni a 10/10-eket meg a csillagos ötösöket mindenre, amit nagyon szeretünk:). Ennélfogva ötöst kap tőlem a The Aura, hozzáfűzve, hogy valóban klasszikus remekműnek tartom, a technikás metal zenék kedvelői számára kihagyhatatlan.
