"Maga a szó: „titkosság” – ellenszenvesnek hangzik egy szabad és nyílt társadalomban; és nemzetként eredendően és történelmileg szemben állunk a titkos társaságokkal, titkos eskükkel és titkos tervekkel. (...) Azért kell ezt tennünk, mert az egész világon szembe kell néznünk egy masszívan egységes és könyörtelen összeesküvéssel, mely elsősorban rejtett módszerekkel növeli a befolyási övezetét – beszivárgással a megszállás helyett, felforgatással a választások helyett, megfélemlítéssel a szabad döntés lehetősége helyett, inkább éjszakai gerillákkal, mintsem katonákkal nappal. Ez egy olyan rendszer, amely rengeteg embert és anyagi erőforrást sorakoztatott fel maga mögött, egyetlen szorosan összefonódó, rendkívül hatékony építményben, amely katonai, diplomáciai, hírszerzési, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket egyaránt alkalmaz. Az előkészületeik titkoltak, nem nyilvánosak. A hibáikat eltemetik, nem teszik a címoldalakra. Azokat, akik szembefordulnak velük, elhallgattatják, nem pedig elismerik. A költségeket nem kérdőjelezik meg, semmilyen róluk szóló híresztelést nem engednek megjeleníteni, semmilyen titkot nem fednek fel." - Az Exarsis J. F. Kennedy 1961. április 29-i beszédének ezen részleteit szőtte bele a The Brutal State c. korongjuk egyébként elég kellemes, főképp akusztikus gitáron előadott bevezetőjébe. Ha ennyiből nem tudnánk megállapítani, hogy a dalszövegeik milyen fő csapásirányon mozognak, további útmutatást adhat egynémely számcím: Surveillance Society, Vote for Crisis, Mind Poisoning... bizony, van itt minden az agymosástól kezdve a titkos társaságokon keresztül a globális kontroll-, és összeesküvések témájáig, de a társadalomkritika máza alatt még némi zöld-propagandát is elkevernek. Ezek a témák igen szélsőséges vitákat szülnek már évtizedek óta, és talán már annak is elcsépelt lehet az ilyesmi, aki egyébként feltétlen híve az effajta gondolkodásnak, én az efféle témaválasztást még mindig jobban értékelem az idióta láncfűrészes-belezős szövegeknél. Az pedig, hogy valaki az állásfoglalás spektrumán hol foglal helyet, hogy valamely szélsőségnél cövekel le vagy megállapodik valahol középtájt, az már mindenkinek az egyéni meggyőződése kell legyen. Már amennyiben az tényleges meggyőződésen alapul, tehát megelőzi az adott kérdéseket érintő, legalább egy minimális utánajárás, hisz semmiképp sem egy értelmes, megfontolt hozzáállás mindenre kérdés, ész és gondolkodás nélkül laposföldezni, gyíkemberezni, ha valami szembe mer menni a hivatalos narratívával, vagy akár csak kérdéseket próbál feltenni mindazzal kapcsolatban, amit az "elit", a "hatalmasok" naphosszat szajkóznak a médiagépezeteiken keresztül.

A blog neve persze még mindig Lejárt lemez, úgyhogy a szociológiai eszmefuttatásokból ennyi épp elég is volt, innentől kezdve teljesen a zenéé a terep. A zene pedig Göröghonból származó, a középtempókkal eléggé csínján bánó retro-thrash, amit már a klasszikus Ed Repka-borítókat megidéző, szándékoltan otromba tálalás is eltéveszthetetlenné tesz (nekem elsőre az Evildead nevű zenekar debüt-albumát juttatta eszembe, amit egyébként annyira taszítónak találtam, hogy annak idején nem is volt kedvem meghallgatni, egyből visszatettem a polcra:)). Ez a múltba révedő zenei mozgalom emlékeim szerint még a kétezres évek közepe felé kezdett el szárba szökkenni, és bár a technical death mellett még a thrash metal az, amire én személy szerint kifejezetten fogékony vagyok, ezek az újhullámos suhancok elég ritkán tudtak meggyőzni, inkább csak lelkesedést éreztem náluk, maradandó szerzeményeket kevésbé, így noha lélekben üdvözöltem ezt a térnyerést, a gyakorlatban alig fogyasztottam a gyümölcseiből.

Hogy a jelen sorok hellén főszereplői mivel érték el, hogy mégis megálljak náluk egy komolyabb ismeretség reményében? Mindössze az, hogy a lemez két legjobb, legérdekesebb dalát mindjárt az elejére tették, így nem volt esély idejekorán elunnom magam. A már említett Mind Poisoning témái nem csak szélsebesek, de kellően magukkal is ragadnak, az Addicting Life Waste-et pedig ennél is jobban kedvelem, a valamivel visszafogottabb, kimértebb nyitóriffek itt különösképp kedvemre valók, gyakran jutnak eszembe csak úgy az utcán járva is. Nincs bennük semmi igazi extra, valamiért mégis rezonálok velük. Az elsődleges vízválasztó egyébként az ének lehet sokaknál, mivel a megszokott csordavokálok egy magas hangon előadott, eléggé rikácsoló orgánummal váltakoznak, amivel nekem személy szerint nem volt semmi bajom, viszont könnyen el tudom képzelni, hogy másnál kicsapja a biztosítékot.

Az extrémebb visításnál már nagyobb gondot okozott, hogy a folytatás lesüllyed a középszerűségbe, legalább néhány tétel erejéig mindenképp. Szó se róla, tekernek-zúznak, ahogy csak nem sajnálják, de itt már alig hallottam ötletes megoldásokat, csak lemennek és kész, mintha ott se lettek volna. Ez egész a hetedikként szereplő, korábban szintén szóba került Surveillance Society felbukkanásáig tart, amely a kezdésére nézve még mindig laposabb, sok izgalmat nem ígér, de egy jobban eltalált, vadabb hangsorral mégiscsak felveszik az elejtett fonalat, és attól a ponttól kezdve már én is jobban tudom élvezni az egészet, mivel az őt követő Apathy, Ignorance, Oblivion is elég meggyőző lendülettel operál, a zárást jelentő Under Destruction alatt pedig tényleg ösztönös őszinteséggel, bármiféle kényszeredettségtől mentesen tudtam előkapni a léggitárt, olyan tisztességesen morzsolnak:)!

Nincsenek tehát igazán ikonikus dalok az albumon, semmi olyan, ami a mezőny élbolyába repíthette volna őket, és amely dicsőségről csak a sors csúnya fintora folytán maradhattak le, valamint itt vannak ezek a nem túl acélos, közepesebb darabok, melyeket valahogy nem sikerült kiemelni a puszta átlagból. Azt sem volna illendő elhallgatnom, hogy többnyire a gitárszólók sem mutatnak semmi említésre méltót, egyedül talán a Vote for Crisis-nál éreztem ilyen téren némi fantáziát, egyébként eléggé ingerszegény hangsorokkal próbálnak villogni nekünk. Aki él-hal a thrash-ért, annak mégis tudnám ajánlani legalább egy meghallgatás erejéig, mert bár az igazi nagyokhoz, a régi példaképekhez nem ér fel, minimum két-három jobb számot tutira le lehet róla vadászni. Nekem kicsivel többet is sikerült, így az értékelést illetően még épp elég jó volt nálam egy szolid kis négyesre.