Az utóbbi években a Larian Studios afféle mennybemenetelének lehettünk tanúi: nem csupán a Divinity - Original Sin első és második részével arattak figyelemreméltó sikert, de még azt a valószínűtlen feladatot is elnyerték, hogy ők fejleszthetik a Baldur's Gate 3-at. Ki hitte volna ezt egy ilyen kis szerény kezdetű és sokáig hasonlóan szerény érdemekkel bíró indie-stúdióról? Engem egyelőre visszatart a folytonos körökre osztottság, illetve az eddigi játékaik számomra nem túl érdekes története, jobban mondva alapfelütése, de előbb-utóbb talán eljön az ideje, hogy én magam is belevessem magam az áttörést jelentő munkáikba. Addig viszont arról a játékról értekeznék így írásban, amellyel a belga stúdiót annak idején megismertem, ez pedig nem más, mint a Divinity II: Ego Draconis. Persze ezzel sem mondhatom, hogy a kezdetektől ismerném őket, mivel ugye már ez is egy folytatás, az előzményei a Divine Divinity és a Beyond Divinity voltak. Ezek amolyan Diablo-klónok, tehát felülnézetes arpg-k, csak épp (tudomásom szerint) erősebb szerepjátékos vonásokkal. A Divinity II viszont már külső nézetes, tehát harmadik személyű RPG, amit még a megjelenése környékén vettem meg, tehát 2009 magasságában.

Ha nem játszottunk az előzményekkel... nos, nem mondom, hogy egyáltalán nem leszünk bajban, én legalábbis találkoztam pár figurával, akikkel kapcsolatban valahogy minden magyarázat ellenére sem érzékeltem, hogy miért is fontosak, vagy hogy most nekem tudnom kéne-e, hogy voltaképpen kik is ők a játék világában, de azért nagy vész nem volt. Nagyjából annyi az ábra, hogy Rivellon középkorias fantasy-világában vagyunk és a Sárkányölők rendjének egyik újdonsült tagját alakítjuk. Ez jár pár menő tulajdonsággal és képességgel, mint a gondolatolvasás, továbbá látjuk a szellemeket és kommunikálhatunk is velük, és... valójában nagyjából ennyi, de panaszra nincs különösebb ok, a gondolatolvasás például már önmagában elég jól feldobja a játékot. A sztori folyamán az a faramuci helyzet alakul ki, hogy mi magunk is sárkánnyá tudunk majd változni, ez ugye elég cinkes a rendbéli hovatartozásunk miatt, szóval lesz ebből viszály és összetűzés. Mindezzel nem lőttem le szerintem semmit, mivel ezt nem csak a játék promóciójából, de már eleve a címéből tudni lehetett. A fősztori egyébként nem valami erős: ugyan van a végén egy közepesen érdekes csavar, illetve egy elég nagy gyomrossal társul, viszont ennek elveszi az erejét, hogy menetközben valahogy nem visz előre, nem tudják úgy prezentálni, hogy kellő érdeklődést biztosítson - én legalábbis sokszor már bőven belezavarodtam, hogy most ki kivel van, ki ez a szerencsétlen idióta, akinek futkározok ide-oda vagy hogy mi a fenét is csinálok éppen -, illetve manapság már a kiegészítővel egybecsomagolva adják a játékot, úgyhogy az alapsztori befejezésének nyomasztó mivoltát egyből eloszlatja, hogy a következő jelenetben már úgy vagyunk, mintha mi se történt volna és mehetünk szépen tovább. Ilyen téren tehát nem ránt úgy be, mint egy jobb BioWare-sztori, mindettől függetlenül azért van pár jópofa mellékküldetés és jól el lehet karattyolni a szereplőkkel. A választható párbeszédopciók ugyan kimerülnek két, illetve nagy néha három válaszlehetőségben, melyek kb. a "jaj, de rendes gyerek leszek veled", a "lelketlen tuskó vagyok, mert miért is ne", illetve a tudakozódás spektrumán mozognak, viszont nem szabad elfeledkezni a már említett gondolatolvasásról sem. Ennek segítségével megtudhatjuk pl. az illető karakter valamely féltve őrzött titkát, a varázsládájának jelszavát, vagy előre megtudhatjuk, ha esetleg ki akar babrálni velük és kérdőre vonhatjuk, vagy épp mi babrálhatunk ki ővele. De olyan is van, hogy a tudásába látunk bele, ami bónuszt adhat a statisztikáinkhoz, esetleg új tulajdonságpontot kapunk érte, szóval került amibe került, én mindig használtam, mert ha nem is jár mindig feltétlen előnnyel, akkor is érdekes és/vagy poénos dolgokat olvashatunk a szereplőkkel kapcsolatban, ez pedig egy RPG-kedvelőnek nem hinném, hogy ellenére lenne. De mi az, hogy "került, amibe került", kerül ez valamibe? Így van, egy-egy gondolatolvasás tapasztalati pontba kerül, a játék előtte mindig kiírja, hogy mennyibe, egyúttal rákérdez, hogy biztosan akarjuk-e. Viszont nem vesz el a már meglévő tapasztalati pontjainkból, hanem lesz egy afféle xp-tartozásunk, tehát ha egy gondolatolvasás teszem azt 1000 xp-be kerül, és mondjuk a környék ellenségei (goblinok, vaddisznók, miegymás) fejenként 100 xp-t adnak, akkor az xp-csíkunk tíz ölés erejéig nem mozdul, csak a tartozás "rendezése" után fejlődünk tovább. Ezek az adatok egyébként jól láthatóak a karakterlapon is. 

És ha már itt tartunk, akkor vegyük szemügyre a karakteralkotást is: eldönthetjük, hogy férfit vagy nőt irányítunk, illetve a küllembe is van egy kevés beleszólásunk. Haj, szemek, fizimiska, tetoválás - kapunk pár opciót, de semmi földrengető. Vannak a nagyjából megszokott tulajdonságpontok, ezeket a leíró fülecske elég jól bemutatja, sok kérdés nem marad, hogy melyik mit fejleszt, ráadásul olvasható is némi kommentár mellettük, pl. kevés életerőnél "melléd ütnek és meghalsz", tehát a játékra egyébként is jellemző dilis, szarkasztikus stílusban. Aztán van nekünk egy viszonylag kiterjedt képességlistánk jó néhány ágazattal, de nincs semmiféle kasztbesorolás, vagyis kedvünkre válogathatunk, csak a szükséges karakterszintet kell elérnünk. Nyilván itt vannak a közelharci képességek, az íjászathoz idomuló skill-ek, idéző-, gyógyító-, és pusztító mágiák, továbbá a fegyverhasználatot fejlesztő és egyéb passzív adottságok. Ha valaki kicsit is rá van gyógyulva a karakterfejlesztésre, az szerintem hozzám hasonlóan jól meglesz itt. A tárgyainkat meg tudjuk bűvölni és egyszer használatos varázstárgyakkal is erősíthetők, emellett fogunk találkozni egy nekromantával, akinek révén egy elhullott lények testrészeiből összetákolt, élőhalott kreatúrát is elő tudunk majd hívni, amelynek cserélgethetjük is a "darabjait", hogy ezek által más-más irányba fejlesszük. Ebből kifolyólag nem is feltétlenül kell idéző mágiába invesztálnunk, ha arra vágynánk, hogy ne egyedül kolbászoljunk a terepen, persze aki akarja, ilyen módon többfajta szörnyszülöttet is harcba hívhat. A játék közepe táján egy tornyot is kapunk főhadiszállásként, ahol saját embereink fognak gondoskodni a bűvölési igényeinkről vagy a képességeink továbbfejlesztéséről, de lesz alkimistánk is a varázsitalokhoz, és futárokat is kiküldhetünk bármilyen növény-, ásvány vagy drágakő beszerzéséhez, úgyhogy nem is nagyon kell fájnia a fejünknek amiatt, hogy léptem-nyomon megálljunk és az utolsó útszéli gazt is bedobáljuk a tatyónkba (gaz alatt a növényeket értem, nem a gazfickókat). Ettől a ponttól már valamivel könnyebb dolgunk lesz, de előtte pár helyen azért elég rendesen meg fogunk izzadni. Ha nem is lépten-nyomon, de legkésőbb a boss-oknál összeakadunk majd olyan ellenféllel, aki akár egyetlen csapással is meg tud ölni, mi meg csak pislogunk, hogy mi van. Ebből talán sejthető, hogy valamelyest inkább a régi vágású rajongóknak szánták ezt a game-et, a térképen sincs nagyon útmutatás, nem nagyon rágnak a szánkba semmit még a küldetések leírásában sem, egy-két sort odabiggyesztettek aztán kész. Ha mondjuk félretetted egy kicsit a játékot és csak később térsz vissza hozzá, mint ahogy én magam is így tettem legutóbb (bevallom, egy ponton kissé eluntam), akkor ha felütöd a naplódat, csak lesel majd, hogy na ehhez mit kéne csinálni, mi ez a hely, ki ez az illető, ez micsoda, ez hol van... sajnos a sztori nem annyira érdekes és a szereplők sem túlzottan emlékezetesek, emellé még néha a nevük is elég semmilyen, vagy épp ostobán hangzó tud lenni, a jellemükről nem is beszélve. Aztán lehet csak én látom így, de a legtöbb figura, akivel összeakadunk, általában valami béna, gügye, jellemtelen valaki, aki mindenféle hülyeséget beszél. Ez nyilván szándékos, mert a játék amúgy egyáltalán nem veszi komolyan magát, de én egy idő után már fárasztónak találtam, hogy csak ilyen hibbant szinkronhangú tökkelütöttekkel vagyok kénytelen interakcióba lépni. De az sem segített, amikor találkoztam a sztori egyik főszereplőjével, egy mágussal, aki valamilyen nyomorult kinézetű kék ruciban feszített, amit csillagok borítottak, és persze ott figyelt a fején az elmaradhatatlan csúcsos sipka is. Mondom sem kell, hogy a fejemet fogtam. Az ilyesmi aztán tényleg nem segít abban, hogy az ember legalább valamennyire is komolyan vegye ezt az egészet. Persze ha az embernek nincs ilyen irányú igénye és inkább csak beszáll a játékba és átadja magát a hülyeségeinek, akkor akár még el is lehet ezekkel, bár ahogy arra utaltam, a sztori így nem nagyon fogja játszatni magát, nem fog arra ösztönözni, hogy a végére próbáljunk járni a dolgoknak. Viszont aki kedveli az old school játékmenetet és a helyeként kifejezetten nehéz fejtörőket, illetve azt, hogy a továbbjutáshoz gyakran igencsak körül kell nézni, akkor jóval megbocsátóbb lehet mindezzel szemben. Mondjuk akad egy-két elég hervasztó, ugrabugrálós platformrész is, amivel mondjuk nem tudom, kit céloztak meg... 

Essen szó a harcról is: van egy kikapcsolható célkeresztünk, de igazából azt támadjuk, akire a kamera néz és ezáltal kijelölésre kerül, harcossal pedig nekiállunk levágni, íjásszal nyilazzuk, mágussal pedig értelemszerűen megszórjuk mindenféle varázslattal (vannak ugyan kontroll-mágiák, vagy az íjásznál bénító lövések is, de ezek összességében elég haszontalanok, boss-okra pl. egyáltalán nem jók). Az ellenség nem skálázódik hozzánk, így előfordulhat az is, hogy a kellően nagy kiterjedésű, de azért még nem igazi open world területen olyan helyekre kóricálunk, ahol nálunk nagyobb szintű ellenfelek várnak, ők pedig elég könnyen megfektetnek és csak extra erőfeszítéssel tudjuk legyűrni őket (vagy még úgy sem). Ennek megfelelően az sem lehetetlen, hogy csak később jutunk el olyan helyekre, ahová a játék logikája szerint már mennünk kellett volna, addigra meg már annyira gyengék lesznek az ottani rémségek, hogy egy könnyű szellő is a kardunkra segíti őket, és persze tapasztalati pontot is alig kapunk értük. Különösebben mégsem nem kell aggódni, mert így vagy úgy, de ez végül kiegyenlítődik, nem kell attól félni, hogy ilyen bakik miatt a játék végére öt-tíz szinttel alacsonyabb lesz a karink, mint másnak. A mozgáskultúránk hellyel-közzel megfelelő, a lövések elől el is tudunk gurulni, de az animáció azért hagy némi kívánnivalót maga után (ami persze nem meglepő, hisz nem nagykiadós játékról beszélünk). Meglepően nagyokat tudunk viszont ugrani, továbbá fall damage sincs a játékban, vagyis akármekkora szikláról vagy bármilyen hegyoldalról leugorhatunk, de semmi bajunk nem lesz, legfeljebb ha lávába pottyanunk. Az ellenfelek viszont (főleg eleinte) pikk-pakk szét tudnak majd kapni minket, úgyhogy érdemes harc közben használni az időmegállítást, amikor is külön menüből lehet elfogyasztani az úton talált vagy épp vásárolt kajákat, vagy szükség esetén a manát visszatöltő innivalókat (sör, bor, víz, miegyéb), és persze a varázsitalok használata is így a legkönnyebb. A gyorsbillentyűkre amúgy is inkább a skill-ek kellettek meg a sárkány-formába való átváltozás képessége, a tornyunkba visszarepítő, vagy a kreatúránkat megidéző kövekről nem is beszélve. 

Ha meg már szóba került a sárkánnyá változás: ugyan részben ezzel promózták a játékot, de azért nem egy nagy eresztés. Inkább arra jó, hogy gyorsabban utazzon vele az ember, de ha átváltoztunk, akkor már csak légi egységekre tudunk támadni, olyanra tehát nem leszünk képesek, hogy egy kiszemelt banditatáborra rárepülünk és lángot okádunk rájuk, hogy aztán emberi alakba visszaváltozva már a szénné égetett holttestekből rámoljuk ki a zsákmányt, vagy a legyengült maradéknak adjuk meg a kegyelemdöfést. Nem, sárkányalakban már nem is látjuk őket, még ha közvetlen mellettük változunk át, akkor sem. Sebaj, így tán túl könnyű is lett volna... legalábbis így érvelhetnénk, ha áltatni akarnánk magunkat. Viszont maga a légi harc sem egy álom, kavirányálnak mindenfelé körülöttünk az ellenfelek, mi meg próbálunk rájuk fókuszálni és nyomatjuk a tűzleheletet, ahogy belefér, de általában elég nehézkesen tudjuk követni őket, de a tűzfújás mellett még ellőhetünk rájuk egy-egy tűzlabdát, ha befogjuk őket a célkeresztbe. Végül is poén, de nem nagy szám, egy ilyen játékelemtől az ember valami többet, valami megkapóbbat, valami erőteljesebbet várna. Viszont sárkányalakra is kapunk tárgyakat, pontosabban némi vértezetet, és saját képességfa is van, tehát a szándék és a próbálkozás mindenképp érezhető, hogy alapvetően ennél azért érdekesebbet akartak, de valami visszafogta őket, talán az ilyen téren való tapasztalatlanság vagy az anyagi források szűkössége. Vagy mindkettő. Akárhogy is, de használnunk pedig mindenképp kell majd, mert lesznek repülő erődök, ahol a lövegtornyokat sárkány-formában tudjuk csak lerendezni. 

A játék RPG-részével kapcsolatban még néhány dolog: sajnos itt sem érdekel senkit a tolvajlás, mindent el lehet csórni mások szeme előtt, válogatás nélkül elrakhatunk akármit, viszont ami nálam nagy plusz volt, hogy a küldetések leadásakor választható jutalmak is vannak. Természetesen alapból kapunk bizonyos mennyiségű tapasztalati pontot és pénzt, de egy listából külön választhatunk valamit, legyen az xp, lóvé, mágikus összetevők vagy varázstárgyak. Azt ugye tudjuk, hogy az xp úgy kell, mint egy falat kenyér, úgyhogy ha csak egy dolgot lehetett választani, úgy számomra nem is volt kérdés, hogy csakis az kell, de még így is jópofa ötlet, ráadásul bizonyos nagyobb küldetéseknél több dolgot is választhatunk, olyankor pedig lehet örömködni. Csíptem még azt is, hogy a térképen elhelyezhetünk jelöléseket, melyekhez megjegyzéseket is fűzhetünk, így ha valamire emlékezni akarunk később, akkor nem kell külön jegyzettömbbe gépelni vagy valós papírra írni. Nekem főleg eleinte volt hasznos, amikor olyan ládákra bukkantam, amelyekhez kevés volt a zárfeltörésbeli képzettségem, de mikor már jobban felfejlesztettem, nem kellett azon agyalnom, hogy vajon hol is voltak ezek a ládikók...? 

Végezetül jöjjön a grafika és a zene: az animációkhoz hasonlóan a karakterek, az arcok is bírnak egy diszkréten bumfordi jelleggel, de azért elviselhető, meg a táj is tud hangulatos lenni, főleg ha egy erdőben bóklászunk és a lombozat árnyéka szépen látszódik mindenen. Nyilván nem mai szemmel mondom ezt, inkább csak úgy általánosan és elvonatkoztatva attól, hogy milyen évet is írunk és hogy néznek ki ma a játékok. Szóval semmi különös, a felületek ugyan kissé tompák tudnak lenni, de összességében vállalható. Viszont a HDR-t egy ponton kikapcsoltam, mivel egyébként minden úgy fénylett meg ragyogott (természetesen csupa olyasmi is, aminek valójában nem kellett volna, pl. sziklák, növények, miegymás), hogy az nem csak ostobán nézett ki, de helyenként már a célzásban vagy a tájékozódásban is akadályozott. A zenére pedig a legnagyobb jóindulattal is csak azt mondhatom, hogy felemás: tény, hogy viszonylag egyéni és nem kifejezetten a fantasy-játékok esetében megszokott, eposzi sablon-hangzást kapjuk, de én általában véve nem tudtam igazán élvezni. Helyeként elment, elvoltam vele, bizonyos helyeken viszont borzasztóan irritálóvá vált, olyannyira pocsékká, hogy egy idő után már nem bírtam tovább elviselni és teljesen levettem a hangerejét. A csönd miatt egyből hangulatosabbá is vált - vagy csak a rémes "muzsika" után éreztem megváltásnak:)? Akárhogy is, de ilyen téren nem igazán tudom dicsérni, még ha ez valamennyire azért ízlés dolga is. 

Ahogy az korábban szóba került, kaptunk a játékhoz egy teljes értékű kiegészítőt is Flames of Vengeance néven. Itt gyakorlatilag végig Aleroth városában leszünk, amely várost már az alapjátékba is be akarták tenni és a párbeszédek során is többször szóba kerül, de végül ki kellett hagyniuk - cserébe itt már elég jól bejárhatjuk. Ez olyan értelemben nem is túlzás, hogy ugyan nem tudunk bekukucskálni minden egyes épületbe, viszont így is annyi karakterrel lehet társalogni és annyi küldetést lehet felvenni, hogy az első néhány órában én tényleg semmi mást nem csináltam, csak ezt. Semmi harc, csak mászkálás és dumálás. Ezek után felüdülésként hatott már az is, amikor a sima zombikkal elárasztott városrészbe tudtam eljutni végre. A sok unalmas tötymörgést végül azzal dobják fel (vagy a kitartásért való jutalomnak szánták?), hogy a küldetések teljesítésével egy csomó képességpont ömlik majd a nyakunkba és osztogathatjuk kedvünkre, na meg mire harcolni tudunk, annyi xp jön majd a dögökből, hogy egymást érik majd a szintlépések. Én hülye csak később eszméltem rá arra, hogy az alapjáték területei hiába nem elérhetőek többé, a tornyunk ugyanúgy megvan és ugyanúgy vissza tudunk oda teleportálni, a megfelelő emberünkkel pedig még tovább növelhetjük a képességeink szinthatárát, úgyhogy költeni is lehet mire a bőséges jutalompont-áradatot (én eleinte felesleges vackokra szórtam el, de lóvé fejében újra eloszthatók). Az is poén, hogy néhány alkalommal már konkrét képességeket is erősíthetünk gondolatolvasás segítségével. A mellékküldik olykor egész jópofák és érdekesek voltak, az egyiknél például egy gyilkossági esetet kellett kinyomoznunk, de ott volt például a zöldséggé változtatott fickók esete, akiken segíthettünk is az átok megtörésével, vagy ha szemétládák voltunk, akkor akár meg is ehettük őket, amivel valamilyen mágikus előnyre tehettünk szert - ezt is onnan tudhattuk meg, ha kiolvastuk a gondolataikból. Hogy pontosan mit erősített volna az elfogyasztásuk, azt nem tudom pontosan, mivel én inkább megmentettem őket, a régi végigjátszásaimra pedig már nem emlékszem. Egyébiránt aki szereti a fejtörőket, itt elemében lehet, engem ha kitettek volna egy lakatlan szigetre és csak akkor jöhettem volna el, ha végigviszem a játékot, szerintem még most is ott lennék. Néha legalábbis lövésem se volt, hogy mi alapján kellett volna bizonyos dolgokra rájönnöm. Ezt nem negatívumként mondom, valószínűleg tök logikus volt, csak az én agykapacitásom volt hozzá kevés, úgyhogy maradt az, hogy "internetes segítséget" kértem. Ja, és a sárkányforma itt parkolópályára kerül, mindössze a végső csatában fogunk tüzet okádva röpködni. 

Na most elmondtam én itt sok jót és nem kevés rosszat is a játékról, néhány eleme valóban nem a legjobb, a sztori is elég érdektelen, bizonyos hülyeségeivel olykor fel is tudja húzni az embert, mégsem akarom elintézni egy közepes értékeléssel, mert azért van itt egy csomó ötletes és érdekes jellemző is, nem beszélve arról, hogy karakterfejlesztésnek is van egyfajta mélysége. Emiatt aztán azt mondom, hogy négyes alá, de az igazat megvallva inkább csak az igazi RPG-őrülteknek merném ajánlani, és közülük is a türelmesebbeknek.