Nincs különösebb bajom a punk zenével, de túl gyakran valahogy mégse forog nálam. Olyannyira nem, hogy jó eséllyel egy kezemen meg tudnám számolni, hány ilyen bandától hallgatok valamit legalább szórványos sűrűséggel, és ezek között az Alvin és a mókusok sem szerepel. Egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem, mennyire allergiás vagyok a ragrímekre - felületes ismereteim alapján sajnos náluk is túl gyakori az ilyesmi, na meg ahogy a fejem lágya egyre inkább benőni látszik, annál kevésbé tolerálom a trágár beszédet, ami pedig a stílus igencsak sarkalatos pontja tud lenni (ráadásul a magyar nyelv miatt a szövegeket is teljes tisztasággal értem/felfogom). Mindennek megfelelően saját jogukon nem is bukkanhatnának fel itt, hisz eleve nem is ismerem a zenéjüket annyira, hogy megalapozott véleményt tudnék róluk mondani, ellenben volt nekik ez a bizonyos Punkpopsuperstar című lemezük, amelynél mindenféle közismert rádiós slágernek estek neki némi punkosítás céljából, és ugye ki ne szeretne egy jóféle feldolgozást, egy-egy érdekes átértelmezést? Engem annak idején egy haverom dobott meg vele, és bár jópofának tartottam mind az ötletet, mind a kivitelezést, de igazából csak két dal volt, amit kiválasztottam magamnak róla (plusz a későbbi folytatásról egy másikat), a többit pedig évek óta nem is hallottam, vagy talán csak néhányat közülük. Tesóméknál viszont rendszeresen tartunk Heroes of Might and Magic-partikat, ahol is felváltva szoktuk kiválasztani a háttérzenéket - a vegyesebb ízlésű társaság miatt én is inkább a valamelyest közérthetőbb, könnyebben fogyasztható kedvenceimmel hozakodom elő, és amint azt sejteni lehet, legutóbb Alvinék remekei is beugrottak. Innen jött az ötlet, hogy a blog kapcsán akár újra meg is hallgathatnám a cuccost, még ha fenn is állt a veszélye, hogy pár napig csupa hülye zene fog menni a fejemben - ami egyébként meg is valósult, na de mindent a bejegyzések változatosságáért:).

Kezdeném is mindjárt azzal a kettővel, ami baromira tetszett, elsőnek itt a Buzuki hangja szól. Ami az eredeti verziót illeti, igazából csak pár hang rémlik, még nagyon a gyerekkoromból - nem mintha ez bármennyire is fontos lenne, mivel akárhogy nézzük, igazi telitalálat lett. A vezérdallama remekül működik elektromos gitáron, a kicsit sramlizósabb refrénből kisarjadzó nánánázás is tök poén, marha jó az egész úgy, ahogy van. A másik favoritom javára pedig az a szerencsés véletlen szolgált, hogy női basszusgitárossal rendelkeznek (illetve ahogy utánanéztem, mára ez már múlt idő), akit több helyen éneklésre is bírtak, mint ahogy ebben a Szállj velem c. dalocskában is viszi a prímet a maga bájos amatőrségével - ezt persze ne értse félre senki, nagyon is élvezhető.

Szerencsére akadt még ezeken kívül is sikerültebb darab, csak esetükben ugye "újonnan" történt a rácsodálkozás: a bonanza-istállóból származó Kihalt minden pl. semmiképp sem volt elvetélt ötlet, tán csak azért nem öleltem anno a keblemre, mert a fúvósok az ízlésemhez mérten már túl nagy hangsúlyt kaptak. Aztán itt a Tűzvarázsló, amihez igazából alig tettek hozzá valamit, egyszerűen csak tök jól eljátsszák és pont. Persze ez se olyasmi, aminek az eredetijét magamtól bármikor is meghallgatnám, de a fogcsikorgató kín se jár át, ha mondjuk megszólal valahol a rádióban. Hasonlóképp nem utáltam a 24/24-et se, ahol amúgy gőzöm sincs, hogy mit dolgoztak fel, nekem teljesen új. Olyat azért nem mernék állítani, hogy ténylegesen, minden tekintetben jó dalról van szó, inkább úgy írnám le az élményt, hogy ahogy hallgatom, teljesen kikapcsol az agyam és elkezdek totál máson gondolkodni, így fel sem igazán fogom, hogy mi a fenéről énekelnek, valami felszínes, ál-szerelmes vartyogás szivárog át, de egyébként csak lemegy és kész, nem rossz, nem rossz, de nagyjából ennyi.

És akkor a továbbiak... azt azért leszögezném, hogy amit hallunk, annak nagy részét simán poénra lehet venni, túlkomolykodni nem feltétlenül érdemes, így nézve pedig profin, úgymond jó ízléssel ökörködik el kb. az összes szerzeményt, nagy részüket ki sem kell emelni. Viszont ezzel együtt is vannak olyan fekete lyukak, amelyek nem gyengén elszívják az ember életkedvét - én legalábbis gyanítom, hogy nincs az a tehetség vagy szándék, amivel ilyen Szikora Robi-féle muzikális... na nem, ilyet azért ne mondjak, szóval amivel az ilyen szónikus söpredéket, az efféle undorító fertőt bármilyen szinten is élvezhetővé lehetne tenni. Személy szerint nekem a Ki visz majd haza se jött be, minden bizonnyal azért, mert már az eredeti alkoholgőzös, csökevényes felfogású szövegtől is idegenkedtem, amióta az eszemet tudom. Keserédes, a magyar valóságot leíró költemény? Inkább szánalmas hátat fordítás, érzelmi és értelmi öngyilkosság... ahogy az is rejtély számomra, hogy azon a szomszéd Józsi bácsis énekhangon mi a fenét lehet élvezni. Továbbá meghallgathatjuk ezt a Féltelek c. közismert borzalmat, amit sajnos még én is sokszor hallottam, mikor még divatos (értsd: mesterségesen erőszakolt) volt - ótvar nagyon, ráadásul itt még Alvinék is olyan piszok hamisan énekelnek, hogy már inkább válik kínossá, mintsem buggyant módra szórakoztatna.

Mindez mégis semmi ahhoz képest, amit az "Elizabet" című szám alatt kell kiállnunk. Hálát adok az Úrnak, hogy az eredetit az életben nem hallottam, szóval nem tudom, hogy mégis kit kéne torkon rúgni ezért a gennyedző fekélyért, amit az ország mentális egészségébe rothasztottak (mert feltételezem, hogy bőven ment a rádiókban és kellő ideig erodálta tovább az általános értelmi szintet). Amit kifejezetten alávalónak tartok benne, hogy elvileg ez egy szép, de ostoba nőkről/nők ellen szóló szöveg lenne, de maga is olyan sík ostoba, hogy az valami leírhatatlan. Félreértés ne essék, meg lehet fogalmazni ilyen üzenetet is, ám ezt itt enyhén szólva nem egy Csokonai-, vagy Villon-színvonalon teszik. Aki csak ilyen primitív, szemétre való gyökérséget bír kipréselni magából mondanivaló címén, az pontosan milyen jogon is kritizál egy csupán külsőleg attraktív nőt? Az a nő legalább esztétikai téren felmutat valamit, na de egy ilyen mazsola agyilag ugyanolyan szinten van, ha pedig kikosarazzák, akkor valószínűleg ő se lehet valami jóképű... vagyis ha a szép és ostoba vetélkedik azzal, aki csúf és ostoba, végeredményben ki az, aki alulmarad? Minden szinten értéktelen, értékelhetetlen szemét, taposnivaló mocsok.

Egyénileg pontozva tehát elég széles, mondhatni ritka széles skálán tudtam mozogni, volt itt minden a nullától egész a maximumig, átlagot vonva pedig négyes alá jött ki - mindent összevetve ez még egész tisztességes eredmény. Aki nem gyűlöli úgy az átlag popzenéket, mint én, az talán nagyobb örömöt is lelhet majd benne, vagy akár teszi is ezt már évek óta, csak velem ellentétben kevésbé gondos szelekcióval:)