No ilyen még nem volt itt nálam és jó eséllyel nem is nagyon lesz többé, mindenesetre a Dinner with an Owl egy point and click-játék, amely műfajtól mindig is szokásom volt megtartani a három lépés távolságot. Ennek oka természetesen ott keresendő, hogy képviselői távolról vizslatva igencsak nyakatekertnek tűntek, tele elborultabbnál elborultabb fejtörőkkel, én pedig nem kifejezetten díjazom, ha menet közben folyton internetes segítséget kell kérni. Jelen esetben viszont nem fenyeget ilyen veszély, mivel ezt az enyhén horror-jellegű, de inkább misztikusnak mondható kis indie-fejlesztésű szösszenetet fél-egy órán belül valószínűleg mindenki végig tudja játszani, ráadásul teljesen ingyen elérhető, így bárki leellenőrizheti e kijelentés valódiságát.

A játék olyannyira indie, hogy elkészítése lényegében egyetlen ember munkája - persze gyakorlatiasabban nézve idevehetjük a szinkronhangokat és a zenéért felelős illetőt -, és valójában egyetlen egyszerű, de annál elvontabb ötleten alapul az egész: egy Mr. Webb nevű férfi üzleti ügyben keresi fel Mr. Brown kúriáját, ahol azzal kell szembesülnie, hogy vendéglátója egy humanoid bagoly, és aki emiatt egyáltalán nem zavartatja magát. A ház többi lakója szintén kerüli, kínos igyekezettel kerüli, hogy a téma szóba kerüljön, mivel mint kiderül, lényegében foglyok itt, ahogy főszereplőnk is hamar rájön, hogy nem hagyhatja el a házat. A feladatunk persze az lesz, hogy valamiképp kiútra leljünk, de mire megtaláljuk a (látszólagos) megoldást, addigra már késő...

Vagy mégsem? Mert a nap újra és újra ismétlődni kezd, amely információt egy ilyen rövid játékidejű anyagnál úgy tűnhet, hogy illene visszatartanom, de később mindenképp ki kell rá térnem, így hiába lennék csupán kezdetben ily' gáláns. Amit viszont el lehet mondani poénok lelövése nélkül, hogy a játék hangulata rendben van, amely hangulatot jól szolgálja a grafika is: régimódi, igen egyszerű kétdimenziós megoldás egyhangú, nyomasztó színvilággal. Fentebb előkerült a "horror" kifejezés - itt igazából éppen csak használhatjuk, ijesztgetés semmiképp sem történik, legfeljebb fenyegetést érzünk majd a túlvilági, meghatározhatatlan eredetű lény karmai közt (erősebb idegzetűek pedig talán még ennyit sem). Ha mindenképp hasonlítanom kéne valamihez, talán amolyan David Lynch-i érzetet kellene felemlegetnem, akinek hatása egy bizonyos jelenet miatt kiváltképp megfogható lesz - aki képben van a rendező munkáival, egyből felismeri majd, hogy pontosan mire gondolok.

Szintén fentebb került szóba, hogy a point and click adventure zsánerétől eltérően ez nem lesz annyira veszélyes megmérettetés, mindösszesen egyetlen rejtvényt kell megfejtenünk, hogy rájöjjünk a menekvés módjára. És mivel a "pixel hunting", azaz a rendelkezésünkre álló felület egérrel való végigpásztázása itt sem maradhat el (és ez is olyasmi volt, amit sosem kedveltem semmilyen stílusú játékban), valamint a szereplőkkel szóba elegyedve egy idő után már elég erős utalásokat kapunk rá, hogy mi a teendő, így roppant valószínűtlen, hogy reménytelenül elakadnánk - a kérdés inkább csak az marad, hogy végül mennyi ismétlődés kell végbemenjen, azaz hány nap alatt tudunk kiszabadulni.

Felmerülhet a jogos kérdés, hogy lehet-e, vagy egyáltalán érdemes számszerűen is értékelni egy ilyen rövidke, minden bizonnyal színtisztán szenvedélyből készült projektet, amelyet alkotója ráadásul minden ellenszolgáltatás megkövetelése nélkül a rendelkezésünkre bocsát? Talán nem, mindenesetre nálam már szokás ez, úgyhogy miért ne tenném ezúttal is:)? Persze kétségtelen, hogy nem könnyű, hisz eleve a műfaj sem az esetem, de ilyen extra kevés mennyiségben még nem fekszi meg a gyomrom... az első gondolatom a négyes lenne, mivel ez egy jónak mondható játék, ami keveset nyújtani ígér, azt összességében beváltja. Abba se lenne értelme belekötni, hogy az esetlegesen felmerülő kérdéseinkre nemigen fogunk válaszokat kapni, mivel az ilyen furcsa, hagymázas sztorikban ez eleve ritkaság. Amit mégis negatívumként tudok megnevezni, az magában az ismétlődő időben keresendő (ezért sem tudtam korábban elhallgatni ezt a jellemzőt). Mert a nap mindig ugyanúgy megismétlődik, a párbeszédek nagyja pedig szóról szóra ugyanúgy hangzik el, ami rendjén is volna, ha a klasszikus megoldással élnének, tehát a legtöbb szereplő nem lenne tudatában ennek az ismétlődésnek. Itt viszont világosan látjuk, hogy minden szereplő tisztában van azzal, ami történik, így pedig igen nehezen tudom elképzelni, hogy egy ember mindig dettó ugyanazt a szöveget motyogná el mindenre, akárhányszor is járná körbe ugyanazt a témát (hisz nem vagyunk robotok). Életszerűbbnek, kreatívabbnak tartanám, ha ilyen téren bekerült volna valami játékosság, valami fantáziadús, elmés kis megszólalás némely sorstársunk által. Aztán akárhogy is nézem, mégiscsak kevéske a játékidő, mégiscsak kevés, amit átad ez az egész, hiányoltam egy nagyon picivel több érdekességet, egy nagyon picivel több helyszínt, netán több megvizsgálható tárgyat, ami alapján ha egy kevéssel is, de többet megtudhatnánk a misztérium hátteréről. Vagy akár a misztériumot magát mélyítették volna tovább, nem tudom, de egy erősebb osztályzathoz ennél mindenképp többet kéne nyújtania akár játékmenet, akár művészi megoldások terén, így azt mondom, hogy reálisan ez négyes alá. Ami persze ne akadályozzon meg senkit abban, hogy rászánja a szemernyi kis időt, amit igényel, már amennyiben kedveli a nem hétköznapi, bizarr és rejtélyes dolgokat, mert úgy jó eséllyel ezt a játékot is kedvelni fogja.