Ezúttal egy újabb magyar kedvenc kerül sorra, mégpedig a doom metal-ban jeleskedő Mood, akik fénykorukban egész szép nevet szereztek maguknak az underground világában. 1993-as alakulásuk után 2001-ig vitte őket a lendület, de a tagok időközben született formációi mellett 2018 óta elviekben újra működnek, noha friss hangzóanyagot tudtommal még nem produkáltak. Az első korszak viszont négy albumot is hozott - én az 1999-es Wombocosmic lemezzel ismertem meg őket, írni is erről szeretnék, mindamellett egy-két személyes élményem is van velük kapcsolatban, így a bevezetőben tán belefér, hogy ezeket is megosszam. Az első a szóban forgó lemez turnéján esett a gödöllői Trafóban, amikor is a koncert után szóba elegyedtem az együttes tagjaival, ami teljesen normál módon folyt egész addig, amíg ki nem szúrták a medálomat, ami egy általuk is kedvelt és gyakorta emlegetett zenekar logóját ábrázolta és nagyon megtetszett nekik, szinte egyik ámulatból a másikba estek, hogy ez mennyire király és hogy mégis honnan van nekem ilyen:)? Nagy titok mondjuk nem volt mögötte, igazából nem is értettem a csodálkozást, hiszen Magyarországon szerintem egyetlen, egyébként teljesen közismert hely volt, ahonnan be lehetett ilyesmit szerezni (tán azóta is), mindenesetre jópofa volt a lelkesedésük:). Ami élmény pedig még hozzájuk kapcsolódik, hogy az egyik gitárossal egy városban élünk, olykor-olykor látni szoktam, többnyire a családjával - mindig elgondolkodom, hogy odamegyek megszorítani a kezét, amiért ilyen remek zenékkel szolgálták az ország kulturális életét (még ha maga az ország erről úgy igazán nem is vett tudomást), de aztán azonmód le is beszélem magam, mert hát milyen dolog valakinek megzavarni a magánéletét. Arról a baljós lehetőségről nem is beszélve, hogy egy ilyen esemény hatására a fejükbe szállna a dicsőség és a visszatérő anyaguk netán már valami lakossági metal-t tartalmazna, hogy a nagyobb tömegekhez is szólni tudjanak, ha már az utcán őket is megszólítják - na nem, egy ilyen katasztrófáért még véletlenül sem lehetek személyesen felelős:D!

Na de komolytalan süketelés helyett inkább térjünk rá a lemezanyagra: mint ahogy azt említettem, doom metal a játék neve, de nem afféle ultra doom-ra kell gondolni tizenöt perces, végtelenül belassított számokkal, melyekben félpercenként kb. öt dobütés hangzik el, ahogy a stoner-es, elszállt irány sem igazán jellemző, ők inkább a riffelősebb vonalra esküsznek. És milyen jól teszik! Mindez már az intróban nyilvánvalóvá válik, ami egyébként pont olyan, amilyennek szerintem lennie kell, ha már valaki külön bevezetőt vesz fel egy lemezhez: semmi szintetizátoros prüntyögés vagy műfajidegen hangzásokkal való bohóckodás, nem borzolják az idegeinket eklektikus(nak szánt) hangmintákkal, csak öntik ránk a kimért, zúzós fémzenét. Az ebből "kifejlődő" I, the Bloodstained Embryo egy címéhez illő bejátszással kezd, majd éppen úgy folytatódik, ahogy arra ezen a ponton már rávezettek minket. Ekkor persze Holdampf Gábor énekes is megmutatja magát, akinek hangját egyébként többen is a banda egyik gyenge pontjának tartják, bár nekem nem világos, hogy miért, vagy legalábbis nem teljesen. Nyilván megvan az oka és érthető is, hogy miért nem igazán merészkedik a középtartományon túlra, de a rendelkezésére álló adottságaival szerintem jól bánik, plusz a szövegekbe ugyan nem különösebben ástam bele magam, de amennyit kihallottam, amennyire néha odafigyeltem, annak alapján egész igényesnek tűntek, a megfogalmazás értelmesnek hatott (ami a hazai színtérre amúgy enyhén szólva nem jellemző).

A stílus jellegzetességei miatt talán tarthatunk attól, hogy a szerzemények unalomba fulladnak, de erre már a második teljes értékű dal, a The Untold segítségével rácáfolnak. Ez mind közül a legrövidebb, a dobok miatt helyeként a leggyorsabb is, viszont a talán leglazább, legrockosabb gitártémákkal vegyítik, illetve a vokált is meglehetősen... vadócra vették. Az elsők közt kell megemlíteni a Glow Burn Scream-et is, ami fogósságának, menő riffjeinek és énektémáinak, valamint a frankón együtt üvölthető refrénnek köszönhetően talán a legismertebb, legkedveltebb a repertoárból (anno a már szóba hozott koncerteken is nagy bemozdulás volt rá). Az én kedvencem mégis a címadó marad, szerintem egyike az úgymond "nagy magyar metal" daloknak, de mindenképp az egyik legkerekebb, legkifejezőbb számuk: többnyire belassult, komótos, hatalmas feeling-et árasztó gitártémák kényeztetnek, mindezeken felül még az egyszerűbb kvintváltásokat is úgy eltalálták, hogy az erre fogékonyak hátán mindössze ezektől végigfut majd a kellemes bizsergés. Az énekre és szövegre abszolúte semmi panasz, tökéletes összhangban állnak az egésszel, a végső katarzis-közeli élményt pedig őrülten jó betonozással koronázzák meg. Totális mestermű.

Második személyes favoritként csakis a Breathe the Air jöhet nálam szóba, e helyütt szerintem még a hurrogók sem nagyon tudnának belekötni az énekes teljesítményébe, talán itt nyújtja magából a legjobbat és a legtöbbet, ahogy a zene is fantasztikus mind az érzelemgazdag riffekre, mind az ékesen beszélő, olykor mindkét gitáron egy időben előcsalt szólókra nézve. Szintén elsőrangú lett a méltóságteljesen hömpölygő Circles, mely pár hallgatás után visszafogottsága ellenére is a fülbe ékelődik, nemkülönben a minden feszélyezettségtől mentes Feed to Rise vagy a sodró Blindseeing, és talán nem árulok el vele nagy titkot, de a záró Trouble-feldolgozással ('Scuse Me) sem vallanak szégyent.

Ha valami negatívumot kellene mondanom, az elsősorban hangzásbeli gyengeség lenne, a dobok nem a legtökéletesebbek, nekem különösen a pergő tűnik túl élesnek, szinte "kiüt" a lemezről. Aztán becsúszott egy-két olyan szám, ami az egyébként király és még királyabb társai közt valamivel szerényebben hat (mint pl. a Dislocated vagy a Someday), noha még ezek is egész jók, csak a többitől maradnak el valamivel. Az ilyesféle apróbb nyűgjeim ellenére is ötöst ér nálam, igazán kiváló lemez. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, hogy bár a játékidő majd' egy órára rúg, a korábban már méltatott változatosság miatt sosem laposodik el vagy válik unalmassá. És még a borító is atom lett:)!