A jó öreg Bud Spencer-t és Terence Hill-t nagyon nem kell bemutatni senkinek - Magyarországon legalábbis semmiképp, hiszen előbbi tiszteletére még szobrot is állítottak, ami gyanítom, hogy ez idáig nem sok más helyen történt meg. Lényegében tehát családtagnak számítanak, sokan az ő filmjeiken nőttünk fel, vagy legalábbis életünk folyása során gyakorta megdörrentek a háttérben azok a jól ismert hangeffektek, amelyek egy-két jobban sikerült parasztlengőt voltak hivatottak hatásosabbá, de még inkább mulatságosabbá tenni. Hogy melyik a legjobb filmjük, arról természetesen megoszlanak a vélemények. Vannak, akiknél a Kincs, ami nincs az örök kedvenc, némelyek a Nincs kettő négy nélkül duplaszerepes kavalkádjára esküsznek, szintén népszerű az ...És megint dühbe jövünk pókerezőkre kihegyezett mozija, de olyanok is akadnak, akik valamely korai westernjüket tartják a csúcsnak, mint mondjuk Az ördög jobb és bal keze első vagy második részét - ami engem illet, én azok közé sorolnék be, akiknél a Bűnvadászok a favorit.

S hogy miért e döntés? Egyáltalán láttam-e az összes közös filmjüket? Bevallom nem, de úgy vélem, hogy ami nem jutott el hozzám, annál valószínűleg okkal történt így, és az igazság az, hogy a látottak közül sem mindegyik tetszett igazán már kölyökkoromban sem. Most régi "ismeretség" ide vagy oda, azért nem egy filmjükben akadnak elég debil, vagy épp gyermekded poénok, illetve a sztori sem volt feltétlenül az erősségük, de egynémely esetben még ez is olyan nonszenszre sikeredett, ami felett nehéz szemet hunyni (példának álljon itt a Nyomás utána! c. film főgonoszának teljesen retardált világuralmi terve).

A Bűnvadászokat pedig pontosan emiatt szeretem jobban a többinél, vagyis egyfelől amiatt, hogy itt legfeljebb egy vagy két olyan hülyeséget eresztenek meg, ami a szó rosszabbik értelmében vett hülyeség és csak kínosan feszeng tőle az ember, másfelől meglepetés vagy sem, de még a történet is abszolúte vállalható és koherens, némely tekintetben egész átgondoltnak, ötletesnek is mondanám. Mindezt persze csak a maga szintjén kell érteni, hisz így is jelentős mennyiségű véletlen esemény segítségével lendül tovább, amivel én többnyire nehezen békélek meg, de ebben az esetben pont sikerült úgy tálalni őket, hogy mégsem áll tőlük égnek a hajam.

Ennél is nagyobb eredmény, hogy folyamatosan jók, lényegében idézhetőek a dumák, továbbá az eseményekhez szorosan nem kapcsolódó, azokat direktben előre nem mozdító jelenetek is marha szórakoztatóak. És mint a legtöbb közös produkciójukban, itt is az a legfőbb humorforrás, ahogy Hill mindenkori karaktere hogyan szekírozza a Spencer-féle figurát, tehát a nyurga, virgonc pasas mit ki nem talál, hogy minél inkább a társa agyára menjen:). Nekem legalábbis nagy kedvencem az a rész, amikor Walsh (Spencer) eleinte nem kifejezetten igényli Kirby (Hill) társaságát, mire utóbbi nem kisebb cselvetést eszel ki, mint hogy diliházi ápolókat hivat ki rá, ami végül a film egyik legjobb benyögésébe torkollik: "Mi ez, tartósított hegyi levegő...?":)

Később aztán egy rablás erejéig egyesítik erőiket a szebb jövő kedvéért, melyből az események furcsa alakulása folytán az kerekedik ki, hogy be kell állniuk rendőrnek... de a sztorit ugye nem kell részletezni, úgyis mindenki látta, részemről is inkább csak a megemlékezés a lényeg. Így pedig nem marad más hátra, mint a szokásos értékelés, amitől ez esetben akár el is tekinthetek, mert hát hogy jönnék én ahhoz, hogy holmi osztályzatokkal kategorizáljam be a lakosság nagy részének két ilyen nagy kedvencét... neeem, csak vicceltem, ez egy jó film, színtisztán egy jó film, ez nálam négyest jelent. Aki pedig szellemi értelemben itt már tördeli a kézfejét és alig bírja visszafogni rosszallását, annak ismét csak a filmből idéznék, mielőtt valami meggondolatlanságot mondana vagy tenne: "Hagyjátok békén szegényt, nincs ki a négy kereke..." :)