Hiába vagyok nagyon is óvatos, az utóbbi időben mégiscsak sikerült belefutnom pár egészen pocsék filmbe, némelyikről még írni is terveztem egy-két sort, mi több, egy ilyen írásba még bele is kezdtem, de... áh, minek? Elborzasztott a gondolat, hogy a kelleténél többet foglalkozzak ilyen vackokkal, na meg hogy egyáltalán helyet adjak nekik. Miért is ne nyúlnék vissza inkább valami méltóbb alkotáshoz, amivel egyszersmind ki is moshatnám az elmémből a szemetet? Így jött képbe a The Prestige, avagy A tökéletes trükk, ahogyan csöpp kis hazánkban ismeretes. Christopher Nolan-t elég sokan istenítik és lélegzetvisszafojtva várják egy-egy új munkáját - utóbbi szélsőség akár rám is igaz lehetne, ha nem égettem volna meg magam a borzasztóan gyökér harmadik Batman-filmjével (Felemelkedés helyett jobb cím lett volna neki a Hanyatlás). Az Interstellar-t már meg sem néztem, valahogy nem érdekelt a százezredik "Jáhájj az emberiség elpusztíccsaja plánítát!!!"-féle propaganda-ökörség, a Dunkirk pedig talán még ennyire sem mozgatott meg - egyszer tán mintha elkezdtem volna, de olyan érdektelen és unalmas volt, hogy ment a levesbe. Hacsak nem keverem valamelyik hasonszőrű, megint csak ki tudja hányadik világháborús bohóckodással. A Tenet meg ugye a közkeletű szólással élve igazi rettenet, úgyhogy nálam kissé elásta magát szegény fószer. Persze annyira nem kell sajnálni, sokan így is ölre mennének azért, hogy védjék a becsületét (inkább neki magának kéne bevédenie magát jobbnál jobb filmekkel), én viszont maradnék az igazi nagyágyúknál, mint mondjuk a Memento, vagy épp a bejegyzés már említett tárgya.

Emlékszem, hogy mikor egy haverom először látta anno valamilyen kalóz verzióban, akkor úgy mesélt a filmről, hogy végig izgalmas, végig leköti a figyelmet. Na meg elviccelődött azon, hogy vajon miféle hülye magyar címet fog kapni, talán azt, hogy a Mágusok trükkjei?:) Azért ezzel a kis anekdotázással folytattam, mert minél kevesebbet tudunk a Tökéletes trükkről, mielőtt megnéznénk, annál jobb. Az alaphelyzetről minimálisan persze lehet szót ejteni, van itt nekünk két bűvészünk, akik a kezdetekkor még együtt dolgoznak, ámde egy borzasztóan félresikerült fellépés nyomán egymás riválisaivá lesznek - talán azt sem túlzás mondani, hogy ellenségekké. A tartalmi szinopszisból ennyi elég is, aki még nem látta, nézze meg, aki pedig már látta, valószínűleg egyetért velem abban, hogy jobb nem lelőni belőle semmit. És valóban végig leköti a figyelmet, ami annak tükrében is igencsak bravúros eredmény, hogy rengeteget ugrálunk oda-vissza az időben, sokszor vált a film különböző nézőpontok között anélkül, hogy zavarossá válna. Persze biztosan előnyére szolgált, hogy egy regény alapján dolgoztak, viszont amennyire utánanéztem a film és a könyv közti eltéréseknek, annak alapján azt kell mondanom, hogy a mozis változat története még sokkal jobban is működik. A vége felé már elég vad eseményeket kell feldolgoznunk és összeraknunk, még ha annyira azért nem megterhelő kibogozni a szálakat, és Istennek hála az ember nem azzal a rettegett érzéssel áll fel a film után, hogy már megint idehánytak egy lila ökörséget, ami úgy csinál, mintha lenne mögötte rejtett értelem, holott az alkotók csak játszották az eszüket és röhögtek egy jót a markukba. Nem, itt a végéig fenntartják a feszültséget, amikor pedig minden értelmet nyer, a mű logikailag is konzisztens marad, a kirakós minden darabja a helyére kerül és még ha az ember ki is talál egy-két főbb csavart, megkockáztatom, hogy még úgy is érdekes maradhat (bár szerintem az apró kis előjeleket és sejtető elemeket is olyan ügyesen ágyazták be, hogy erre talán kevesebb az esély, mint általában). 

Ami külön vonzó volt számomra, hogy mivel valahol az 1800-as évek végén járunk, az emberek még kellő választékossággal beszélnek, amit marha jó hallgatni, mindennek tetejébe még a magyar szinkron is kiválóra sikeredett - mert azért valljuk be, hogy a brit akcentus elég affektáló tud lenni, pláne ha ilyen modorosan adják elő, mint az egyik főszerepet hozó színész (mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy kire gondolok:)). Nem mintha annyira szidni akarnám, számomra ennél a filmnél még elég ismeretlen volt és nem váltak még olyan unalmassá a manírjai, mint manapság. A színészek tehát minimum megfelelően kiszolgálják a filmet, de általában véve teljesen kifogástalanok, a rendezés biztos kezű, higgadt és okos, a forgatókönyvről hasonló jókat lehet elmondani, ahogy arról már el is ejtettem korábban néhány mondatfoszlányt. Azt kell mondjam, hogy a The Prestige egy közel tökéletes film, Nolan kb. azóta sem tudta hozni ugyanezt a szintet, már úgy értem nem ment neki az ilyen biztos kézzel való lavírozgatás a talányosság és a szórakoztató jelleg között. Persze elég jó volt még a The Dark Knight vagy az Inception is, de előbbi azért a hasonlóan mesteri felépítése ellenére is egyszer-kétszer blőddé vált, utóbbi pedig néha elég rendesen elzakózott a saját következetlenségein (néhány röhejesen hatásvadász jelenetről nem is beszélve), na meg többek közt az ásításba hajló utolsó harmadon eléggé látszott, hogy az úriember nem egy akciórendező. Itt viszont még ereje teljében láthattuk a teljes alkotógárdával együtt. Csillagos ötös!