A videojátékok alapján készült filmadaptációk néhány kivételtől eltekintve nem hogy ritkán szülnek elégedettséget az alapanyag kedvelőiben, de pusztán önálló filmként kezelve sem különösebb szokásuk megütni azt a bizonyos mércét. A Silent Hill - A halott város készültének híre kapcsán azért némi remény is érkezett a rendező Christophe Gans személyével, akinek például az ezt megelőző filmje, a Farkasok szövetsége egy igényesen, stílusosan rendezett, jó értelemben véve szórakoztató darab volt, melyben a misztikum mellett akadt némi horror is. Mindezek fényében volt hát rá esély, hogy egy ilyen nehezen megfogható anyaghoz is értőbb kézzel nyúljon, mint amilyen az 1999-ben megjelent, elvontságával és lélektani intenzitásával kitűnő japán túlélőhorror. A kimondatlan ígéret pedig nem is vált beváltatlanná, legalábbis ha azt nézzük, hogy sokan a legjobb filmfeldolgozásnak tartják, amelyet játék alapján eddig készítettek. A mezőnyt nézve persze lehet vitatkozni arról, hogy ez vajon tényleg akkora teljesítmény-e, én mindössze annyit tudok ehhez hozzátenni, hogy az álláspontomat magam is bedobom a közösbe.

A filmről jó tudni, hogy ugyan nagy vonalakban az első Silent Hill-játékra épül, átvesz neveket, személyeket, néhány jelenetet (egy kisebb tiszteletadást a Silent Hill 2 is kap), de ettől eltekintve a történet mozgatórugóit teljesen átírták, jóval közérthetőbbé és kicsivel sablonosabbá téve azokat. Ez így leírva negatívumként érződhet, de nem feltétlenül szántam annak, mert igazság szerint a játék sztorijában volt egy olyan, egyébként teljesen megmagyarázhatatlan elem, amit különösebb kifejtés vagy háttér nélkül csak úgy odavetettek, hogy fogadd el, emiatt aztán nem is számítottam arra, hogy ilyen tekintetben egy az egyben átvennék az alapanyagot. Ebből kifolyólag nem volt gondom annak elfogadásával sem, hogy a készítők a saját felfogásukban vitték vászonra az elnéptelenedett, gonosz erők uralta kisvárosban járt kálváriát - ez most egy másik Silent Hill lesz, amit önmagában érdemes nézni és értékelni.

Ezzel együtt azért el kell ismerni, hogy a film hangulata igazán kiváló. Nem állítom, hogy tökéletesen átvitték a vászonra a Silent Hill-érzést, ez sem egy az egyben került megvalósításra, de elég közel van hozzá és önmagában is igazán hatásos. Olyannyira hatásos, hogy a hibáit is hajlamosak vagyunk jobban elnézni neki. Például ott van a jól ismert Piramisfej figurája: ha tisztában vagyunk a második rész történetével, akkor valójában azt kell mondjuk, hogy neki semmi keresnivalója sem ebben a filmben, se másik Silent Hill-játékban a másodikon kívül. De hiába tudjuk ezt, a kivitelezése egyszerűen annyira frankó lett, hogy az ember már-már elkezdi így vagy úgy, de megmagyarázni, mentegetni a jelenlétét. Arról nem is beszélve, hogy (ha már horror) amit az egyik jelenetben művel, az premier plánban hiába mutat viszonylag keveset, mégis annyira megdöbbentően ötletes és brutális, hogy komolyan tátva maradt a szám... emellett a színvilág, a megvilágítás is olyan atmoszférával bírt ott, ami már szinte Bosch-festményeket idézett.

Sajnos azonban nem ez az egyetlen dolog, amit mentegetni kell, és a továbbiakat már pár fokkal nehezebb is. A színészi játék a legkisebb gond, hisz elég tehetséges színészeket toboroztak össze, köztük még egy-két ismertebb arcot is, akik az esetek többségében teljesen jól hozzák a szerepüket. Épp ezért fájó az a néhány alkalom, amikor kevésbé jön össze, mert sajnos a forgatókönyv olykor életszerűtlen, faramuci helyzetekbe helyezi őket és persze a szájukba is hasonlóan értelmetlen vagy hatásvadász dolgokat ad, emiatt aztán a néző egy kicsit azért elkezdhet kínosan feszengeni. Maga a cselekmény is tartalmaz furcsaságokat, lukakat, logikátlanságokat, gondolok itt például az egyik szereplő önfeláldozására, amit megint csak nagyon menő módon prezentáltak, csak épp teljesen értelmetlen volt, mert egyébként totálisan uralta a helyzetet és semmi sem akadályozta meg abban, hogy simán túlélje, így amit tesz, az inkább tűnik bődületes hülyeségnek, mint bármi másnak. És minél többször látja az ember a filmet és/vagy minél többet gondolkodik az eseményeken, annál több ilyen furcsaságra, írói lustaságra és rendezői hanyagságra figyel fel (az egyik szereplő pl. feltűnik két olyan jelenetben, melyek közt a sztori szerint kb. harminc év telt el, de a fickó közben egy napot nem öregedett).

Ami még egy kissé zavaró, azok a játékból beleerőltetett elemek. Közel sem olyan blőd és gyökér módon sütötték el őket, mint mondjuk a Doom-film végén azzal a hírhedt belső nézetes lövöldözéssel, de azért itt is kiülhet pár grimasz a képünkre. A játékokban rendszerint meg kell találni az adott helyszín térképét és annak segítségével tudunk majd tájékozódni - ezt a filmbe egy egyébként teljesen felesleges térkép-memorizálás formájában tették bele, ami semmit sem tett hozzá az eseményekhez és simán kihagyható lett volna. Hasonlóképp belevitték a tárgykeresgélést is, de ezt már csak kis mértékben, plusz jobban is integrálták a sztori folyásába, így ezzel nem volt különösebb gond. Viszont a játékbeli kórházak folyosóin bolyongó szörny-nővérkéket kissé kihasználatlannak éreztem, elég esetlenül tuszkolták be őket, hogy itt legyenek ők is (nem a történet szerint volt esetlen, inkább ahogy csak úgy... odapakolták őket). Lehet, hogy egy kevésbé igénytelen megoldással mondjuk három perccel hosszabb lett volna az a jelenet, de szerintem megérte volna és meg is tudták volna oldani.

Elsősorban tehát a forgatókönyv gyengeségeit tartom a film legnagyobb hibájának, még ha ezeket elsőre viszonylag jól is palástolja. De becsületükre legyen mondva, hogy rengeteg jó ötletet is hoztak, továbbá hogy vették a fáradtságot és egy saját, eredeti hátteret építettek fel, nem pedig az alapsztorit, illetve a puszta játékmenetet töltötték-hizlalták fel csupán annyira, hogy több esemény és szereplő legyen benne. Pozitívum a már említett hangulat, a jó színészek, meg úgy egyáltalán látszik a filmen a törődés, látszik, hogy a készítők szerették az alapművet és a szívüket-lelküket beleadták a munkába, mindennek tetejébe még a számítógépes bűvészkedéseket sem vitték túlzása - nyilván ebből is van bőven, de egy rakás helyszínt valóban felépítettek és a legtöbb szörnyeteget (nem hogy a Piramisfejet, de még a kisgyerek-démonokat is) tényleges emberek játszották el hihetetlenül profin megalkotott maszkokba és jelmezekbe bújtatva, szóval le a kalappal emiatt is. Na meg azt sem akarom említés nélkül hagyni, hogy a néhány gyengébb jelenetet azért néhány igen ütős és durva résszel ellensúlyozták, melyeket látva tényleg átjön az ötletesség. Én nagyon is szeretem ezt a filmet és az értékelésem első gondolatra egy ötös alá volt, de minél többet járattam az agyam a sztorin, annál kevésbé állt össze egy koherens, értelmes egésszé. Viszont ha más filmeknél az ilyesmit keményen számon szoktam kérni, akkor ennél a filmnél ugyanezt nem megtenni képmutatás volna, így aztán maradtam a négyesnél. Jó film, nagyon jó film, de "csak" jó film. És igen, valószínűleg még így is a legjobb videojátékos adaptáció.