Ha egy klasszikusként számon tartott filmnek több, mint harminc év után elkészítik a folytatását, óhatatlanul is felmerülhet a kérdés: mi a fenének? Ez a kérdést én is feltettem, noha nem vagyok az első rész őrült rajongója, hogy személyes sértésnek vettem volna egy félresikerült próbálkozást, egyszerűen csak kemény diónak tűnt kihozni ebből az ötletből valami értékelhetőt, pláne ihletettet, főleg ha számításba vesszük, hogy mit ki nem présel magából az amerikai filmgyártás manapság, akár önálló filmekről, akár folytatásokról vagy újrafeldolgozásokról beszélünk. Az ember hajlamos azt érezni, hogy a régi nagyok szép sorban eltűnnek, és nincsenek igazán tehetséges alkotók, akik a helyükre állhatnának, csak epigonok és kutyaütők mindenütt. Hogy reális-e ez a hozzáállás, arról persze lehet vitatkozni, hiszen a húsz-harminc-negyven évvel ezelőtti klasszikusok idejében ugyanúgy ömlött a szemét is, csak az ugye - többnyire - eltűnik a süllyesztőben. A Szárnyas fejvadász 2049 esetében viszont indokolt lehetett a bizakodó hozzáállás, hiszen elég nagy neveket toboroztak össze hozzá. A régiek közül még Harrison Ford sem maradt ki a mókából, mi több, a forgatókönyvet sem csak amolyan műkedvelő nímandok izzadták össze, hanem az egyikük már az eredeti sztori megírásáért is felelt. De akkor utóvégre mi sült ki ebből?

Dennis Villeneuve rendezőt sokan méltatják és való igaz, hogy jó pár olyan filmet jegyez az utóbbi tíz évből, amelyek igencsak közkedveltté váltak, nekem mégis felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Kétségtelenül érti a dolgát és biztos kézzel hoz egy bizonyos minőséget, nem véletlenül lett sokak kedvence az Érkezés vagy a Sicario, de például a Fogságban egy nonszensz hülyeségekkel teli történet volt, amitől egyszerűen égnek állt a hajam. Viszont még ezzel együtt is a jó öreg kanadai felé billen a mérleg nyelve és meg kell mondjam, hogy ami jót ki lehetett ebből hozni, az valószínűleg sikerült. Gondolok itt arra, hogy baromi jó nézni ezt az új Blade Runner-t, egyszerűen csak jó leülni elé és élvezni. Gyönyörűen megkomponált képek, a hangulat egyszerűen remek, de ami nekem különösen tetszett, hogy a jelenetek ráérősek, nem sietnek sehova - még azt is megkockáztatnám, hogy van az egésznek egyfajta művészfilm-jellege. Ennek ellenére mégsem válik vontatottá, ami nagy szó. A hossza miatt arra számítottam, hogy ezt a filmet így itthon maximum öt-hat részletben leszek csak képes megnézni, annyira el tudom egyébként unni a filmeket, de ehhez elég volt kettő - nálam ez igen jónak számít:). De a szinte tökéletesre csiszolt hangulati elemek és vizuális megoldások mellett még a történéseket vagy a dialógusokat nézve is akad pár kifejezetten ötletes momentum. Ami az alakításokat illeti, Ryan Gosling sztoikus rezignáltságával nekem nem szokott bajom lenni, Jared Leto szuggesztíven hozza a megalomán gurut, Harrison Ford esetében is elérték, hogy ne egy szánalmas aggastyán érzetét keltse, de a film legnagyobb görényét, egy igazi szemétláda női androidot is úgy hozza a Sylvia Hoeks nevű, általam korábban nem ismert színésznő, hogy az embernek ökölbe szorul a keze. Mondjuk tény, hogy a karaktere a végén kap egy kissé bugyuta színezetet, de ez inkább a forgatókönyv hibája. Mindent összevetve nem is tehetek egyebet, mint megadjam a filmnek a jól megérdemelt... hármast. 

Hogy micsoda? Hármast? De hisz most ajnároztam szét nem is egy aspektusát! Kétségtelen tény, és én lettem volna a legboldogabb, ha rádobhattam volna egy helyre kis ötöst, amit még úgy is megtettem volna, hogy egyébként nem vagyok barátja a transzhumanizmusnak és az ilyen filmeket pedig nem is csak elhanyagolható szinten tartom agymosásnak. Ezzel együtt el tudok vonatkoztatni a világnézetemtől, ha egy film minőségét kell értékelni, de még így sem tudom többre tartani a közepesnél, mert noha tudományos-fantasztikus filmről beszélünk, a történet alapvető mozgatórugóját mégis egy ordítóan tudománytalan és illogikus elem adja. Magát az élményt nem rontotta el, mert az ember közben joggal számít arra, hogy majd kap valami magyarázatot a végén és a teljes képet ismerve helyére kerül az is, ami addig totál ostobaságnak tűnt. Itt erre nem kerül sor, így a légből kapott, a biológia törvényeire fittyet hányó vetület aláássa a mozi egészét, de még ezen felül is maradtak csak úgy annyiban hagyott, értelmesen ki nem fejtett részletek, a néző pedig, aki alkalomadtán még hajlandó használni az agyát, a készítők igénytelensége miatt keserű szájízzel kell felálljon a képernyő elől. Kár érte, jó mese lehetett volna, de így még mesének is gyenge.