A lehetőségekhez mérten mindig igyekszem változatos zenékről írni (túlzásokba nyilván ne essünk:)), ezért olykor végigvizslatom, hogy mi szerepelt mostanában és mi volt már rég, utóbbi kérdésre pedig sejthető a válasz, ha az ember rápillant az oldalt látható lemezborítóra: black metal:)! Más stílusban fogant korongokat ugyebár ritkán látnak el ilyen gyászos és sötét, de valahogy mégis kellemesnek ható csomagolással, mint ahogy azt a Veil of Remembrance esetében is megfigyelhetjük. Annyi csavar azért van a dologban, hogy a Crimson Moonlight nem száz százalékos black-ben utazik, hanem vegyül ide némi death metal is, méghozzá az igencsak pusztító fajtából, meghintve némi Göteborgból eredeztethető riffeléssel, amit talán el lehet nézni a jóembereknek, ha már ők is svédek:). Az efféle kilengések ellenére én mégis maradnék annál, hogy ez leginkább black metal, köszönhetően pár igazán rideg gitártémának, illetve a műfaj elengedhetetlen tartozékaként jelen lévő károgós vokálnak.

Az ember mindjárt az Intimations of Everlasting Constancy névre hallgató kezdőnótától dob egy hátast, olyan brutalitással örvendeztetnek meg: le a kalappal a dobos előtt, tiszta őrület, amit művel ezen a lemezen, már csak miatta is jól hallgathatóvá, sőt, ajánlhatóvá válik az egész. Más téren sem kell félteni a dalt, még azt is mondanám, hogy ez a csúcspont, olyan kifogástalanul rakták össze minden téren. Hasonlóan durva bevezetéssel bír, no meg bizsergetően pusztító riffjeivel egészére nézve is hasonlóan kiváló az Illusion Was True Beauty - tegnap óta folyamatosan ez megy a fejemben, a fogóssággal tehát nincs gond.

De hogy más módon megkapó versenyzőt is említsek: a The Cold Grip of Terror alatt sem spórolnak a blastbeat-ekkel, viszont a gitárdallamok már jóval inkább erősítik a black metal-érzést, középtájt pedig hangulatos, torzítatlan témázgatással teszik változatosabbá az összképet, hogy a végére aztán megfontoltan és szép lassan, de visszavezessék egy kis féktelenkedésbe. A zúzdát és a dallamokat pedig talán a The Echoes of Thought vegyíti a legprofibban, ahol is külön meg kell dicsérnem a hangzást, hiszen minden tisztán és jól hallható, se a kíméletlen részek ereje, se a melodikus részek hatása nem csorbul. Persze aki csakis az eredeti, primitív technikával és minimalista szemlélettel rögzített black metal-t tartja igazinak, az a Veil-t sem fogja kedvelni - ő próbálkozzon inkább az első albumukkal, ahol emlékeim szerint kevesebb a death metal-os elem, esetleg hallgasson bele az együttes '97-es demójába, ami már sokkal inkább az általa preferált megszólalással "csendül" fel.

Ami pedig az album további tételeit illeti, sok gond nincs, végig profi minden, bár hozzá kell tegyem, hogy néha azért elveszíti egy kissé az érdekességét és monotonitásba fullad számomra, pedig már elég régóta ismerem és hallgatom ezt a dalgyűjteményt, vagyis volt ideje érni. Kevésbé kedvelem pl. az Embraced by the Beauty of Cold-ot, ahol az alkalmanként felbukkanó modernebb riffelés meglátásom szerint eléggé kilóg, aztán pár jobban elkapott pillanatától eltekintve a My Grief, My Remembrance sem tartogat sok izgalmat az erősebben sikerült társaihoz képest, továbbá a záródal sem mozgatott meg bennem sok mindent. Tiszta haszon, hogy nem nyújtották tovább és csak kilenc dallal ostromolják a hallójáratainkat, ennél több már sok lett volna (így is majd' háromnegyed óra). Az értékelésem ötös alá, de könnyen el tudom képzelni, hogy másnak ez abszolúte tíz pontos anyag, főleg akkor, ha valaki nálamnál fogékonyabb a black-re. Akárhogy is, de a szélsőséges metal-zenék kedvelőinek nem volna jó kihagyni, tekintve, hogy milyen gyöngyszemekre lelhetnek itt.